Inkább a szex! Nem mondhatnánk, hogy Facebook-függő nemzet a magyar

Forrás: Thinkstock -
tablet szex kutatás Facebook vágy internet számítógép okostelefon felmérés kapcsolat közösségi média
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ki számít ma Facebook-függőnek? Hogyan változtak a felhasználási tendenciák az elmúlt egy évben? Mennyire tapadnak a különböző generációk az okostelefonjaikhoz? És mit csinálnak rajta? Mindez kiderült az idei Nagy Facebook-kutatásból. Lássuk hát az eredményeket!

Másfél évvel az első Nagy Facebook-kutatás után idén újra feltérképezték a hazai Facebook-felhasználók szokásait. A 834 hazai látogató körében online adatfelvétellel végzett (épp emiatt nem reprezentatív) kutatás adataiból kiderült, hogy mára a fiatalok kevésbé függők, mint a szüleik. Sőt, összességében is csak a válaszadók 4,3%-a vallja magát függőnek, ami némi csökkenést jelez a 2013-as adatokhoz képest.

Forrás: Thinkstock

Téged is elért a Facebook-magány?

Mindenkinek vannak olyan barátnői, ismerősei a Facebookon, akik érezhetően többet posztolnak, mint mások. Életük összes rezzenését megosztják, kétségbeesetten gyűjtik a lájkokat, és várják az együtt érző kommenteket, hogy igen, nálunk is esik az eső. Korábban egy felmérés bizonyította be, hogy ezek a nők bizony magányosak. Lássuk, hogy miért!

Az eredmények szerint leginkább csetelésre használjuk a Facebookot (51%), a csoportfunkciót is szeretjük (24%), valamint a kedvenc oldalainkat is követjük (17%). Az idén először vizsgált 18 évnél fiatalabb korcsoport a legaktívabb csethasználó, nem véletlen, hogy náluk a kapcsolattartás formái között már egyre ritkábban fordul elő a "foci a téren" vagy a társasjáték, sőt, a telefonálás is.

Az idősebb Facebook-felhasználók kiegyensúlyozottabban használják az egyéb tartalmi lehetőségeket is (szakmai hírek, saját vagy ismerős privát tartalmak, események, játékok/applikációk). Az applikációkat viszont leginkább a 18 évnél fiatalabbak használják (20%), míg a náluk idősebbek mintegy 10%-a tölt csak le ilyesmit.

Boldogtalanná tesz a Facebook?

"A Facebook első pillantásra értékes módszer a társas kapcsolatok alapvető emberi igényének kielégítésére. Ahelyett azonban, hogy fokozná a jó közérzetet, valójában épp ellenkező hatást gyakorol, és aláássa" magyarázta korábban Ethan Kross, a Michigani Egyetem szociálpszichológusa. John Jonides, az erről szóló tanulmány társszerzője szerint ez kulcsfontosságú eredmény, mert a közösségi média az emberek életére gyakorolt hatásának legmélyére hatol. Korábbi cikkünket a témában itt érheted el.

A 2015-ös Nagy Facebook-kutatásban részt vevő felhasználóknak nem jelent gondot az oldal használata: átlagosan 90% felett volt azok aránya, akik azt állították, hogy jól kiismerik magukat a Facebookon, vagyis mindent tudnak róla azon a szinten, amelyen alkalmazzák, de még a 40 év felettieknél is 83% ez az arány. Ebből is látszik, hogy a 40-en túliak társasága is szépen elsajátította a Facebook-nyelvet, és nem is változtatna fészbúkozási szokásain, 85,5%-uk ugyanennyit használná az oldalt a jövőben is.

