asztrológia horoszkóp hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Bikáknak a hétvégén nagyon oda kell figyelniük az egészségi állapotukra, a Rákok pedig jobb, ha inkább elmennek hazulról, ugyanis otthon baleset érheti őket. Neked mit tartogatnak a csillagok a hétvégére? A Life.hu horoszkópjából kiderül.

Kos

Sok mindent terveztél erre a hétvégére, de valahogy nem jönnek össze a dolgok. Folyton úgy érzed, mintha nem jutnál ötről a hatra, és bármihez nyúlsz, minden legalább dupla annyi időbe és energiádba kerül. Ne is törődj vele, elsősorban nem a te hibád, hogy bármibe fogsz, azonnal történik valami, amitől nem tudsz haladni. Az is előfordulhat, hogy te hagyod abba a tevékenységet, mert új ötleted támad, és abba is belekezdesz. Jobb beletörődni, hogy igazából most semmit sem fogsz tudni teljesen befejezni. Azért próbálj meg egyszerre csak egyféle dologgal foglalkozni.

Bika

A jelenlegi csillagállások óvatosságra intenek egészségügyi területen. Tedd meg, hogy ezen a hétvégén sokkal jobban odafigyelsz az egészségedre, sőt még a lelkiállapotodra is! Esetleg történhet olyasmi szombat késő délután vagy vasárnap kora reggel, ami akár huzamosabb ideig is ágynak dönthet. Ne kockáztass, inkább légy körültekintő! Az időjáráshoz igazítsd az öltözködésedet, esetleg igyál gyógyteákat, és a közlekedési lámpák jelzéseire fokozottan figyelj! Nem lenne jó, ha ilyen gyönyörű tavaszi időben ágyhoz láncolna valami nyavalya!

Ikrek

Végre vége van egy sok kellemetlenséggel járó, hajszolt munkahétnek, végre itt a megérdemelt pihenés ideje! Magad mögött hagytad a nyomasztó gondolatokat, a rossz hangulatot, a leterheltségérzetet. Remek most a hangulatod, majd kibújsz a bőrödből örömödben. Levegős jegy lévén nagyon kreatív vagy, mindig van a tarsolyodban egy-két sziporkázó ötlet. A művészetek is közel állnak hozzád. Úgy tűnik, itt az ideje, ha most kicsit az alkotás irányába fordulsz, és akár felszínre kerülhet egy eddig rejtett képességed. Ki tudja...

Rák

Ezen a hétvégén a legjobban tennéd, ha elmenekülnél valahová, ahol nyugalom, csend és kikapcsolódás vár rád. Ha megteheted, menj el a családoddal egy wellnesshotelbe, ahol tökéletes kényeztetésben lehet részed, mert megérdemled! Ha az otthon maradás mellett döntenél, különösen szombaton vigyázz, mert háztartási balesetveszélyre hívják fel a figyelmet az csillagállások. Inkább ne moss ablakot, ne kertészkedj, inkább hagyd ki a fizikai munkálatokat ezen a hétvégén. Pihenj, lazíts, önmagadon kívül nem kényszerít senki arra, hogy dolgozz.

Oroszlán

A te jegyed uralkodó bolygója a Nap, most mégis a másik fővilágosító, a Hold szabályozza az érzelmeidet. Ritkán fordul ez elő, de olyankor meglehetősen kiszámíthatatlan leszel. A hangulatváltozásaidat a közvetlen környezeted most nagyon nehezen viseli. Eleinte mindenki próbál tekintettel lenni rád, és nem zavarni téged semmilyen ténykedésedben, mert tudják, hogy most pillanatok alatt erőteljes haragra gerjedhetsz. Tartsd féken az indulataidat, hiszen nem szándékozol akarattal megbántani senkit a közeledben. Jobban teszed most, ha kicsit visszavonulsz.

Szűz

Már nagyon vártad ezt a hétvégét, mintha előre érezted volna, hogy valami nagy horderejű dolog részese leszel. A szombati nap különösen alkalmasnak tűnik valamilyen nagyobb dolog véghezviteléhez, amelyre esetleg már régóta készülsz, a megfelelő pillanatra várva. Előfordulhat az is, hogy egy új szerelem indul ezen a hétvégén, de akár egy ingatlan-adásvételének is nagy esélye lehet. A lényeg, hogy mindent alaposan gondolj át, és ne a szerint dönts, ami először az eszedbe jut! Vasárnap élj a nyugalmas órák adta lehetőséggel, pihenj, lazíts!

