Harrison Ford 75 éves: egy páratlan karrier legemlékezetesebb szerepei

film mozi Harrison Ford karrier születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mai napon ünnepli a 75. születésnapját az a színész, akit választottak már meg minden idők legnagyobb mozisztárjának, aki eljátszott a filmtörténet legikonikusabb figurái közül hármat is, és akinek a pályafutása immár hatodik évtizede tart, nem csökkenő lendülettel. Harrison Fordot a jubileumi alkalomból a legjelentősebb szerepeinek felidézésével köszöntjük.

Bob Falfa - American Graffiti (1973)

Harrison Ford filmszínészi karrierje még a hatvanas években indult, de sokáig csak egészen kicsi szerepeket kapott, így mellette mást is dolgozott: kitanulta az ácsmesterséget, és a The Doors zenekar road-jaként is tevékenykedett. Az áttörést a kultfilmmé váló generációs mozi, az American Graffiti hozta el számára, amelyben George Lucas őt választotta a kisvárosban menőző, nagyszájú idegen szerepére, aki alaposan pórul jár az utcai autóversenyzéssel.

Han Solo – Star Wars-filmek (1977, 1980, 1983, 2015)

George Lucas és Ford között megmaradt a jó kapcsolat később is, így mikor a rendező egy nagyszabású sci-fi kalandfilm készítésébe fogott, hősünké lett az egyik főszerep: egy távoli galaxisban menőző, nagyszájú csempészé, akinek azonban helyén a szíve, és végül sosem jár pórul. Han Solo figurája a klasszikus Csillagok háborúja-trilógiában szupersztárt csinált Fordból, és bő két évtizeddel később is visszatért hozzá egy érzelmes búcsú erejéig.

Indiana Jones – Indiana Jones-filmek (1981, 1984, 1989, 2008)

George Lucas ezúttal csak producer volt, a rendezői székben pedig Steven Spielberg ült akkor, amikor Harrison Ford megteremtette a filmtörténet egy újabb legendás mozihősét, a kalandor régészprofesszor Indiana Jonest. A nyolcvanas évekbeli trilógia után ezt a szerepét is újra eljátszotta jóval később, immár nyugdíjaskorúan, sőt tervban van egy ötödik rész is 2020-ra! Amikor Ford és Indy már majdnem 80 évesek lesznek...

Rick Deckard – Szárnyas fejvadász-filmek (1982, 2017)

Legközelebb ősszel láthatjuk majd Harrison Fordot a vásznon, méghozzá ismét csak egy ikonikus szerepét felelevenítve. Persze ezúttal már Ryan Gosling lesz az igazi fejvadász, de azért Deckard is felbukkan majd minden idők egyik legmeghatározóbb filozofikus, neo-noir sci-fijének a várva várt folytatásában.

John Book – A kis szemtanú (1985)

Noha vitán felül áll, hogy Harrison Ford mennyire fontos alakja a mozitörténelemnek, és hogy mekkora filmsztár, a színészi képességeit kevésbé ismerték el az idők során díjakkal. Például Oscart sosem kapott, sőt jelölni is csak egyszer jelölték: A kis szemtanúban egy kollégája gyilkossági ügyében nyomozó, a cél érdekében az amish közösségbe is beépülő, és egy kisfiúval speciális kapcsolatot kialakító detektívet játszott emlékezetes módon.

Dr. Richard Kimble - A szökevény (1993)

A kilencvenes évek kevésbé hoztak nagy, kultikussá váló szerepeket Harrison Ford számára, ugyanakkor ebben az évtizedben is végig a legnagyobb hollywoodi sztárok egyikének számított, számos kiváló filmben bizonyítva ezt. Ilyen volt többek között Az ártatlanságra ítélve, Az elnök különgépe, Az ördög maga — vagy A szökevény, amiben a felesége meggyilkolásával vádolt orvosként menekült a törvény és Tommy Lee Jones elől.

Mike Pomeroy - Ébredj velünk (2010)

Ahogy azt már említettük is, az utóbbi években Harrison Ford inkább a régi híres karaktereihez való visszatéréssel volt elfoglalva, de azért akadt pár figyelemreméltó felbukkanása egyéb szerepekben is. Mint például embergyűlölő tévés bemondóként, akit a visszavonultságából egy reggeli műsorba rángatnak vissza akarata ellenére, a szerződése apróbetűs részével. Az Ébredj velünk pedig már csak azért is helyet kapott a listánkon, mert így legalább egy film képviseli Ford vígjátékait és romantikus mozijait is (lásd még a Hat nap, hét éjszakát, a Sabrinát, A dolgozó lányt, vagy a Rabbi a vadnyugatont), hisz a születésnaposunk nem csak a kalandozáshoz bír kiváló érzékkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.