Éves horoszkóp 2015 - Jupiter, a szerencse bolygója akcióba lép

Forrás: Thinkstock -
horoszkóp 2015 éves horoszkóp csillagjegy horoszkóp bolygó ezotéria Jupiter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szaturnusz – a 2014-es esztendőhöz hasonlóan - ismét mindannyiunk dolgát meg fogja nehezíteni, és csak azok tudnak majd könnyedén túllendülni a nehézségeken, akik beismerik a saját hibáikat, új útra mernek lépni, és legfőképpen kilépnek a saját árnyékukból. Jupiter azonban segít lendületbe jönni.

Számodra 2015-ben létkérdés, hogy pontos, korrekt és részletes tervekkel indulj útnak. Nem halogathatod azt, hogy leülj, s mind rövid-, mind pedig hosszú távon megfogalmazd a céljaidat. Nem hányódhatsz jobbra és balra, a kapkodás, a hirtelenkedés, a határozatlanság sokat árthat neked. Fontos, hogy tudatosabbá válj, tervezettebbé és szervezettebbé alakítsd az életedet. Inkább kevesebbet vállalj, de abba adj bele mindent, mutasd meg, hogy nem kell senkinek csalódnia benned. Hangold össze életedet a családoddal, a munkáddal, és ne felejts el a szellemi fejlődéssel is foglalkozni. Hagyd magad inspirálni, s ha jön egy ötlet, azt ne vesd el csak azért, mert abban a pillanatban túl lehetetlennek, vagy épp megvalósíthatatlannak tűnik. Kosként bármire képes vagy, mindig van benned rejtett tartalék, ez jusson eszedbe, ha elakadnál. Kiemelkedő időszak lehet számodra március és április, amikor bármi megtörténhet, csak mondj igent a változásra!

Nyugalmas életedet át fogja formálni a 2015-ös esztendő. Rengeteg különféle élményben lesz részed, kiemelkedő időszak lesz április, augusztus és november. Minden mozgásban lesz körülötted, s igencsak a kedved szerint alakulnak a dolgok. Bátran új utakra tévedhetsz, mindig meg fogod találni a fényt az út végén. Nem is baj, ha kicsit kimozdulsz a komfortzónádból, még a végén unatkoznál. Ne félj közölni szeretteiddel, barátokkal és kollégákkal, ha valami nem tetszik, fontos, hogy kommunikálj kicsit többet azokkal, akiknek fontos vagy te és a véleményed. Jupiter mindig a hátad mögött lesz, ha el is akadsz alkalmanként, azonnal hátszelet ad ahhoz, hogy rendezd ügyeidet. Fogadd el a jó tanácsokat, nem kell mindig annyira makacsnak lenni. Lényeges elem, hogy a függőben lévő vizsgákat rendezd, iratkozz be nyelvtanfolyamra, vagy utazz el, ha épp adódik erre lehetőség.

Egy dolgot teljesen biztosan tudsz a 2015-ös év elején. Azt, hogy elégedetlen vagy, és messze nem valósítottad meg az összes tervedet 2014-ben. Fontos lenne átgondolnod, hogy mi a lényeges és mi nem az. Ami elavult, azt hagyd magad mögött, ami viszont vonz, azt helyezd fókuszba, és logikus tervezéssel kezd is el megvalósítani az álmaidat. Csak te tudsz javítani a saját helyzeteden, s a kellő égi segítséget meg is kapod ehhez. A legjobb időszakod áprilistól szeptemberig tart, ekkor dupla mennyiségű munkát tudsz elvégezni, be tudod hozni az összes lemaradásodat, és nem lesz olyan nehézség, amivel ne tudnál megbirkózni. Meglepően jó és formabontó ötletekkel fogsz előrukkolni, a legjobb az, ha ezeket megpróbálod önerőből megvalósítani. Október és november hava kissé zűrösnek ígérkezik, számos dolog nem lesz kedvedre. Javíts a kommunikáción, kezdeményezz eszmecseréket, mondd el a véleményedet, de hallgasd meg másokét is, így biztos, hogy születhet mindenki számára megfelelő kompromisszum.

Az, ami eddig nem, vagy csak vontatottan haladt előre, szárnyakra kap, és olyan gyorsan jut el a célig, hogy az téged is meglep. Ez az év tele lesz meglepetéssel, pozitív eseményekkel, örömteli hírekkel, közben régi, elavult dolgok kerülnek a süllyesztőbe, helyettük pedig rengeteg új dolog érkezik. Még az is megtörténhet, hogy alkalmanként elveszíted a fonalat, mert képtelen leszel követni az eseményeket, de ne aggódj! Szerezz be egy remek határidőnaplót, s ne felejts el jegyzetelni, a jó ötleteket felírni, a megvalósított dolgokat pedig kipipálni. Fontos, hogy amikor létrehoztál valamit, jutalmazd meg magad. Ne sajnáld az időt önmagadtól, a tanulástól, és legfőképpen a pihenéstől. Minden, amit szívvel és lélekkel teszel 2015-ben, sokszorosan megtérül. Ha valaki le akar beszélni a munkahelyváltásról, egy főiskola elkezdéséről vagy külföldre költözésről, fordíts neki hátat, mert nem a barátod. Ez az év hoz neked áttörést, amit most nem valósítasz meg, arra évekig nem lesz módod.