Mérleg

Annak ellenére, hogy szombat van, kifejezetten feszült leszel. Nem haladsz úgy a házimunkával, ahogyan azt eltervezted, sőt még a családod is elégedetlenkedik. Ne kezdj kapkodni, nem kell mindennel egy nap alatt végezned! Ha összeszeded a tennivalókat, és ügyesen beosztod az idődet, akkor már délután látni fogod a munkád eredményét, és sikerül egy kicsit megnyugodnod. Apránként haladva és kisebb szüneteket tartva nem is lesz olyan vészes a mai nap. Vasárnap a családodnak kedveskedj egy finom süteménnyel, egy csapásra visszatér a kellemes hangulat az otthonodba.

Skorpió

Egész héten alig lehetett hallani a hangodat, annyira el voltál foglalva a tennivalóiddal. Ezzel ellentétben, ebben a két napban megállás nélkül beszélsz, és mondod, ami épp az eszedben jár. Annyi gondolat, új ötlet és terv van a fejedben, hogy mindenáron meg akarod osztani a szeretteiddel és a környezetedben élőkkel. Nem biztos, hogy tudják követni a bonyolult gondolatmenetedet, és érdemben hozzá tudnak szólni a témához, de mindenképp végig fogják hallgatni a mondanivalódat. Azért figyelj oda, ne legyél túl kimerítő, és néha add át a szót a másik félnek is!

Nyilas

A szombati nap nyugodtan telik, a terveid is szép lassan megvalósulnak, azonban lehet, hogy csak vasárnap derül fény arra, hogy a héten olyan döntést hoztál, amely során nem vettél figyelembe minden körülményt. Emiatt ne ess kétségbe, nehézségek mindig lesznek az életben! Kisebb újratervezés során ezt a bonyodalmat még a hétvége során meg tudod oldani. Hiába várod, sajnos még nincs itt az ideje, hogy hátradőlj, ugyanis érzelmi téren sem lesz teljes a harmónia. Ha valakivel megoldatlan problémáid vannak, akkor azt mindenképpen rendezd, mert könnyen elmérgesedhet a kapcsolatotok.

Bak

Szombaton kimondottan jó hangulatod lesz, méghozzá annyira, hogy minden pillanatodban a környezetedben élőknek próbálsz a kedvében járni. Mivel a családtagjaid hamar észreveszik, hogy bármire kapható vagy, ezért ki is használják a helyzetet, és kisebb-nagyobb szívességekre kérnek meg. Mindenki örülni fog annak, hogy ilyen engedékeny vagy, sőt annak még jobban, hogy az egész hétvégét együtt tölthetik veled. Végre sikerül újra szorosabbra fűzni a családi kapcsolatokat! A vasárnap is kellemesen telik, szervezz olyan családi programot, ahol mindenki jól érzi magát.

Vízöntő

A szombati nap kellemesen, különösebb esemény nélkül telik. Nem bánod, hogy nem zajlik körülötted az élet, most kifejezetten jólesik egy kis nyugalom. Viszont vasárnap gondod adódhat a túlságosan változékony hangulatod miatt. Próbáld meg kontrollálni az érzelmeidet, különben a kiszámíthatatlan viselkedéseddel akaratlanul több konfliktushelyzetet generálhatsz. Biztos, hogy veszekedéssel akarod tölteni a vasárnapot? Inkább menj el otthonról, vezesd le az összes feszültséget, ami benned van! Hidd el, hogy hazatérve több önuralmad és türelmed lesz mindenkihez és mindenhez.

Halak

Számítanod kell arra, hogy ezen a hétvégén lesznek nehéz pillanataid. Ne hagyd, hogy egy kisebb érzelmi válság vagy egy hirtelen vita elrontsa ezt a két napot! A szombat délelőtt lesz különösen zűrzavaros, de most kivételesen hamar túl tudod tenni magad a történteken. A többi problémát se vedd a szívedre, és ne kezdj gondolkodni azon, hogy miért történik veled mindez. Koncentrálj a családodra és a pihenésre, hogy a megpróbáltatások ellenére kellemesen telhessen a hétvége. Magadról se feledkezz meg, megérdemelsz egy pár órát, amikor senki nem zavar, és egymagad lehetsz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.