Heti horoszkóp (május 29. – június 2.)

Forrás: Thinkstock -
asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Ikreknek nem szabad halogatniuk a dolgaikat, különben a sors fogja őket döntésre kényszeríteni! Az Oroszlánoknak nem lesz könnyű a hét eleje, de nem éri meg bosszankodni. A Mérlegek változásra vágynak, de ehhez lépniük kell.

Kos

Hullámzó időszakod jöhet, egyik nap fenn, a másikon lenn leszel, mintha állandóan akadályok gördülnének eléd, ám a legtöbbjüket egyszerűen nem is látod. Nem kell messzire menni a megoldásért, a Szaturnusz retrográdja és a Mars hátráltatnak, ugyanakkor a Jupiter igyekszik egy pici jót tenni veled, ezért érzed, hogy egy-egy pillanatban kifejezetten meglódul a szekered. Ez a szélsőségesség kifáraszt, ugyanakkor ne feled, hogy semmi sem történik véletlenül! A látszólagos problémák, gátak jelentős része azért kerül eléd, hogy valamilyen kellemetlen élethelyzettől megvédjen, egy másik részük pedig azért, hogy új tapasztalatokat szerezhess.

Bika

A hét elején igen erőteljes iramot diktálsz, ez még téged is meglep, hisz Bikaként nem szoktál ekkora mennyiségű munkát ilyen rövid idő alatt elvégezni. Ugyanakkor van erre okod, van cél, amelyet el akarsz érni – és még a Hold is támogat. Tulajdonképpen mindegy, hová akarsz eljutni, a lényeg, hogy péntekig fokozatosan vegyél vissza a tempóból! Nem vagy Perpetuum Mobile, neked is jár a pihenés. A hosszú hétvégén kipihenheted magad, de egyáltalán nem mindegy, hogy teljesen elgyötörten kezded meg azt, vagy remek hangulatban. Ha egyedüllétre vágysz, hát add meg magadnak az örömöt, hogy egy-két órát csendben töltesz ott, ahol senki nem zavarhat téged.

Ikrek

Ne feledd, Ikrek jegyű vagy, hát ne téblábolj! Nem vacillálhatsz egy percig sem, cselekedned kell, most, nem pedig jövő héten! Nem húzhatod az időt, ha mégis megpróbálnád ezt erőltetni, akkor hétfőn és kedden a sors rá fog kényszeríteni valamilyen módon a döntéshozatalra. Bármilyen válaszút elé is kerülj, az első megérzésed alapján dönts, ne félj az ismeretlentől, a nagy dolgok felvállalásától! Ne kérj másoktól tanácsot, ne hagyd magad befolyásolni, eltéríteni az eredeti céltól. Lehet, hogy fájdalmas döntésre is rá kell szánnod magad, ám ez most a megújulás hete, így biztos lehetsz abban, hogy bármi mellett tedd le a voksod, az a későbbiekben a te javadat szolgálja.

Rák

Elkerülhetetlenül megérint a változás szele. Ne tiltakozz! A jó dolgok most egyszerűen megtörténnek veled, ha hagyod magad sodortatni az árral. Nincs menekvés, felejtsd el a struccpolitikát, csak okos döntések léteznek. Képes vagy átlátni a bonyolultabb helyzeteket is! Jelentős, sorsdöntő hétnek nézel elébe, bármi történjék, állj elébe, fogadd el, ami történik! Ami látszólag nem fontos vagy komoly első ránézésre, gyorsan azzá válhat, ha megérted az adott dolog lényegét, és nem csak a felszínt kapirgálod. Munka, karrier, egészség, sőt még az emberi kapcsolatok terén is izgalmas szakaszba lépsz. Szakmai vagy tanulmányi kihívások elé állít a sors, és megeshet, hogy nem tudod, miként oldj meg bizonyos feladatokat, és ez átmenetileg aggodalommal tölthet el. Mégis, szinte azonnal jön a megoldás...

Oroszlán

Ne bosszankodj - akkor se, ha lenne rá valamilyen valós okod! Ez energiapazarlás, hidd el, van bőven más dolgod. Tény, hogy a hét első fele nehézkes és bonyolult lesz, sok megoldandó tennivalóval, ám az égi hatások gyors ütemben változnak, és ez a rövid, kellemetlen periódus tovatűnik csütörtökre. A kedélyállapotod látványosan javulni fog, és ami eddig gondot okozott, azt gyors ütemben megoldod. Ezt azzal segítheted elő a leginkább, hogy türelmes leszel önmagaddal és a környezeteddel, az összezördüléseket pedig messzire elkerülöd. Ne azt nézd, mi nem sikerült, hanem azt, mit tanulhatsz az adott helyzetekből! Ha elégedetlen vagy a helyzeteddel, akkor változtass a körülményeken! Ez is rajtad múlik, nem másvalakin!

