Eszenyi Enikő Vígszínház Szentivánéji álom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eszenyi Enikő február 25-től látható a Vígszínház új bemutatójában, a Szentivánéji álomban. A színésznő most Shakespeare ikonikus karakterének, Pukknak bőrébe bújik. A Víg igazgatónőjének nem ez az első találkozása a legendás darabbal.

„Mestereim, Horvai István és Kapás Dezső már az első évben minden osztályukban a Zuboly- gyakorlattal kezdték a tanítást a Színművészeti Főiskolán" – meséli Eszenyi Enikő. „

Ezáltal a tanáraink megismertettek minket egy adott színdarabbal, másrészt a „zubolysággal", ami arra nevel, hogy minden szerepedet szeresd, minden szerepről tudd, hogy miről szól, miért te kaptad, mit akarsz vele elmondani."

Forrás: Daniel Dömölky/Daniel Dömölky

Eszenyi Enikő azt is elárulta, hogy a mai napig emlékszik egykori osztálytársai Zuboly- gyakorlataira, annyira különlegesek voltak ezek a szituációk. „Az osztályunk később feldolgozta a Szentivánéjit, akkor Hermiát játszottam. Néhány év múlva, 1983-ban Marton László a Pestiben színpadra állította és nagyszerűen elemezte a darabot. Rudolf Péter volt Pukk, én az Első Tündér szerepét kaptam, mi kezdtük az előadást. Izgalmas rendezés volt, amiben öröm volt benne lenni."

A Szentivánéji álom Shakespeare legforrongóbb komédiája, amelyben mindenki átalakul, leveti a bőrét, kivetkőzik önmagából vagy éppen önmagává vedlik át, hogy aztán másnap reggel, fátyolos szemmel megébredve elgondolkodhasson: tényleg énvelem történt mindez? A színház a bemutató kapcsán indítja el új élő műsorát is, melyet a Facebookon bárki élőben követhet majd. A VígLive első adását Valentin napon, február 14-én 17 órakor tartják, ahol a Szentivánéji álom szereplői és alkotói mesélnek az előadás létrejöttéről, és együtt járják körbe a szerelem témáját is. Vendég lesz Eszenyi Enikő mellett többek között Hegedűs D. Géza és Stohl András is.

Hajléktalan lett Szalay Kriszta - Napokig depresszió gyötörtehttp://www.life.hu/kult/20170117-hajlektalan-lett-szalay-kriszta-szineszno-egy-szindarab-kedveert-miatt-probalta-ki.htmlEgy színdarab kedvéért próbálta ki a hajléktalanok életét Szalay Kriszta színésznő, akinek a tervei között egy különleges darab szerepel. A műben egy 62 éves nő, Jutka életét mutatnák be, aki negyedszázada az utcán él. Kult--Ma lenne 82 éves Elvis Presley - 42 évesen hunyt el a világsztárhttp://www.life.hu/kult/20170108-elvis-presley-januar-8an-lenne-82-eves.html1935. január 8-án született Elvis Aaron Presley amerikai énekes, zenész és színész, kulturális ikon. Elvis a világ leghíresebb könnyűzenei énekese, mind a mai napig a rock 'n' roll királya, vagy egyszerűen csak a Király néven emlegetik, és holtában is hatalmas rajongótábora van. Tizennégyszer jelölték Grammy-díjra, ebből háromszor el is nyerte. Emellett 1971-ben a Grammy életműdíját is neki ítélték. 1977. augusztus 16-án halt meg szívrohamban: mindössze 42 éves volt. Kult--Így köszöntötték fel kollégái a születésnapos Eszenyi Enikőthttp://www.life.hu/kult/20170112-igy-koszontottek-fel-kollegai-a-szuletesnapos-eszenyi-enikot-a-vigszinhazban.htmlJanuár 11-én ünnepli a születésnapját a Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznőt, sokoldalú dívát, rendezőt kollégái egy videóval köszöntötték fel. KultOrigoFélvilág: Kovács Patrícia és Gryllus Dorka díjat kapotthttp://www.life.hu/kult/20161127-spanyol-filmfesztivalon-dijaztak-a-felvilagbol-kovacs-patriciat-es-gryllus-dorkat.htmlA legjobb színészi alakításért járó elismerést vehette át Kovács Patrícia és Gryllus Dorka szombat éjjel a barcelonai Zoom Fesztiválon.KultOrigoDíjat kapott a Tiszta szívvel a chicagói filmfesztiválonhttp://www.life.hu/kult/20161022-dijat-kapott-till-attila-filmje-a-tiszta-szivvel-a-chicagoi-filmfesztivalon.htmlA chicagói nemzetközi filmfesztiválon díjazták Till Attila Tiszta szívvel című rendezését péntek este. A kerekesszékes bérgyilkos bandáról szóló magyar film a Chicago Sun Times világhírű filmkritikusáról elnevezett Roger Ebert-díjat nyerte el, amellyel évről-évre "egy ígéretes tehetség friss és rendíthetetlen vízióját" jutalmazzák, és korábban még sosem nyerte el magyar alkotás - közölte szombaton a Filmalap az MTI-vel.KultOrigoFél órával később kezdte meg a Szigeten koncertjét Rihannahttp://www.life.hu/kult/20160812-fel-oraval-kesobb-kezdte-meg-a-szigeten-koncertjet-rihanna-sokan-elegedetlenek.htmlTíz óra után kezdődött el a Sziget legtöbbeket érdeklő fellépőjének Rihannának a koncertje. Az énekesnőállítólag pontosan tudta, a rendezvény szabadtéri koncertjeinek 11 órakor véget kell érniük a hangerő-szabályozások miatt.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.