Forrás: Thinkstock

Miközben a 40 feletti fészbúkozók mondták a legnagyobb százalékban (67%) azt, hogy minden további nélkül tudnának létezni az oldal nélkül, a függőség mértéke is náluk a legmagasabb (5%), míg 18 év alatt a válaszadók mindössze 1,5%-a nevezte magát függőnek. Az eredményekből arra lehet következtetni, hogy nem vagyunk Facebook-függő nemzet, vagyis az oldal korosztálytól függetlenül csak kiegészítő szerepet tölt be a felhasználók életében. Igaz, a függők alacsony értékéhez képest összességében a megkérdezettek 12,5%-a állította, hogy nehezen tudna létezni Facebook nélkül.

Változás a Facebook üzenőfalán:

A közösségi oldal januárban végre meghallgatta imáinkat, és átalakította üzenőfalát, ahol mostantól a hirdetések helyett a barátainkra helyezi a hangsúlyt. Az oldal legfrissebb tapasztalatai szerint ismerőseinktől szívesebben vesszük az üzenőfali szöveges kiírásokat, mint például a szolgáltatások és cégek oldalaitól. Ezért újításként több írásos bejegyzést mutat netes pajtásainktól, és kevesebbet a facebookos oldalaktól. Erről itt írtunk korábban.

A válaszadók nagy többsége - kortól függetlenül - vallotta, hogy naponta több alkalommal is csatlakozik a Facebookra. Ám míg az idősebbekre az jellemző, hogy kifejezetten fészbúkozni ülnek a gép mellé, és ilyenkor akár egy órát is eltöltenek ott (45%), addig a 40 alattiaknak már csak 30 százaléka szán alkalmanként ennyit a közösségi életre. A legrövidebb intervallumra belépők leginkább a 18 évnél fiatalabbak. Közülük 10% mindössze 1-5 percre köszön be, miközben a 40 fölöttieknél ez az érték alig 2% felett van.

A 18-40 év közöttiek 25%-a viszont átlagban 5-10 percet tölt el a képernyő előtt, és ők azok, akik legsűrűbben is lépnek be a "Fészre". Ezekhez a generációs különbségekhez az életritmusok és a hírfogyasztási szokások különbözősége mellett nagyban hozzájárul az is, hogy a mobileszközök (és az állandóan a zsebben lévő internet) használatával a fiatalabbak jobban képben vannak, és akár egy hamburger rendelése közben is képesek a hüvelykujjukkal valamilyen eszköz érintőképernyőjét masszírozni.

A felmérés szerint tableten nézzük legritkábban a Facebookot, és 40 év alatt továbbra is az okostelefon a favorit, ami összességében megelőzi az asztali számítógépeket. De nem a hálószobákban. Míg a 2013-as Nagy Facebook-kutatás egyik legérdekesebb aspektusa az volt, hogy a magyar felhasználók 14 százalékával fordult már elő, hogy a szex helyett a Facebookot választotta, 2015-re ez az arány 7%-ra csökkent.

Forrás: Thinkstock

Így szexelj bármely Facebook-ismerősöddel!