Szűz

Meglehetősen jók a heti konstellációk, rengeteg tervedet meg tudod valósítani, és az új kihívások elől se futamodj meg! Mindennapjaid során kifejezetten szerencsésnek érezheted magadat, a gondok elkerülnek, az induló vitákat pedig csírájukban képes leszel elfojtani, az ellenlábasokat pedig kibékíteni, ezzel sok elismerést is szerzel magadnak. Ha szükséged van valamilyen segítségre, bárkihez fordulhatsz, most mindenki tárt karokkal fogad téged, és örömmel ad iránymutatást. Szeretteid segítsége mellett a Jupiter is hátszelet ad ahhoz, hogy jóval könnyebben érd el a céljaidat. Élettel teli, jókedvű leszel, sokat fogsz kommunikálni, rengeteg új információt és tudást szerezhetsz ezekben a napokban.

Mérleg

Változásra áhítozol? Akkor ne tétovázz, s tedd meg a szükséges lépéseket, még a Hold is segít, napról napra több energiával tölt fel. Ragadd magadhoz a kezdeményezést, tedd, amit tenned kell, még akkor is, ha nagy benned a bizonytalanság, és sok a kétely! A hét első fele csendes lesz, bár szellemi téren fontos lesz a logika és a tudatosság. Fontos lenne, hogy a függőben lévő ügyeket mihamarabb magad mögött tudd, így legkésőbb pénteken elkezdhetsz azon gondolkodni, hogy mit csinálsz júniusban, miképpen tudod életedet jobbá formálni. Jelölöd ki az utadat pontosan, határozod meg a konkrét célokat, ehhez a Jupiter pozitív energiákat biztosít. Külső segítségként jó tanácsokat igen, de közvetlen tetteket nem igazán várhatsz.

Skorpió

Mostanság volt részed mindenféle élményben: negatív és pozitív megélésekben, szélsőséges érzelmi hatásokban, alkalmanként számonkérésben. Ám ezzel a héttel mindenképpen erőteljes változás köszönt be az életedbe, és sok minden stabilizálódhat. Meglátod az alagút végén a fényt, még olyan ügyekkel kapcsolatban is, amelyeket régen reménytelennek tituláltál. Tisztán látsz mindent, még azokat a dolgokat is, amelyeket eddig valaki vagy valakik tudatosan elrejtettek előled. Így végre eldöntheted, vajon érdemes-e továbbra is részt venni egy projektben, tagja maradsz-e egy konkrét baráti társaságnak, befekteted-e a pénzedet valahová, vagy teljesen más irányba indulsz el. Ami adódik, azt fogadd el, ez a te érdeked.

Nyilas

Pozitív energiák jellemzik a hetet, áramlanak feléd a különféle, egyben jó ötletek, a kellemes impulzusok, inspirációk, ez összességében sokat javít a kedélyállapotodon. Az emberek, események mosolyra késztetnek, örömre szólítanak fel. Nap nap után új feladatokat vállalsz, nem mondasz nemet az ismeretlen kihívásokra, és mindezt mosollyal teszed. A hét közepén megfigyelhető lesz, hogy anyagi terén nyílnak meg előtted új kapuk, és egyértelmű változások veszik kezdetüket, ha pedig van valamilyen régebb óta húzódó gondod, arra most könnyen találsz megoldást. Vállalkozás indítására, kockáztatásra is alkalmas ez a hét.

Bak

Ha akadályok nehezítik utadat ezen a héten, az a Szaturnusznak köszönhető, ám jusson eszedbe, hogy az akadály néha éppen egy lehetőség az átgondolásra, a változásra. Ugyanakkor jó hír, hogy egy kitartó és bátor Bak képes ellenállni a kívülről érkező negatív hatásoknak, így szabadon érvényesítheted az akaratodat. Igen, ez vagy te! Ne hagyd, hogy néhány negatív hatás elvegye a kedvedet bármitől. Kiváló gyógyír a mosoly, a humor és a kedvesség. Ami a hét első felében döcög, annak csütörtökre nyoma vész, és elő fogsz állni egy olyan ötlettel, amely sokakat meghökkent, de izgalomba is hoz. Kreatív leszel, egyedi és alkotó kedvű. Hagyd, hogy az égiek segítsék utadat.

