2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke
Miss Balaton Miss Universe Hungary szépségkirálynő Kulcsár Edina Miss World Hungary Kelemen Henrietta Király Lili
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén már három szépségkirálynő fejére került korona. Megválasztották a Sarka Kata által jegyzett Miss World Hungaryt, a Balaton Szépét és a Vajna házaspár nevével fémjelzett Miss Universe Hungary címet viselő királynőt.

Miss Balaton az egyetlen olyan lány, akit életében először koronáztak királynőnek. A másik két szépség már rutinos versenyzőnek számít, mindketten bezsebelték már a legszebbnek járó elismerést a korábbi évek a Miss Hungary versenyén.

Kulcsár Edina nyitotta a sort, ő lett július 20-án a Miss World Hungary cím nyertese. Úgy tűnik, a magyar szépségkirálynő jó eséllyel pályázik a december 14-én, Londonban megrendezésre kerülő világdöntőn a Miss World címre is. A versenyt megelőző internetes szavazáson már egy ideje ő áll az első helyen. Edina 2009-ben kezdte el megmérettetni szépségét, 23 évesen a Miss Plastic versenyen a közönségdíjat és az első udvarhölgy címét szerezte meg. Ekkor még sötétbarna hajjal és egészen más arcformával rendelkezett, ami egy orrműtét után változott meg. Tavaly új külsejével ő lett a Miss Hungary szépségverseny második legszebb lánya, idén pedig Magyarország Szépe.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Augusztus elején Balatonfüreden megválasztották a Miss Balatont. A koronát és a megtisztelő címet egy 20 éves, hatvani szépség, Király Lili nyerte el, aki tele van vágyakkal, álmokkal, a továbbtanuláshoz pedig egy neves budapesti egyetemet választott, hogy gazdálkodás és menedzsmentet tanuljon. Alig várja, hogy kezdetét vegye az az utazás, mely a cím elnyerésével jár, és ezzel új kapuk nyíljanak meg előtte. A Vogue címlapjára vágyik.

Forrás: FB Király Lili

Hétfőn este pedig végre kiderült, hogy ki a Vajna házaspár szépségkirálynője! A Miss Universe Hungary 2014 cím bírtokosa Kelemen Henrietta, a 20 éves, albertirsai diáklány nem először kapta meg a legszebbnek járó koronát, 2012-ben választották meg Miss Hungarynak. Heni szépségére korábban is felfigyeltek a szakemberek, a 2012-es Operabálon ő nyerte le a bálkirálynői címet. Henrietta nagy álma, hogy egy külföldi szépségversenyen is megmérettesse magát. Most lehetőséget kapott rá, hogy decemberben Brazíliában is induljon a világ legszebb lányai mellett.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.