Zalatnay Sarolta Zalatnay Cini Zalatnay Sarolta lánya leszbikus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cini lánya, Niki bevallotta, hogy a saját neméhez vonzódik.

"A párom egy nő. 4 hónapja vagyunk együtt, jamaicai származású, New Yorkban nevelkedett, és itt, Londonban hozott minket össze a sors" – írja Niki a nyilatkozatban, amit az RCNews-nak juttatott el.

Így néz ki Zalatnay Cini lánya, Niki bevallotta, hogy leszbikus Forrás: Tv2

Niki azt is leírta, hogy mostani párja nem az első nő az életében, de eddig titokban tartotta magánéletének részleteit. Most azonban már nem szeretne elbújni. Édesanyja másfél éve tudja, hogy Niki a lányokat szereti, és Zalatnay Sarolta már találkozott is a lánya barátnőjével. Az énekesnő a portálnak úgy nyilatkozott, hogy a helyzet eleinte szokatlan volt számára, de a gyermeke ettől még ugyanaz az ember marad.

Íme, a nyilatkozat teljes szövege:
"A párom egy nő. 4 hónapja vagyunk együtt, jamaicai származású, New Yorkban nevelkedett, és itt, Londonban hozott minket össze a sors. Nem ez az első azonos nemű kapcsolatom, de mindig kínosan ügyeltem rá, hogy ne tudódjon ki: mindkét nemhez vonzódom. A legelején úgy éreztem, hogy ez nem helyes, és hogy majd megbélyegeznek olyanért, ami ellen nem tehetek. Úgy gondoltam, rossz szemmel néznek majd anyura, mert a lánya nem a normát követi, és semmiképp sem akartam extra nehézséget okozni neki! Megannyi más félelmem is volt, de mára megváltozott valami. Nem tudok, és nem is szeretnék titkolózni, bújtatni azt, akit szeretek, és anyut abba a helyzetbe hozni, hogy nem tud mit mondani, ha megkérdezik, van-e valakim. Nem érzem magam kevesebbnek így sem."

Felesége nem szexelt vele ezért levágta a péniszéthttp://www.life.hu/intim/20161207-nem-szexelt-vele-a-felesege-ezert-levagta-a-peniszet.htmlNemes egyszerűséggel levágta saját nemi szervét az a férfi, akivel nem szexel a felesége. IntimOrigoÍgy forgat szexjelenetet a duci színésznő, Jen Pontonhttp://www.life.hu/intim/20161205-igy-forgat-szexjelenetet-a-duci-szineszno-jen-ponton.htmlHa meghalljuk a szexjelenet szót, valószínűleg rögtön tökéletes testű nők és férfiak jutnak eszünkbe, pedig bizony túlsúlyos nők is szerepelnek ilyen filmekben. Nemrég Jen Ponton mesélte el, hogyan kapott nem éppen vékony nő létére főszerepeket, és milyen érzés majdnem anyaszült meztelenül pucérkodni és szexjelentben játszani férfiakkal. Intim--Guminőőrület terjed az interneten - Kérhető fűtéssel, sőt cserélhető fejjel ishttp://www.life.hu/intim/20161206-guminot-hirdet-a-legnagyobb-hazai-licitportal.htmlElképesztő guminőőrület terjed az interneten. A segédeszköz megszólalásig hasonlít egy valódi nőre, drága is, de állítólag nagy rá a kereslet. Intim--Bionikus hímvesszővel él egy 44 éves férfi - Ostromolják a nőkhttp://www.life.hu/intim/20161206-bionikus-penisszel-veszitette-el-szuzesseget-egy-ferfi.html43 évesen veszítette el szüzességét az a férfi, aki egy gyermekkori trauma miatt bionikus műpénisszel éli a mindennapjait. IntimOrigoKínos! Váratlan helyzetben élt át orgazmust egy nő - Videó!http://www.life.hu/intim/20161206-varatlan-es-kellemetlen-szituacioban-elt-at-orgazmust-egy-no.htmlVannak helyzetek, mikor elég kínos tud lenni egy váratlan kielégülés. Intim--Sármos színészt csókolgat Meghan Marklehttp://www.life.hu/intim/20161205-meghan-markle-harry-herceg-kedvese-mast-csokol.htmlMeghan Markle, Harry herceg újdonsült, 35 éves kedvese elég kapós lány: a szép színésznőt egy sármos pasival kapták lencsevégre csókolózás közben. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.