Pilát Gábor: "Ha vétkezni akarsz, tedd nyíltan és őszintén, teljes szívvel"

Forrás: Shutterstock -
Pilát Gábor lelki egyensúly Tabuk nélkül a párkapcsolatról vétek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pillanat hevében született gyenge vágyak a jelen tartós megélésével köddé válnak, azonban a mélyen gyökezőket be kell teljesíteni, gyülölcseiket megérlelni és megízelni, attól függetlenül, hogy édes vagy keserű ízeket tartogatnak a számunkra.

Ha vétkezni akarsz, akkor tedd nyíltan és őszintén, teljes szívvel, mert a vétkeknek is megvan a feladata. Ha nem tanultál belőle, ismételj. Az egyetlen dolog ami stoppolhat téged, vagy árthat neked, az te magad vagy.

,,Ha vétkezni akarsz, akkor tedd nyíltan és őszintén, teljes szívvel, mert a vétkeknek is megvan a feladata" Forrás: Shutterstock

Kizárólag a valódi szeretet sajátja a rendíthetetlenség, hasonlóképpen a belső boldogsághoz. Amit keresni kell és megtalálni, az nem valódi. Fedezd fel azt, amit soha nem veszítettél el, ami mindig is a tied volt, ami tőled soha nem volt elválaszható. Told ki a fókuszt a vágyaidon, a félelmeiden, az elméden túlra, és megtalálod önmagad.

Így biztosabb lábakon fogsz állni, és sem egy kellemetlenebb élethelyzet, sem egy szerelem nem fog elsodorni, hiszen az igazi boldogság a belső és külső közötti harmónia.

A külső okoknak való megfelelés, és azokkal való megértés nélküli azonosulás mindig szenvedést okoz, legyen az akár egy igaznak hitt tanítás, vagy egy szerelem. Nem is lehetne másként, ugyanis a nyugtalan és összezevart éned hamar birtoklás-függővé válik, és ebben az állapotában folyamatosan vágyik a nyereségre, viszont fél a veszteségtől és szenved, amikor csalódik.

A félelem, a kapzsiság, a vágyak, az elme helytelen használatának a következményei. A helyes használat eredménye a szeretet, a teremtés, a szépség, az igazság és az élet szolgálata lenne.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.