Szaturnusz sokat segíthet neked abban, hogy megértsd, min kell változtatnod, hogyan kell emberekhez, élethelyzetekhez és változó körülményekhez alkalmazkodnod. Ha nem ellenállsz, hanem simulékony leszel, akkor megkönnyíted a saját dolgodat 2015-ben. Meglehetősen vegyes égi hatások várhatók, viszont öröm az ürömben, hogy a bajra is találsz megoldást, a gödörből ki tudsz mászni, és ha elveszítesz valamit, az vissza fog jönni más úton hozzád. Az elfogadás és az elengedés képességét kell magadban erősíteni, így semmilyen változás nem fog komoly fájdalmat okozni. Elemezd ki az elmúlt néhány évet és rájöhetsz, mennyi dolog hátráltatott. Nyugodtan csukj be néhány kaput, mert csak így nyílhatnak meg előtted újabbak. A függőben lévő ügyeket mihamarabb rendezd, lehetőleg még a nyár beköszönte előtt. Őszre lenyugszol és végre új célkitűzésekre fókuszálsz. Ötleteidet ne félj megvalósítani, és ne hagyd magad lebeszélni semmiről.

Nem, nem tekintgethetsz a múltba, 2015 a jövőről és az építkezésről szól. Felejtsd el mindazt, ami gondot okozott 2014-ben, csakis az új kihívásokra koncentrálj. A magad dolgát nehezíted meg, ha téblábolsz, s abban reménykedsz, hogy a dolgok jobbra fordulnak. A dolgok tőled lesznek valamilyenek, erre Szaturnusz folyamatosan fel fogja hívni a figyelmedet. A legtöbb ügyet és feladatot illetően elsősorban magadra számíthatsz, nem is érdemes azt várnod, hogy majd valaki jön és megmondja, mit tégy. Próbálj meg tiszta lappal indulni, és önmagad képességeiben bízni. Az optimizmus és a hit vihet előrébb, emellett ne felejtsd el felhasználni az elmúlt években felhalmozott tapasztalataidat. Mondd ki, ha valami nem tetszik. Hajlamos lehetsz arra, hogy egész tavasszal elfojtsd a félelmeidet, bánatodat, esetleg mérgedet, ez nem jó, mert nyáron vulkánként törhetnek elő belőled a sérelmek. Mindent adj ki magadból, de találd meg ehhez a megfelelő módot, így sokan felnéznek majd rád, s az őszi időszakban megérted, hogy a tudatosság mekkora hasznodra volt.

Az, ami rád vár, biztosan örömmel fog eltölteni, bár az igazán nagy sikerek ősszel jönnek, ám addig is sok tennivaló vár rád. Rengeteg inspirációt fogsz kapni a környezetedtől, hallgasd meg mindenki véleményét, mert fontos, hogy terveidből a lehető legtöbbet hozd ki, s nem árt, ha mások tapasztalataiból is táplálkozol. Nagy dolgok, érdekes fordulatok, új ismeretségek állnak előtted, mindent ragadj meg, ami megadatik. Fontos, hogy tudatosan és tervezetten haladj előre, számíts arra, hogy vannak buktatók és gyenge pontok. A nehézségeken meglepő könnyedséggel tudsz átlendülni. 2015-ben ehhez az kell, hogy lendületből fuss neki minden feladatnak, ne téblábolj, ne várj másokra. A szeretet, a mosoly és az optimizmus legyenek az alappillérek, a többi jön magától. Ha nem is vagy arra felkészülve, hogy emberi kapcsolatokat zárj le, ez mégis nagyon fontos lesz. Ami csak elvisz és már nem ad neked semmit, azt ereszd el, és adj helyet az újnak, legyen szó barátságról, szerelemről, üzletről.

Nemcsak számodra, hanem mások számára is ismert, hogy gyakran szélsőséges és kiszámíthatatlan vagy. 2015-ben sokakat meglepsz azzal, hogy tudatosabban futsz neki a tennivalóknak, okosan és előre tervezel, nem kapkodsz, nem ragaszkodsz szigorúan ahhoz, amit elképzeltél. Végre szívesen alkalmazkodsz, s lesznek életedben más színek is a feketén és a fehéren kívül. Helyezd középpontba az eszmecseréket, a mély és őszinte beszélgetéseket, hallgasd meg a tapasztaltabbakat. Összegezd a tudást, amit megszerzel, ez pedig sokkal jobb döntésekhez segít majd hozzá. Végre nem fogsz félni attól, hogy a hátad mögött hagyd a berögzöttségeidet, munkahelyet válts, elköltözz, új barátságokat építs. Szorgalom, akarat és kitartás: e három dologra lesz szükséged álmaid megvalósításához. Sok dolog, amiről eddig határozott elképzelésed volt, hirtelen átalakulhat, szó szerint kitárul előtted egy új világ kapuja. Mihamarabb lépd át a küszöböt!

