Eszenyi Enikő vs. Harkányi Endre - Íme, a Vígszínház közleménye

Forrás: MTI -
Harkányi Endre Eszenyi Enikő Vígszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy már írtunk róla, kitálalt a Vígszínház vezetéséről Harkányi Endre. A Kossuth- és Jászai-díjas színművész harminc év után elhagyja a színházat, kollégái pedig aggódnak az idős színészért. 

Harkányi Endre nyilatkozata után a Vígszínház igazgatósága a következő közleményt juttatta el a Borshoz: "A Vígszínház tisztelt idős művészének, Harkányi Endrének nyilatkozatát nem kívánja kommentálni, sem a sajtóban arról vitát folytatni".

Forrás: MTI

A napilap arról is ír, hogy Harkányi Endre színművész interjút adott a lapnak, ám egyik pillanatról a másikra meggondolta magát, és visszavonta a nyilatkozatát. Megszólalt azonban Szalay Kriszta, aki 1995-ben jött el a Vígszínházból.

"Akkor még nem Enikő vezette a teátrumot, a pályájáért, a karrierjéért hajtott, nekem meg a család fontosabb volt. Azért jöttem el, mert nem a világom a beosztotti élet, a gyárszerű színház. Mi hárman, az elhunyt Papp Verával nagyon jóban voltunk. Sok mindent hallok, és nagyon sajnálom a most történteket is. A teátrumhoz egyébként nem fűz semmilyen érzelem azóta, hogy Tóni, a férjem majdnem meghalt ott (a Padlás egyik előadásán magasról lezuhant), mert felelőtlenül gazdálkodtak az emberi élettel" - jelentette ki.

Két díjat is nyert a Saul fia a hétvégénhttp://www.life.hu/kult/20151123-a-saul-fia-lengyelorszagban-es-a-zagrabi-filmfesztivalon-is-dijat-nyert.htmlSikeres hétvégét zárt a Saul fia, az alkotás ugyanis két díjat söpörhetett be az elmúlt két napban: egyet Lengyelországban, egyet pedig a zágrábi filmfesztiválon. KultOrigoStar Wars fanok figyelem: Így rázzák a rohamosztagosok Kis Grófóra!http://www.life.hu/kult/20151122-star-wars-fanok-igy-razzak-a-rohamosztagosok-kis-grofora-vicces-video.htmlNe keress tovább, itt a nap videója! Ha Csillagok háborúja fan vagy, és már alig várod a decemberi premiert, a megtekintés kötelező! Kult--Elképesztő formában van a ma 70 éves Goldie Hawn!http://www.life.hu/kult/20151121-goldie-hawn-november-21-en-70-eves.html15 évet simán letagadhatna Goldie Hawn. Még leírni is hihetetlen, de a színésznő ma, november 21-én lett 70 éves. Kult--16 Akciónap a nőket érő erőszak ellenhttp://www.life.hu/kult/20151120-nane-nok-a-nokert-egyutt-az-eroszak-ellen-egyesulet-megrendezi-a-16-akcionapot.htmlMég leírni is borzasztó, de hazánkban milliós nagyságrendű azon nők száma, akik váltak már fizikai és szexuális erőszak valamely formájának áldozatává. A holnap, azaz november 21-én kezdődő rendezvénysorozat erre kívánja felhívni a figyelmet a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület szervezésében. KultThinkstock15 értékes festményt loptak el egy veronai múzeumbólhttp://www.life.hu/kult/20151120-15-ertekes-festmenyt-loptak-el-egy-veronai-muzeumbol.html15 festményt, közöttük Tintoretto, Mantegna és Rubens alkotásait lopták el a Veronában levő Museo Civico di Castelvecchio városi múzeumból csütörtök este, írja az MTI. KultFotókiállítással gyűjtenek daganatos gyerekek átmeneti otthonárahttp://www.life.hu/kult/20151116-fotokiallitassal-gyujtenek-daganatos-gyerekek-atmeneti-otthonara-a-demeter-hazra.htmlA csontvelő-átültetésen átesett, tartós orvosi felügyeletet igénylő gyerekek és családjaik átmeneti otthonául szolgáló Démétér Ház működését és az ott gyógyuló betegek életét mutatja be Koszticsák Szilárd fotóriporter csütörtökön a Szent László Kórházban nyíló Ilyen a box című kiállítása. A tárlattal a Démétér Ház új szárnyának felújítására gyűjtenek. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.