asztrológia általános horoszkóp havi horoszkóp március ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Bikáknak remek lehetőségeket és kilátásokat tartogat ez a hónap, a Rákok szerelmi téren számíthatnak fordulatokra, a Mérlegek pedig a pénztárcájukat gyarapító döntéseket kell meghozniuk. Neked mit tartogat a március hava? Csillagjegyed elárulja.

Kos

Vénusz március folyamán állandó segítséget nyújt neked. Arra hívja fel a figyelmedet, hogy szánj több időt családodra, barátaidra, és persze nem utolsósorban önmagadra. Fontos dolgok várhatóak szívügyek terén, óriási esélyt kapsz arra, hogy a vágyott boldogság megérkezzen, vagy a jelenlegi helyzeted sokat javuljon. Amennyiben még nincs partnered, akkor most megtalálhatod az igazit, akit jó eséllyel már talán ismersz is. Sok bonyolult ügy rendeződhet, légy aktív. Járj nyitott szemmel, ne utasíts vissza semmit és senkit, most tényleg bármi megtörténhet. Március második felétől még gördülékenyebbé válnak a dolgok, a munka és egyéb kötelezettségek terhei lehullanak a válladról, ami még a februári hidegek során gyakran elvette a kedved.

Bika

Ez a te időd, egy remek hónap, jó kilátásokkal, bármit megvalósíthatsz, bármit le is rombolhatsz, nincs befolyás, nincs jelentős akadály. Sok egyéb dolog mellett fontos tudnod, hogy közlekedés, sportolás vagy egyéb mozgással együtt járó tevékenységek során kifejezetten ajánlott az alaposság és körültekintés, mert a hónap első harmadában kisebb balesetveszélyekre figyelmeztet Mars. Pénzügyek terén kedvező időszak köszönt be, ha adódik lehetőség új munkára, vállalkozás alapítására, tedd meg a szükséges lépéseket bátran. Néha nehezedre eshet nyíltan kiállni a saját érdekeidért, de így is jól boldogulsz, és meglehet, hogy a hónap végére épp a türelmed hoz jelentős sikert.

Ikrek

Márciusban nagyon körültekintőnek kell lenned, sok dolog fog váratlanul irányt módosítani, anélkül, hogy azt kérnéd, akarnád. Figyelj önmagadra, cselekedeteidre, környezeted tagjaira, fontos időben látni azt, hogy ki és mit csinál, így tudsz reagálni minden helyzetre. Március első napjaiban légy sokkal körültekintőbb közlekedés terén, és az extrém sportok is kerülendők! A munkahellyel, karrierrel kapcsolatos változások kedvezők rád nézve, különösen az utolsó 7-8 napban. Barátokra, támogatókra számíthatsz, csupán kérned kell a segítséget. Szívügyek terén kellemes időszak várható, de ha túl magasra csap a szenvedély, akkor szükség lehet némi higgadtságra.

Rák

Itt az ideje, hogy átértékeld a függetlenséghez kapcsolódó viszonyodat, akár azért, mert kevés jutott ebből neked mostanság, akár épp azért, mert túlontúl is önmagadat helyezted középpontba. Jó hír, hogy más irányba mozdul az életed, és javulhatnak az emberi kapcsolataid. Jól, egyben fordulatosan alakulhat a szerelmi életed, különösen, ha még keresed a kedvesedet, fogadj örömmel minden meghívást, főleg, ha az randira csábít. Vénusztól pozitív támogatást kapsz a sikerhez, hát használj ki minden adandó alkalmat a kikapcsolódásra! Munkád, karriered, vállalkozásod terén is fontos, pozitív irányú változások veszik kezdetüket, ha az év eddigi részében nem, hát most bármi megtörténhet.

Oroszlán

Márciusban a napsütéses órák számának növekedésével együtt te is kivirulsz, jó lesz a társaságodban lenni, veled eszmét cserélni, vagy épp közös programokat tervezni. Te is észreveszed, hogy egyre több és több tennivalód akad napról napra, munkád, karriered teljesen lekötheti az idődet, de ez sem tud megakadályozni abban, hogy a családodra, barátaidra is odafigyelj. Fontos lenne, hogy többet járj társaságba, olyan helyekre is, ahol senkit nem ismersz. Összességében elmondható, hogy szerencsésen alakulnak anyagi, munka- és magánügyeid, nincs mitől tartanod, minden körülmény adott a gyarapodáshoz! Foglalkozz a hobbiddal is, mostanában biztos nem volt rá időd.

