Egyre közelebb ér hozzánk: már a szomszédunkban is megjelent a vírus delta plusz variánsa

Forrás: Shutterstock -
delta variáns koronavírus Szlovénia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szlovéniában már két mintában is azonosították a koronavírus delta plusz variánsát (B.1.617.2.1), amely további változást mutat a delta variánshoz képest - közölte a csütörtökön a szlovén Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium (NLZOH).

Szlovéniában az elmúlt három hétben 134 esetben igazolták a gyorsabban terjedő delta variánst, ami a pozitív minták 41 százalékát tette ki. A delta plusz mutációt a június 21-27. között bevizsgált pozitív minták között azonosították.

Az új vírusvariáns az Indiában márciusban azonosított, delta nevű vírustörzs mutációja.

A delta fertőzőképessége - akárcsak a brit és a brazil mutációé - erősebb a kínai Vuhanban másfél évvel ezelőtt azonosított "eredeti" koronavírusnál.

Szlovéniában is megjelent a vírus delta plusz variánsa Forrás: Shutterstock

Csütörtökre 68 új fertőzöttet jegyeztek fel az országban, ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 257 ezret. Az elmúlt 24 órában egy beteg halt meg, így a halálos áldozatok száma 4746-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 47-en vannak kórházban, tízen közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lelket számláló Szlovéniában eddig 837 190-en kaptak védőoltást, közülük 719 514-en már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 40, illetve 34 százaléka.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.