Meggyőző sikerrel – és némi megbotránkozással – indult korábban a kifejezetten Facebook-ismerősök egyéjszakás összeboronálására szakosodott applikáció. A Bang Your Friends névre keresztelt szoftver, amely már nevével sem árul zsákbamacskát, semmi mást nem csinál, mint megjegyzi, mely felhasználó mely ismerőseit jelöli meg kívánatosnak, és ha így egy-egy leendő pár tudtán kívül egymásra talál, jelzi nekik, hogy szabad a pálya. Erről itt olvashatsz bővebben.
Nem vagy elég szép a Tinderhez? Magyar mobilapplikáció érkezik rondáknak http://www.life.hu/intim/20150415-a-tinder-es-a-jingle-utan-megujul-a-rondarandi-hu-mobilapplikacioval-frissul.html Jobbra húz, balra húz, haza húz című cikkünkben teszteltük a legújabb társkereső appot, a Jingle-t, ez azonban egyelőre nem érhető el az androidos mobiltulajdonosok számára. Korábban a Tinderrel is próbálkoztunk, de mivel ott néhány jól sikerült fotó alapján döntünk, az, akivel nem bánt olyan bőkezűen a természet, lehet, hogy visszahőköl tőle. Most azonban úgy tűnik, mindenki számára tökéletes megoldás érkezik. Intim Thinkstock "Álmomban pont ilyen seggem van, és ezt csinálom egy ilyen fiúval" - Őket irigyli most a világ http://www.life.hu/intim/20150414-jay-alvarrez-es-alexis-ren-alompar-es-alomelet-a-vilag-korul-luxus-modellek-penz.html Amikor beleszaladtam Jay Alvarrez Instagram-oldalába, azt gondoltam, nem leszek sem dühös, sem irigy. Nem teszem fel azt a kérdést, hogy mégis miből telik ennek a kis taknyosnak arra, hogy bejárja a világot, luxuskocsikat hajtson, és kipróbálja a világ legextrémebb sportjait. Hogy képzeli, hogy szabadon és szerelemben él, továbbá hogy bármit megtesz, amihez kedve van és amit nem szégyell? Intim Origo Mélytorok-királynők és kardnyelők: A tövig kényeztetés művészete (18+) http://www.life.hu/intim/20150413-oralis-szex-melytorokkiralynok-es-a-tovig-kenyeztetes-muveszete.html Ömlik a könny a szemedből, nem kapsz levegőt, és öklendezel, miközben igyekszel a pasid szerszámát teljesen eltüntetni a szádban? Elég ijesztőnek tűnik, de az orális szex eme változata nem jelent halálos veszélyt rád nézve. Ám ennél vágykeltőbb performansszal is megajándékozhatod a párodat, ha kitartóan gyakorolsz egészen addig, amíg profi "kardnyelővé" nem válsz. Eláruljuk, hogyan! Intim Thinkstock Különleges és olcsó édesítő? Kóstoltad már a spermás kávét? - Megdöbbentő történet http://www.life.hu/intim/20150409-robert-john-lind-tobb-alkalommal-kolleganoje-kavejaba-ejakulalt-a-birosag-felmentette.html Ki ne ismerné John Robert Lind történetét, aki 14 éven át dolgozott együtt kolléganőjével, Pat Maahsszal egy Minnesota állambeli barkácsáruházban. Ez persze még nem lenne nagy szám, ha a 34 éves férfi nem ejakulált volna fél éven keresztül a nő kávéjába. De ez történt... Intim Thinkstock Hogyan ne legyünk szánalmasak? Ezeket mérlegeld, ha békülést fontolgatsz az exszel http://www.life.hu/intim/20150410-hogyan-ne-legyunk-szanalmasak-igy-eld-tul-a-szakitast-vagy-kezd-ujra-a-regivel.html Az örök kérdés, hogy újrakezdjük-e a volt szerelmünkkel. Hiszen olyan boldogok voltunk együtt, csak épp rossz időben találkoztunk. Felhívjam? Vagy jobb nekem nélküle? Ugorjak vissza abba a gödörbe, amiből egyszer vagy többször nagy nehezen már kimásztam? És egyébként ő vajon adna nekem, nekünk még egy esélyt? Olvasónk Győri Szilvia szexuálpszichológust kérdezte. Intim -- Hoppá! Akkor most mégsem számít szexnek a kézimunka? http://www.life.hu/intim/20150404-szexteszek-2015-szexpoza-tavaszi-szex-helyszinek-szerelmeskedeshez-es-tovabbi-kerdesek.html Koránt sem reprezentatívak, de azért sokatmondók. Tanulságosak, viccesek, valamint a végsőkig realisztikusak. Névtelen voksok, titkos vélemények, perverz vágyak ezek, melyekből tanulhatunk, és képet kaphatunk egymásról. Íme az utóbbi idő legjobb, cikkeinkben fellelhető szavazásai, és legmeghökkentőbb eredményei. Intim Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.