Megtippeltük, kik nyerik idén az Oscar-díjat

<strong>Forrás: AFP</strong> -
Oscar-díj esélyes jelölt jelöltek Oscar 2017
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Légy képben az Oscar-gála előtt! A hétfő hajnali díjkiosztó előtt esélylatolgatót tartunk, és nemcsak az esetleges házi tippversenyekben igyekszünk olvasóink segítségére lenni, de még azt is megmondjuk, a főbb kategóriákban mi kiknek adnánk a díjat. 

Legjobb férfi főszereplő


Az esélyek:
Ben Affleck kisöccse nagyon úgy tűnik, hogy előbb kap színészi Oscart, mint a bátyja: Casey Affleck számít az első számú esélyesnek ebben a kategóriában egy szülővárosába haláleset miatt hazatérő, megtört lelkű egykori családapa megformálásáért A régi városban. Az esélyeit ugyanakkor ronthatja, hogy „véletlenül” épp most került elő vele kapcsolatban egy régi zaklatási ügy. Továbbá, hogy a(z Oscaron is szavazó) színészek céhének díját Denzel Washington nyerte a Fences-ért. Ha pedig tarol a Kaliforniai álom, még Ryan Gosling is befuthat. Viggo Mortensen (Captain Fantastic) és Andrew Garfield (A fegyvertelen katona) számára már a jelölés is szép siker volt.

Akinek mi adnánk:
Casey Affleck valóban nagyon megérdemelné: egy rendkívül nehéz szerepben képes olyan mélységeket megmutatni, ami nem csak erre az évre nézve számít kimagasló teljesítménynek.


Legjobb női főszereplő


Az esélyek:
Itt három potenciális győztesünk is van, akik közül talán Emma Stone (Kaliforniai álom) vezet egy hajszállal a többiek között, de csak azért, mert az ő filmje számos egyéb kategóriában is jelen lesz a gálán. Így könnyen lehet, hogy Natalie Portman hiába nyújtotta élete alakítását a Jackie-ben, végül mégsem jön össze neki a második Oscar-díja. A francia Isabelle Huppert díjazása egy francia filmért (Elle) meglepetés lenne, de még elképzelhető meglepetés. A többieké (Meryl Streep – A tökéletes hang, Ruth Negga – Loving) már az sem.

Akinek mi adnánk:
Amy Adamsnek, akit nem is jelöltek idén, pedig az Érkezésben és az Éjszakai ragadozókban is bámulatos teljesítményt nyújtott.

Legjobb férfi mellékszereplő


Az esélyek:
Mahershala Ali a Holdfényért valószínűleg behúzza ezt az Oscart, legalábbis az előzetes díjkiosztók eredményei alapján. A saját filmjében valójában főszereplő Dev Patel (Oroszlán) megszoríthatja, az amúgy remek Michael Shannonnak nincs esélye az Éjszakai ragadozók mellőzése miatt, a kamaszkorú Lucas Hedges (A régi város) pedig már a jelöléssel is mennybe ment. Jeff Bridges (Hell or High Water) még befuthat, bár ő már néhány éve az Őrült szívért megkapta a maga „életmű-Oscarját”.

Akinek mi adnánk:
Mahershala Ali meg is fogja érdemelni azt az Oscart, és mindig öröm, ha valaki nem sztárként, hanem tényleg kizárólag egy kiemelkedő színészi teljesítmény miatt nyeri el.



Legjobb női mellékszereplő


Az esélyek:
Az egész gála talán legbiztosabb tippje, hogy ez a szobrocska Viola Davisnél fog landolni a hazánkban sajnos nem forgalmazott Fences című filmért. Egyrészt, mert szinte az összes eddigi díjátadón is ő nyert, másrészt mert nem annyira izmosak idén a vetélytársak (Naomie Harris, Michelle Williams, Nicole Kidman, Octavia Spencer), harmadrészt, mert igazából főszereplő volt a filmben, és így sokkal több figyelem esett az alakítására.

Akinek mi adnánk:
Michelle Williams szívet tépően jó volt A régi városban, de való igaz, hogy egészen kevés jelenetben tűnt csak fel, így talán Viola Davis tényleg jobban megérdemli.

Legjobb külföldi film


Az esélyek:
Az ügyfél című iráni film esélyei óriásit nőttek Donald Trump miatt: mivel az emlékezetes beutazási tilalma az irániakra is vonatkozott, így a film alkotói előre jelezték, hogy meg sem próbálnak majd elutazni a gálára. Ez pedig kiváló lehetőség a nem épp Trump-hívő Hollywoodnak egy jó kis tiltakozásra. Halovány esélye még az Európai Filmdíj-győztes német Toni Erdmann-nak is akad, de az ausztrál Manna, a svéd Az ember, aki Ovénak hívtak és a dán A homok alatt nem nagyon reménykedhet.

