Végre szexelhet a pénisz nélkül született férfi, Andrew Wardle

Forrás: Facebook.com/andrew.wardle -
pénisz bionikus műpénisz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Andrew Wardle egy súlyos rendellenességgel, úgynevezett hólyag extrófiával született, nem fejlődött ki a pénisze, csak heréi voltak. Magyar barátnője előtt egy évig titkolta problémáját, azt mondta, hogy súlyos vesebetegsége miatt nem szexelhet. 

Műtétek sorozatának köszönhetően Andrew 44 éves korára bionikus műpéniszt kapott, ami pont olyan, mint egy igazi, és már csak egy lépés választja el attól, hogy ki is próbálja. A nemi szervet a férfi karjából vett izmokból, idegekből és bőrből építették fel a sebészek négy év alatt.

Végre szexelhet a pénisz nélkül született férfi, Andrew Wardle Forrás: Facebook.com/andrew.wardle

A szűz Andrew azt mondja, egyáltalán nem túl izgatott attól, hogy szexelhet. Már több éve együtt van barátnőjével, Fábián Fédrával, és egyáltalán nem a szex a legfontosabb a kapcsolatukban. Mivel 44 évig élt pénisz nélkül, nagyon jól tudja, hogy nem minden a szexről szól. Andrew legnagyobb vágya azonban teljesült, lehetnek gyerekei.

Orálisan elégítette ki lánya tini barátait az anya - Egyszerre kettőt is (18+)http://www.life.hu/intim/20170121-oralisan-elegitette-ki-lanya-tini-baratait-az-anya-jaimie-ayer.htmlJaimie Ayert és lányát meghívták egy buliba, ahol az anyuka alaposan felöntött a garatra... IntimOrigoRemek előjáték az anális szex előtt: popsinyalás férfiszemmel (18+)http://www.life.hu/intim/20170119-popsinyalas-ferfiszemmel-remek-elojatek-az-analis-szex-elott.htmlLehet rajta vitatkozni, lehet felette ítélkezni, de az tény, hogy mainstream lett a popsinyalás. Elég csak belehallgatni az amerikai rapperek dalaiba, vagy megnézni a szabad szájú sitcomok néhány jelenetét. Ha a nőket kérdezzük, hogy mi a véleményük róla, és kipróbálták-e már (ha igen, akkor milyen érzés volt), valószínűleg nem ugyanazt mondanák, mint amit az erősebbik nem tagjai. Korábbi cikkünkben a miérteket taglaltuk, most viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy a férfiak mit éreznek a hátsó fertály mélyreható tanulmányozása közben. IntimThinkstockNagyon édes Hosszú Katinka és Shane Tusup legfrissebb fotójahttp://www.life.hu/intim/20170120-hosszu-katinka-es-shane-tusup-nagyon-edesek.htmlImádjuk, amikor Katinka és Shane közös fényképeket tesznek közzé. Az úszó álompár legújabb üzenete is nagyon édesre sikeredett. Intim--Forró szexvideót posztolt a leszbikus valóságshow-sztár (18+)http://www.life.hu/intim/20170119-forro-szexvideot-posztolt-a-leszbikus-valosagshow-sztar-18.htmlA két német valóságshow-sztár, a 27 éves Sarah Joelle Jahnel és a 33 éves Micaela Schäfer aztán tudja, mitől döglik a légy! A két cicababa szexjelenét Micaela tette közzé, miközben Sarah Joelle semmiről sem tud. Ő éppen a Celeb vagyok, ments ki innen! reality német változatában szerepel, a külvilágtól elázártan, a dzsungelben tengeti mindennapjait.IntimOrigoOrális szexet imitáltatott dolgozóival egy cég (18+)http://www.life.hu/intim/20170118-oralis-szexet-imitaltatott-dolgozoival-egy-ceg-kinaban.htmlFelháborodást okozott egy cég azzal, hogy egy nőket megalázó játékot kellett játszaniuk a vállalati rendezvényen. IntimA kamerák előtt vallotta be szextitkát Mádai Vivienhttp://www.life.hu/intim/20170117-madai-vivien-egy-tevemusorban-vallotta-be-intim-titkat.htmlVárkonyi Andi műsorában tette fel a kérdést: ki volt már egy időben több partnerrel is egy helyen?Mádai Vivien nagyon érdekes választ adott. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.