Szex közben húzzák le óvszerüket a férfiak

Forrás: Thinkstock -
szex óvszer felnőtt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemcsak felháborító, de veszélyes is az a trend, ami egyre inkább terjed a férfiak körében. Egyesek valamiért jó bulinak tartják, hogy közösülés közben a partner tudta nélkül megszabadulnak az óvszertől. Egyre többen jelentik az ilyen esetet, és nem tudják, ez erőszaknak számít-e.

Egyre több férfi dönt úgy, hogy közösülés közben a partner tudta nélkül megszabadul az óvszertől. Ennek a veszélyei egyértelműek: nem kívánt terhesség és a nemi betegségek terjedése. Az sem kérdés, hogy ez a trend nemcsak kockázatos, de felháborító is, hiszen a szexuális kapcsolat két partner megegyezésén alapszik, így a védekezésről is közösen kell dönteniük – írja a CJGL tanulmánya.

Az óvszer eltávolítása erőszak? Forrás: Thinkstock

Nem egy nővel fordult elő mégis, hogy áldozatává vált az úgynevezett "stealthing"-nek, így hívják ugyanis a jelenséget. Ők nem meglepő módon a nemkívánatos terhességtől, a nemi úton terjedő betegségektől féltek a legjobban, de ezeken kívül ez egy

lelki törést is jelent kivétel nélkül mindegyik áldozat számára.

Hiszen ez a közös egyezség egyoldalú felrúgása, ráadásul aljas módon, titokban, amivel megalázzák a másik felet, a következményeket pedig nem nekik kell viselniük. Tehát az esemény utáni tablettáért nem nekik kell megalázkodva kuncsorogniuk, ahogy további vizsgálatokra sem nekik kell menniük esetleges nemi betegségek után kutatva.

A kérdés persze az, hogy ez vajon erőszaknak számít-e?

Alexandra Brodsky, a tanulmány egyik szerzője szerint ez egyértelműen az, de más jogászok úgy vélik, ezt nehéz megmondani és törvényi keretekbe foglalni. Az viszont biztos, hogy ez nem a másik beleegyezésével történik. Tehát az egyik fél a másik tudta nélkül ráerőlteti saját kívánságát a másikra, ami akkor sem elfogadható, ha maga az aktus mindkét fél beleegyezésével történik.

Cheyenne, a plus size modell szextanácsot oszt duci nőknekhttp://www.life.hu/intim/20170427-a-plus-size-modell-szextanacsot-oszt-duci-noknek.htmlA plus size blogger úgy döntött, felnyitja a duci nők szemét, és nem engedi, hogy szexmentes életet éljenek. Ingyen tanácsokat oszt, mert azt szeretné, ha nem gondolnának testükre szégyenként: így is lehetnek szexik! IntimOrigoNe a vonzerőd határozza meg az önbecsülésedet!http://www.life.hu/intim/20170426-pilat-gabor-ne-a-vonzerod-hatarozza-meg-az-onbecsulesedet.htmlMindannyiunkban ott van a megbecsülés iráni vágy. Az, hogy szükség legyen ránk és meghallgatásra találjunk. Lelke mélyén még az a magának való ember is megértésre és boldogságra vágyik, aki azt hangoztatja, hogy engem nem kell szeretni.Intim--Maszturbáló-versennyel ünnepelnek a kínaiakhttp://www.life.hu/intim/20170426-maszturbaloversenyt-rendeztek-kinaban.htmlEz egy olyan verseny, amiben nincs vesztes. IntimAFPMeztelen fenekű turisták lepték el a netet: Fotók!http://www.life.hu/intim/20170426-pucer-feneku-turistak-kepeitol-hemzseg-az-internet.htmlRégen képeslapot küldtünk ha nyaralni mentünk, de ma már meztelen fenekes szelfivel üdvözöljük az otthon maradt szeretteinket. Fotók! IntimOrigoÍgy kényeztesd orálisan a partneredet: 5 tipp (18+)http://www.life.hu/intim/20170426-ot-tipp-az-oralis-kenyezteteshez.htmlMinden pasi más, de vannak olyan alapvető szabályok, amiket érdemes tudni, ha felejthetetlen élményt szeretnél adni a párodnak. Íme, 5 alapszabály plusz egy, hogy teljes legyen az élvezet! Intim--Így néz ki egy idős, meztelen házaspár: Fotók!http://www.life.hu/intim/20170425-meztelen-fotok-keszultek-egy-idos-hazasparrol.htmlA 75 éves Gerry, és a 70 éves Darwin kendőzetlenül vállalták fel a testüket néhány meztelen fotón. Így akarják bizonyítani, hogy a testünk felvállalása nem bűn. IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.