Az újév szinte minden szempontból remekül kezdődik, csupán meg kell lovagolnod a lehetőségeket. Munka és tanulás terén biztos, hogy nem fogsz visszakozni, és érdemes is nagy fába vágnod a fejszéd. Akadályok ugyan alkalmanként biztos, hogy elállják az utadat, de összességében a legtöbb tervedet meg tudod valósítani őszig. Nagyon fontos szempont, hogy a hirtelenkedést kerüld el, és szükség esetén ne félj tanácsot kérni olyanoktól, akik egy-egy témakörben otthonosabban mozognak, mint te. A struccpolitika botorság, muszáj lesz szembenézned a hibákkal - erre szinte rákényszerít Szaturnusz a tavaszi időszakban. Ugyanakkor ez azért lesz fontos mérföldkő, mert sokat lendíthet rajtad, és könnyebben nekifutsz a függőben lévő ügyek elrendezésének. Sok társasági esemény kínál teret az ismerkedéshez, 2015-ben különösen az üzleti és pénzügyi vonallal összefüggésben lelhetsz rá olyan emberekre, akik nagyon sokat segíthetnek neked.

Az, ami rád vár 2015-ben eleinte nem biztos, hogy elnyeri a tetszésedet. Úgy indulnak el különféle módosulások benned és körülötted, hogy alapvetően ezeket nem te kezdeményezted, így pedig nem is készültél fel ezekre. Ám épp ez lehet az a hatás, ami miatt a külvilág felől érkező impulzusok rákényszerítenek a komfortzónádtól való eltávolodásra. Nap mint nap szembetalálkozol azzal, hogy változnod és változtatnod kell, különben az áhított sikerek el fogják kerülni a házad táját. Legyen szó anyagiakról, magánügyekről vagy épp szakmai előmenetelről, fontos, hogy vegyél részt a saját életedben. Te hozd meg a lényeges döntéseket, és ezek lehetőségét ne add át másoknak. Időszerű, hogy változtass a mindennapi rutinon, például a költekezési szokásaidon, kutass fel új pénzforrási lehetőségeket, s tégy olyan dolgokat, amik által új tapasztalatokat gyűjthetsz. Ha nem futamodsz meg a kihívások elől, akkor júliusra sokkal jobbá válnak a körülményeid, mint azt remélted, az ősz pedig egyenesen felemelő lesz.

2015-ben a leggyengébb pont az lehet, ha hagyod magad elbizonytalanítani. Ne engedd, hogy bárkinek joga vagy lehetősége legyen beleszólni az életedbe. Lehet, hogy könnyebb másvalakire rábízni egy fontos döntést, ám te is tudod, hogy az nem rólad szól, nem a saját elképzeléseidet fogja tükrözni. Sok kételyed lesz május közepéig, ezért komoly odaadással fogod keresni a kérdéseidre a választ, s hidd el, ha jó irányba fordulsz, akkor megtalálod azokat az embereket, akik a segítségedre lehetnek. Ne futamodj meg az új kihívások elől, munka terén a tavasz, emberi kapcsolatok terén a nyár hozhat jelentős fordulatot. Egy költözés lehetősége is felmerül, de ne érezd kötelezőnek meglépni, ha nincs hozzá kedved. Az őszi, majd az ezt követő időszak új barátokat, elsöprő szerelmet hozhat, hagyd magad sodortatni az árral. Jól teszed, ha sok időt fektetsz szellemi fejlődésedbe, esetleg egy új szakma elsajátításába.

Teljesen biztos, hogy nem tétlenkedtél 2014-ben, ám az új esztendőben végképp nem lesz erre módod. Amikor alkalmanként lepihennél, akkor biztos, hogy megcsörren a telefon, jön egy levél, vagy belül megszólal egy hang, hogy menj, csinálj még valamit, alkoss különlegességeket, hozz létre formabontó dolgokat. Bármi, amit az elmúlt két-három évben akadálynak éreztél, most eltűnik az utadból, s a benned bujkáló ambíciót és kreativitást száz százalékosan a céljaidra tudod fordítani. Remek hír lehet számodra, hogy érdemes mindig két lépéssel előrébb járni másoknál, így a lehetőségeket is hamarabb magadhoz tudod ragadni a többieknél, így pedig te tudod learatni a babérokat a többieket megelőzve. A változás elkerülhetetlenül beköszönt az életedbe, de persze nem mindegy, hogy alkalmazkodsz, s a magad javára fordítasz mindent, vagy megfutamodsz. Anyagiak terén garantált a gyarapodás, érdemes másokkal összefogva vállalkozást alapítani, vagy a meglévőt kibővíteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.