Szűz

A tavasz itt van a nyakunkon, márciust mutat a naptár, jön a jó idő, a napsütés, kevesebb rajtad a ruha, és többet fogsz mosolyogni. Tilos a panaszkodás és a múlton való rágódás. Csakis előre tekints! Nem lehet okod panaszra, hisz úgy tűnik, magánéleted jól működik, váratlan anyagi lehetőségekre bukkanhatsz, mások örömmel sietnek a segítségedre, hát használd ki bátran, amit a sors most kérés nélkül felkínál számodra! Szerelemben nincs hiány, ha jön, engedd be, de ha menne a meglévő, engedd el! Amit most ne feledj: ne keverd a pénzügyeket a szerelmi kapcsolatodba, mert az gondokat okozhat, és elvakíthat. Mindig azt csináld, ami épp jólesik, ez már a sikered felét biztosítja.

Mérleg

Az új asztrológiai év beköszönte fontos időszakot jelez, nagy fordulópontok jöhetnek, legyen szó munkáról, szerelemről, anyagiakról. Jelentős, főképp anyagi ügyekkel összefüggő döntéseket kell hoznod, kifejezetten ajánlott kikérni szakértők véleményét. Ne spórold el az időt tennivalóidtól, inkább kevesebbet végezz el, de arra fektess maximális hangsúlyt. Gondold át terveidet és lehetőségeidet, most szabad a vásár, elindulhatsz egy új úton. Március legelején inkább megy a pénz, de a hónap második felétől könnyebb lesz a helyzet, nagyot fordulhat a kocka. Gyakran tapasztalhatsz akadályokat vagy belső gátlásokat is, de végül épp ezek tudnak majd még inkább motiválni téged.

Skorpió

A március havi bolygóállások nem adnak neked teljes biztonságérzetet, akadnak majd nehézkes, vontatott, döcögős pillanatok, de persze a jó sem marad el. Ajánlott a növekvő figyelem, óvatosság és körültekintés, bármi legyen a téma, bárhová juss el, bármit akarj megvalósítani. Március hava nem kedvez a nagy befektetéseknek vagy nyereségeknek, ezzel kapcsolatos elképzeléseidet halaszd el, ez különösen igaz ingatlan-adásvételre. Közérzeted lényegesen javul februárhoz képest, de az átütő erő áprilisban érkezik meg hozzád. Nyitott leszel új érzelmek befogadására, és sokan kereshetik most a kegyeidet. Ha szingli vagy, aligha marad így a hónap végére.

Nyilas

A tavasz beköszöntével a hangulatod is sokat javul, bár azt is érezni fogod, hogy hamarabb fáradsz, mint máskor. Ezért fontos, hogy a pihenésed legyen kielégítő és elégséges. Több váratlan, egyben sürgősen megoldandó problémával kell szembenézned, ha kérsz külső segítséget, mindent gyorsan megoldasz. Nem tagadjuk, hogy nehézséggel teli napok is várnak rád, munka, tanulás és az anyagiak terén egyaránt. Ezek a szokottnál jobban lekötik idődet és energiáidat. Ugyanakkor jó hír, hogy 19-e után erőlködés nélkül javulnak emberi kapcsolataid, társasági életed előtérbe kerülhet, sok új ismeretségre tehetsz szert. Április közeledtével kivirulsz, sokat mosolyogsz, és jó lesz veled tölteni az időt.

Bak

Március első felében érdekes kettősség jellemzi napjaidat. Sok végletességet tapasztalsz, olyasmire fogsz igent mondani, amire soha, és lesz, amire eddig mindig bólintottál, de soha többé nem fogsz. Ez jó hír, ez a változás jele, módosítani akarsz a mindennapokon, és többször akarod kimondani, hogy nem, ha az nem szolgálja az érdekeidet. Hivatalos ügyeid intézését érdemes március végéig eltolni, vagy áprilisra halasztani. A hiszékenységgel bánj óvatosan, ne dőlj be a mézesmadzagoknak. Közvetlen környezeteddel nézeteltérések alakulhatnak ki 6-a és 13-a között. Szerencsére a kocka fordul, 17-e után minden könnyebb, akadálymentesebb lesz, a célok pedig végre a közelebb kerülnek hozzád.

Vízöntő

Itt az ideje az önértékelésnek, az elmúlt hónapok cselekedetein rágd át magad. Elemezd ki, mit csináltál jól, hol hibáztál, és döntsd el, mi március havának legfőbb kihívása. Mikor, ha nem most tudnál lemondani rossz szokásaidról? Légy a szokottnál is türelmesebb önmagaddal és környezeteddel szemben, ezzel támogatókat találsz magadnak. Ha nem megy minden úgy, mint a karikacsapás, attól még ne érezd azt, hogy a szerencséd elhagyott, ez csupán a jele annak, hogy nem kell túlzottan sietni, mindennek eljön a maga ideje. Családi kapcsolataidban sok vita, kellemetlenség adódhat, így érzelmi életed nem lesz nyugodt. A hónap második felében anyagi segítséget kaphatsz egy régi cél megvalósításához.