Akinek mi adnánk:
Az ügyfél is kiváló film, de a rendezője korábban készített már egy sokkal jobbat (és Oscar-díjasat!) hasonló témában és stílusban: a Nader és Simint. Úgyhogy mi inkább a minden szempontból teljesen egyedi és újszerű Toni Erdmannra szavaznánk.


Legjobb rövidfilm


Az esélyek:
A rövidfilmek között nem nagyon vannak esélyesek: a műfaj jellegéből adódóan sokkal kevesebb információval rendelkeznek a szavazók a filmekről és alkotókról is, ahogyan az igazi kampányolás és lobbizás sem itt zajlik. Mindenesetre biztató, hogy több amerikai szaklap is potenciális győztesként említette a magyar Mindenkit.

Akinek mi adnánk:
Ugye ez nem is lehet kérdés? Természetesen Deák Kristóf filmjének, és megünnepelnénk a második magyar Oscart két éven belül!


Legjobb rendező

Az esélyek:
Szinte biztosra vehető Damien Chazalle győzelme a Kaliforniai álomért, olyan magabiztosan húzott be minden korábbi elismerést is eddig. Ráadásul személyében egy új csodagyereket koronázhatna meg az ilyesmit mindig kedvelő Hollywood, hiszen a mindössze 32 éves Chazalle-nak ez már a második jelölése lesz a Whiplash után. Ráadásul a vetélytársai közül Berry Jenkins még pályakezdő Hollywoodban, Kenneth Lonergan (A régi város) és Mel Gibson (A fegyvertelen katona) kívülállók ugyanitt (utóbbit épp ezzel a jelöléssel rehabilitálták némiképp), Denis Villeneuve Érkezését pedig sajnos mellőzték a legtöbb kategóriában.

Akinek mi adnánk:
Chazalle ezt a díjat sokkal jobban megérdemelné, mint mondjuk a forgatókönyvíróit, mert tényleg különleges és egyedi világot teremtett a Kaliforniai álomban. De így tett Lonergan, Villeneuve és Jenkins is — mindegyikük megérdemelné.


Legjobb animációs film


Az esélyek:
Ha van egy olyan Disney (és/vagy Pixar)-film a jelöltek között, ami még ráadásul kiemelkedően jól is sikerült, attól nehéz elvenni a győzelmet. Így lesz ez idén is a Zootropolis esetében, sötét ló a Kubo és a varázshúrok. Esélytelen a Vaiana és az Életem cukkiniként, óriási meglepetés lenne A vörös teknős.

Akinek mi adnánk:
A Zootropolisnak, és olyan lassú mosollyal adnánk át a díjat, mint a filmben az ügyintéző lajhár.


Legjobb film


Az esélyek:
Ritka az olyan év, amikor ez ennyire egyesélyes: nagyon meglepődne mindenki, ha az idei gála utolsó díjához nem a Kaliforniai álom alkotóit szólítanák fel a színpadra. Egy klasszikus hollywoodi műfajban Hollywood múltját is megidézve alkotott valami egészen rendkívülit és egyedit Damien Chazalle, így minden körülmény Oscarra ítéli. Ha mégis valami csoda történne, akkor A régi város és a Holdfény reménykedhet esetleg. A többiek (Fences, Érkezés, Hell or High Water, A fegyvertelen katona, A számolás joga, Oroszlán) ezt se nagyon tehetik.

Akinek mi adnánk:
A Kaliforniai álom különleges, nagyon szerethető mozi, a Holdfény rendkívüli alkotás, A régi város viszont remekmű. Szóval az utóbbinak.

Röviden a többi kategóriáról: A Kaliforniai álom szinte biztosan behúzza a zenei díjakat, de jók az esélyei az eredeti forgatókönyv, az operatőri munka, a díszlet és a jelmez Oscarjára is – ezzel pedig arra, hogy ez a film legyen az este nagy nyertese. A legjobb adaptált forgatókönyv díja a Holdfénynél köthet ki leginkább – a smink és haj, valamint a vizuális effektusok kategóriája pedig lehetőséget ad néhány olyan látványfilmnek is (Star Wars, Star Trek, Suicide Squad, Doktor Strange, A dzsungel könyve), amiket a komolyabb díjakra nem jelöltek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.