Összetéveszthetetlen hangulat, élvezetes kóstoló a klasszikusok kedvelőinek: zenei maraton a titokzatos északról

Északi romantika - Grieg, Nielsen, Sibelius
Müpa - Müpa
skandinávia Müpa kultúra koncert Észak-Európa
2024. február 4., vasárnap az északi romantika jegyében telik majd, ezúttal a titokzatos észak meghatározó komponistáinak életművéből kaphat ízelítőt a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar zenei maratonjának közönsége. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a Fesztivál Színházban és az Üvegteremben tartott zenekari koncertek és kamarazenei produkciók mellett ingyenes koncertfilmvetítések is várják az érdeklődőket.

Összetéveszthetetlen hangulat, a gyakorló maratonistáknak egész napos program, míg másoknak élvezetes kóstoló egy-egy megkerülhetetlen életműből. A klasszikus zene kedvelőinek egyik kedvenc budapesti eseménye, a több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő zenei maraton idén rendhagyó módon nem egy vagy kettő, hanem mindjárt három jelentős zeneszerző kiemelkedő alkotásait vonultatja fel. A legnagyobbrészt a norvég Edvard Grieg, a dán Carl Nielsen és a finn Jean Sibelius műveiből összeállított koncerteken jól ismert darabok mellett ritkán hallható ínyencségekre csodálkozhatnak rá a nézők.

A fellépők között ez alkalommal is hazánk legkiválóbb szimfonikus zenekarait, szólistáit és kamaraformációit köszönthetjük. Színpadra lép a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Danubia Zenekar, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Pannon Filharmonikusok és a Kodály Kórus. Délelőtt családi hangverseny várja a legifjabbakat, Ránki Fülöp szólókoncertet ad, Baráti Kristóf és Farkas Gábor a BFZ művészeivel játszik, az Üvegteremben fiatal zeneakadémista tehetségek mutatkoznak be, az Előadóteremben pedig emlékezetes előadások felvételeinek vetítését élvezhetik a nézők.

A hazai előadók mellett – ahogy minden évben – nemzetközi sztárfellépője is lesz a maratonnak. A világhírű svéd szoprán, Miah Persson dalestjének különlegessége, hogy kevésbé ismert északi komponisták művei is felcsendülnek. A napot a hagyományokhoz híven a társszervező BFZ koncertje zárja, ezúttal Sibelius első szimfóniáját adják elő a finn Anna-Maria Helsing vezényletével. A maratonhoz kapcsolódó tablókiállításon két koncert között az érdeklődők megismerhetik a komponisták életének érdekes fordulatait, és pályájuk legfontosabb mérföldköveiről is képet kaphatnak.

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar 2008 óta minden évben megrendezett maratonjai az esetek többségében egy-egy zeneszerző munkásságának legjavát mutatták be egymást követő hangversenyek sorával, délelőttől egészen késő estig a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban. Bachtól Brahmson és Bartókon át Bernsteinig számos kiemelkedő komponista volt már e napok főszereplője - Beethoven például kétszer is -, a 2024-es maraton azonban skandináv mesterek előtt tiszteleg, és a gyakran zord jelzővel illetett, pedig csodálatos tájakban és természeti kincsekben gazdag Észak-Európába invitálja a közönséget. A késő romantikus északi komponisták – így a norvég Grieg, a dán Nielsen és a finn Sibelius – szülőföldjük szépségeit, néphagyományaikat, ősi hiedelemvilágukat egyaránt hirdetik remekbe szabott kompozícióikkal, melyek közül jó néhánnyal találkozhat az, aki ellátogat február 4-én a Müpába

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.