Aradszky László meghalt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Kedves Rajongók, Pályatársak, Barátok, Ferencváros szurkolók és a foci egyéb szerelmesei! Mély megrendüléssel tudatjuk a fájdalmas hírt, hogy Aradszky László táncdalénekes vasárnap este óta már nincs köztünk, életének 83. évében elhunyt" - írta a gyászóló család az Indexnek hétfő reggel.

Aradszkyhoz vasárnap este fél 10 körül hívták a mentőket, akik már nem tudtak rajta segíteni, csak a halál beálltát tudták megállapítani, mondta a lap megkeresésére Aradszky Zsolt, a művész fia. A halál okát három napon belül állapítják meg.

Aradszky László 2014-ben, a Sziget Fesztiválon Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A táncdalénekes temetéséről késbb intézkenek, a nyilvánosságot tájékoztatni fogják.

Aradszky László 1963-ban lett országosan ismert, amikor megnyerte a Magyar Rádió Tessék választani! című könnyűzenei versenyét Még ide-oda húz a szív című dalával. Három évvel később a Made in Hungary című versenyben győzött az Isten véled, édes Piroskám!-mal. Ez a szám, Dobos Attila és Szenes Iván szerzeménye lett Magyarország első aranylemeze - az énekes korongjából aztán mintegy 300 ezer példány fogyott.
A hetvenes években alig szerepelt a nyilvánosság előtt, 1986-ban tért vissza Újra itt vagyok című albumával. Pályafutása során számos európai országban lépett fel, de koncertezett Amerikában és Ausztráliában is. Legnagyobb slágerei közé tartozott még az Annál az első ügyetlen csóknál, a Nem születtem grófnak, a Szomszédasszony, fütyülök a lányára, a Nemcsak a húszéveseké a világ vagy a Pókháló van már az ablakon.

Aradszky László előadói karrierje előtt a Töltőtolljavító Ktsz. dolgozója volt. 1958 és 1960 között az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában Vécsey Ernő, 1960-tól 1962-ig a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójában Balassa P. Tamás növendéke volt. Ezt követően magánúton tanult Gyulai Erzsébetnél. Valamennyi nagy fesztivál döntőse volt - az 1967-es Táncdalfesztiválon előadói díjat nyert -, gyakran szerepelt a beatelőadók között is a slágerlistákon. 1969-ben jelent meg első nagylemeze, amelyet további tizenkettő követett, a legutóbbi, a Ha megszólal a telefon idén készült el.

Pályáját 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el, 2014-ben Szenes Iván-díjat kapott, 2015-ben Miniszteri Elismerő Oklevelet, tavaly Arany Hangjegy Életműdíjat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.