Szalad az idő! Így öregszenek kedvenc filmjeink, sorozataink sztárjai

Pretty Woman Gyűrűk ura Jóbarátok Vissza a jövőbe
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Senki nem szeret azzal szembesülni, hogy telik az idő, hiszen mindenki  öregszik. Íme néhány közismert film és tévésorozat, amelyekből tisztán látszik, hogy mi sem leszünk már fiatalabbak.

Gondolnánk, hogy a Gyűrűk ura trilógia első részét 2001-ben mutatták be? Összehasonlítva a szereplők akkori és mostani külsejét meghökkentő látványban lehet részünk. Nem beszélve a Harry Potter szereplőiről, akik gyerekként vágtak neki a forgatásnak, mostanra azonban felnőttek.

A Szellemírtók című film tagjai sem maradhatnak ki a felsorolásból, ugyanis Bill Muray akkor még fiatal volt, mostanra azonban már őszbe borult a haja, és sokkal inkáb hasonlít egy nagypapára. Jobban belegondolva ez nem is olyan meglepő, hiszen a sorozatot 1984-ben kezdték forgatni,

ami 33 évvel ezelőtt volt!

Említést érdemel a Dawson és a haverok színésze is, James Van Der Beek, aki szinte semmit nem változott, pedig ez a sorozat sem ma indult, hanem közel 20 évvel ezelőtt.

Íme még néhány közkedvelt színész, akik szintén öregetek egy kicsit:

/1702/Filme2017215135146

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.