Vízöntő

Nem szalaszthatod el azokat a jobbnál jobb lehetőségeket, amelyek most adódnak. Ez a hét számodra – a növő hold kedvező hatásai miatt - kiemelkedően eredményes lehet, viszont most semmit nem kínál tálcán a sors, mindenért meg kell dolgoznod. A sikered viszont garantált. Biztató, hogy mindaz, amibe belefogsz, azzal eljutsz a célig, és a dicséretet is megkapod. Talán te is érzed, hogy időszerű lenne változtatni néhány körülményen, és a téblábolás helyett belevágni az ismeretlenbe. Vállalj bátran kockázatot, különben nem jutsz el a vágyott célig! Csinálj valami extrém dolgot, rengesd meg a világot, hisz te egy belevaló Vízöntő vagy.

Halak

Kieresztenéd a szárnyaidat, hogy végre messzire repülj? Új, merőben ismeretlen dolgokat próbálnál ki? Nem is választhatnál ehhez kedvezőbb időszakot! Vajon, milyen az, ha magasra emelkedsz, és mindenki téged irigyel a sikerekért? Ehhez óriási bátorságra van szükség, no és persze ki kell lépned a komfortzónádból. Ezen a héten minden adva van a csodához, ám, mint máskor, most is leginkább rajtad múlik, mikor teszed meg az első lépést, miként fordítod javadra az égi energiákat. Egy percet sem lazsálhatsz! Keress új barátot, támogatót magadnak, aki erkölcsileg, anyagilag, vagy épp egy jó tippel megkönnyíti az előrejutásodat, és nem utolsósorban a szellemi fejlődésedet.

Álomesküvő a horoszkópod szerint - a csillagok ismerik a vágyaidhttp://www.life.hu/horoszkop/20140812-csilagjegyed-befolyasolhatjak-eskuvod-korulmenyeit.htmlA horoszkópodból nemcsak az derülhet ki, hogy mikor kerül majd sor az esküvődre, de az is, hogy milyen körülmények között, hogyan zajlik majd életed egyik legfontosabb, legszebb eseménye.HoroszkópThinkstockMilyen munka illik hozzád a horoszkópod alapján?http://www.life.hu/horoszkop/20170120-milyen-munka-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlAz egyén születési horoszkópképletében az úgynevezett MC (Medium Coeli) tengely jelzi, melyik szakma lehet igazán jó választás. Természetesen a napjegy – mint a személyiség alappilléreinek meghatározója – is jelentős befolyással lesz a nagy döntésekre, az aktív évek során épp ezen tulajdonságok irányítják rá a figyelmet az érdeklődési körre, a rejtett és ismert szakmai képességekre és a munkamorálra is. HoroszkópThinkstockMájusi pénzhoroszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20170412-majus-havi-penzhoroszkop.htmlA májusi konstellációk az okos terveknek kedveznek. Ne rohanj, ugyanakkor lassan, de türelmesen valósíts meg mindent, amit elképzeltél. Horoszkóp--Májusi szerelmi horoszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20170412-majus-havi-szerelmi-horoszkop.htmlA Bikák körül izzani fog a levegő, a Mérlegek szerelmi élete nem is alakulhatna jobban, a Halak vonzerejének pedig ember legyen a talpán, aki ellen tud állni. A Life.hu havi szerelmi horoszkópjából kiderül, mire számíts májusban. Horoszkóp--Május havi horoszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20170412-majus-havi-altalanos-horoszkop.htmlMájus hava a régóta dédelgetett álmok és vágyak beteljesülését hozhatja el a csillagjegyeknek. Ne légy türelmetlen, ne sürgesd a változást, és ha úgy érzed, bátran kérj segítséget! A Life.hu horoszkópjából kiderül, mire számíthatsz ebben a hónapban. Horoszkóp--Álomesküvő a horoszkópod szerint - a csillagok ismerik a vágyaidhttp://www.life.hu/horoszkop/20140812-csilagjegyed-befolyasolhatjak-eskuvod-korulmenyeit.htmlA horoszkópodból nemcsak az derülhet ki, hogy mikor kerül majd sor az esküvődre, de az is, hogy milyen körülmények között, hogyan zajlik majd életed egyik legfontosabb, legszebb eseménye.HoroszkópThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.