Halak

Merkúr és Mars erőteljes hatással lesznek életedre, ha februárban semmi jelentős változás nem történt veled, akkor márciusban biztosan fog. Gyakran érezheted azt, hogy családi és munkahelyi problémáid a szokottnál jobban nyomják a válladat. A hónap második felében megkönnyebbülhetsz, a terhek csökkennek, meglepő módszerekkel oldasz meg régi, függő ügyeket, és támogatókat is találsz magadnak. A hónap utolsó napjaiban munka és karrier területén jöhetnek sikerek és elismerések, és ha ez valamilyen formában külfölddel függ össze, akkor mondj azonnal igent. Szerelmi életben viszont adódhatnak viták, nehézségek, melyeket egy csapásra nem, de áprilisra meg tudsz oldani.

Megcsal a párod? Így derítheted ki a legegyszerűbbenhttp://www.life.hu/drlife/20170208-megcsal-a-parod-igy-deritheted-ki.htmlNem célunk bogarat ültetni senki fülébe, ám tény, hogy még a legjobbnak látszó párkapcsolatban is előfordulhat, hogy félresiklik valami, és kiderül, nem csupán két emberen áll a vásár. Íme, a leggyakoribb jelek, amelyekből tudhatod, hogy a párod félrelép. Dr. Life--Híres fogyatékos emberek, akik örökre beírták magukat a történelembehttp://www.life.hu/drlife/20170214-hires-fogyatekos-emberek.htmlRendkívülit és maradandót alkotni mindenki számára kihívás, és bizony nem is mindenkinek sikerül. Az alábbiakban 5 olyan ismert ember rövid történetét mutatjuk be, akik fogyatékkal éltek, nevük és munkájuk miatt azonban örökké beírták magukat a történelembe. Dr. Life--A sötét ötven árnyalata: így hat a nők szexuális egészségére a mamipornóhttp://www.life.hu/drlife/20170213-a-sotet-otven-arnyalata-hatasa-a-szexualis-egeszsegre.htmlMúlt hét óta ismét Szürke-lázban ég az egész világ. Tovább folytatódik Anastasia Steele és Christian Grey románca E. L. James folytatásos regényének második része alapján. De miért nem tündérmese A sötét ötven árnyalata? Hogyan befolyásolja mindez a női szexualitást, és idealizálja a bántalmazó kapcsolatban élést? Dr. Life--Melyek a legfontosabb vitaminok és ásványi anyagok, amelyeket pótolni kell?http://www.life.hu/drlife/20170210-vitaminok-es-asvanyi-anyagok-kozul-a-legfontosabbak.htmlA nyirkos és hideg téli időjárás kedvezhet a különféle megbetegedéseknek. Ám, ha kellőképp ügyelsz arra, hogy a szervezeted minden szükséges anyagot megkapjon az egészséges működéséhez, azt az immunrendszered is meghálálja. Ezekkel a vitaminokkal és ásványi anyagokkal szinte biztos, hogy elkerülheted a különféle nyavalyákat. Dr. LifeOrigoMi a titkuk azoknak, akik sosem lesznek betegek?http://www.life.hu/drlife/20170201-akik-soha-nem-lesznek-betegek-ez-a-titkuk.htmlAz influenzaszezon kellős közepén járva a legtöbbünk irigykedve nézi azokat, akik ép bőrrel megússzák a vírust, és azt mondják, soha nem szoktak betegek lenni. De vajon tényleg léteznek ilyen emberek, és ha igen, mit csinálnak másképp? Dr. Life--„Ha az ember görcsösen akarja a változást, sehova sem jut" – Interjú Szabó Rékávalhttp://www.life.hu/drlife/20170206-szabo-reka-a-valtozasrol-valtoztatasrol-es-ujjaszuletesrol-interju.htmlBőven túl vagyunk az új év kezdete körüli izgatottságon, a fogadalmak megszegésén, miközben a változás és a változtatás iránti igényünk még mindig tart. Létezik-e mindenkori újjászületés? Akár a téli fásultság kellős közepén? Erről beszélgettünk Szabó Rékával, a Tünet Együttes vezetőjével, akinek soron következő előadása kapcsán most nagyon is aktuális ez a téma. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.