film ünnep mozi Vin Diesel születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Félévszázados, jubileumi születésnapját ünnepli ma Vin Diesel, akit legtöbbször kopasz fejjel, ujjatlan pólóban akciózva láthattunk a filmvásznon - de akadnak azért más jellegű szerepei is a karrierjében, mint ahogyan az a jeles alkalomra született válogatásunkból ki is derül.

Caparzo közlegény - Ryan közlegény megmentése (1998)

Élete legfontosabb telefonhívását Vin Diesel nem mástól, mint Steve Spielbergtől kapta: a születésnaposunk akkor már jó ideje próbált befutni, nem sok sikerrel, ám a rendezőlegenda meglátta őt a saját maga írta-rendezte Multi-Facial című rövidfilmben, és szerepet ajánlott neki a 2. világháborús mozijában. Kis szerepet, hiszen Caparzo közlegény elég gyorsan elesett a harctéren, de fontos szerepet, pláne Diesel szempontjából, aki ezzel vetette meg a lábát Hollywoodban.

Szuper haver hangja – Szuper haver (1999)

A másik fontos lépés a hollywoodi befutás vonatkozásában ez a rajzfilm volt, melyben Vin Diesel a címszereplő óriásrobotnak kölcsönözte a jellegzetesen mély, reszelős orgánumát (amit a hazai mozinézők csak ritkán élvezhetnek, hisz általában szinkronizálják a nálunk bemutatott filmjeit). Az utóbbi években pedig Diesel ismét aktív szinkronszínészként is, ráadásul egy kultikussá váló figurának adva a hangját, igaz mindig csak egyetlen mondatot ismételve: ő ugyanis Groot A galaxis őrzői-filmekben.

Richard B. Riddick – Pitch Black-filmek (2000- )

Vin Diesel ebben a filmben játszotta el először azt a karaktertípust, ami aztán az egész karrierjében meghatározó lett: a jó útra térő rosszfiút, akinek minden keménysége mellett a szíve igazából aranyból van, és a nemes cél érdekében hajlandó feladni az önös érdekeit is. A Pitch Black-filmekben (két mozis és egy tévés folytatás készült eddig hozzá, de tervben van egy új rész is) ezt történetesen idegen bolygókon, sötétben előjövő szörnyek ellen harcolva tette meg.


Dominic Torretto – Halálos iramban-filmek (2001- )

A Halálos iramban-filmekben pedig a volán mögött: vitán felül Dominic Torretto lett Vin Diesel legnépszerűbb és legikonikusabb szerepe, noha az egész csak egy Holtpont-utánérzésnek indult 2001-ben, csak épp szörfösök helyett utcai autóversenyzőkkel. Aztán idővel minden idők legsikeresebb filmszériájává nőtte ki magát a Halálos iramban, egyre hihetetlenebb kalandokkal, és Paul Walker halála után immár Vin Diesellel egyedül a középpontban. Már készül a kilencedik és tizedik rész is!

Xander Cage – xXx-filmek (2002- )

A törvényekre fittyet hányó extrémsportoló, akit a kormány megzsarol, hogy titkosügynökként hajtson végre számukra egy akciót - Xander Cage figurája is beleillik a sormintába, ha részleteiben (például a tetoválásaiban) különbözött is itt-ott Diesel többi akcióhős karakterétől. Vin Diesel pedig 15 év elteltével idén tért vissza a figurához, és itt is tervben egy további folytatás is. (Igen, a szülinaposunk NAGYON szereti a folytatásokat.)

Shane Wolfe – Gorilla bácsi (2005)

Noha nem volt egy egetrengető remekmű, a Gorilla bácsit azért választottuk a listára, hogy megmutassuk: Vin Diesel nem csak akciófilmekben szerepelt. Hanem például vígjátékban is, amiben öt gyerek pótapukájának kellett lennie - miközben persze azért titkos küldetést is végrehajtott, és ellenséges kémeket is elintézett.


Jackie DiNorscio - Védd magad! (2006)

Vin Diesel karrierjének legkülönlegesebb filmje ez a nálunk csak DVD-n bemutatott tárgyalótermi mozi, és nem csak azért, mert ez az egyetlen szerepe, amit hajjal a fején játszott el. Hanem azért is, mert egy nagyformátumú rendező, Sidney Lumet bízott rá komoly alakítást igénylő főszerepet benne, és mert maga a történet sem mindennapi: a Fat Jackie néven ismert olasz maffiózó valóban megtörtént esetéről szól, aki saját magát védte ügyvéd nélkül a bíróságon, és a teljesen egyedi stílusával sokak szimpátiáját kiváltotta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.