Az édes álomtól a vörös bombázóig: alkoholmentes koktékok, amiket neked is ki kell próbálnod

koktél
Shutterstock -
koktél ital alkoholmentes egészség
Alig másfél hónapja tettünk újévi fogadalmat, elhatároztuk, hogy nem iszunk alkoholt és odafigyelünk az egészséges életmódra. Jó hír azonban az, hogy a koktélokról így sem kell lemondanunk, hiszen vannak egészséges változatai is. Mutatunk néhányat közülük, amelyektől neked is összefut a nyál a szádban.

Ha jó koktélt szeretnénk készíteni, minden a jól megválogatott alapanyagokon és az ízek harmonikus összhatásán múlik. Vegyük elő bátran a fűszereinket, használjuk ki a gyümölcsök éltető energiáit és persze az édes ízről se feledkezzünk meg! A hozzávalókat  2-3 adag koktél elkészítéséhez adjuk meg, de előfordulhat, hogy nem is adunk belőle másnak, olyan finom lesz a végeredmény.

Céklavarázs 

Hozzávalók

  • 1 fej cékla
  • 0,5 liter almalé (100%-os)
  • 2 cm friss rozmaring
  • 1 csipet őrölt szegfűszeg 

Elkészítése

A céklát daraboljuk fel, majd az összes hozzávalót tegyük egy turmixgépbe, és alaposan turmixoljuk össze - javasolja a Fanny magazin

Hatása

Cékla: Javítja a vérkeringést, jót tesz az idegrendszernek, és csökkenti a magas vérnyomást. Jelentős kalciumtartalma erősíti a csontokat és a fogakat, vastartalma pedig csökkenti a vérszegénységet. Méregtelenítő, gyulladáscsökkentő és vérkeringést fokozó hatásainak köszönhetően a cékla nagyon jó hatással van a bőrünkre is, magas antioxidáns-tartalma pedig az öregedés elleni küzdelemben lehet nagy segítségünkre. További egészségi hatásairól itt olvashatsz

Almalé: A natúr almalé gazdag természetes savakban, vitaminokban, ásványi anyagokban és antioxidánsokban. C-vitamin tartalma erősíti az immunrendszert, védi az íny és érfalak egészségét, a benne lévő B-vitamin pedig az idegpályák egészséges működését segíti elő. Pektin tartalma fokozza az anyagcserét, valamint képes feloldani az erekben azokat a zsírokat, amelyek a koleszterin lerakódását okozzák.

Rozmaring: Serkenti az agyműködést, emellett erős gyulladáscsökkentő hatása van. Képes csökkenteni a stressz szervezetünkre gyakorolt hatását, emellett javítja a hangulatunkat is.

Szegfűszeg: Gyulladáscsökkentő, kiváló gyógynövény a megfázás tüneteinek enyhítésére, javítja az emésztést és friss leheletet biztosít. 

alkoholmentes koktél, céklalé, piros koktél
A cékla serkenti az agyműködést, ráadásul pazar koktél-alapanyag
Forrás: Shutterstock

Vörös bombázó

Hozzávalók

  • 0,3 liter tőzegáfonyalé
  • 0,2 liter víz (lehet szénsavas is)
  • kis darabka friss gyömbér 
  • 1 evőkanál méz

Elkészítése

A gyömbért lereszeljük, majd az összetevőket egy üvegben alaposan összerázzuk. Hagyjuk állni legalább egy óráig, majd sűrű szövésű szűrűn átszűrjük.

Hatása

Tőzegáfonya: Magas antioxidáns hatásának köszönhetően késlelteti a szervezetünk öregedését, rendszeres fogyasztásával megelőzhetőek a húgyúti fertőzések. Jelentős gyulladáscsökkentő hatása van, erősíti az immunrendszert, javítja az emésztést, jó hatással van a szív és érrendszerünkre. 

Gyömbér: Kordában tartja a vércukorszintet, nyugtatja a gyomrot, enyhíti az émelygést, hányingert, csökkenti a koleszterinszintet és a vérrögök kialakulásának esélyét, csillapítja az ízületi gyulladást. 

Méz: Csökkenti a gyomorsav-képződést, erősíti az immunrendszert, erősíti a csontokat, nyugtatja az idegrendszert és megfázásos tünetek kezelésére is kiváló.


Édes álom

Hozzávalók

  • 0,5 liter kókusztej
  • 2 evőkanál datolyaszirup
  • 3 szelet friss ananász 
  • 4-5 levél friss bazsalikom

Elkészítése

A hozzávalókat alaposan turmixoljuk össze, majd töltsük pohárba és ízlés szerint díszítsük. 

Hatása

Kókusztej: Kiegyensúlyozza a gyomor- és a bélrendszer működését, valamint gyógyír a szájüregi fekélyekre. Különösen nagy mennyiségben tartalmaz közepesen hosszú zsírsavakat, melyeket a szervezet egészen eltérő módon képes feldolgozni a több, hosszú szénláncú zsírsavakhoz képest. Segít megtartani a súlyunkat, de fogyókúra idején is érdemes rendszeresen innunk.  

Datolyaszirup: Bár alapvetően magas kalóriatartalmú, a fogyókúrában is jó szolgálatot tesz, hiszen kifejezetten édes ízével már kis mennyiség is képes elnyomni az édesség utáni sóvárgást. Magas fehérjetartalma támogatja az izmok építését, így fogyás esetén segít, hogy a testünk zsírtartalmából, ne pedig az izomtömegéből veszítsünk. A benne található vitaminok és ásványi anyagok rugalmassá teszik a bőrünket, és védelmet nyújtanak az öregedéssel szemben, illetve a csontokat is erősítik. Emellett a testet és a szellemet is feltölti energiával.

Ananász: Rengeteg vitamint és ásványi anyagot, A-, B- és C-vitamint rejt magában, emellett folsvat, káliumot is. Kalóriatartalma viszont alacsony. Tartalmaz egy olyan enzimet, amely segíti az ételek lebontását. Ez azonban csak a friss ananászban található meg.

Bazsalikom: Nyugtatja, kisimítja az idegeket, oldja a görcsöket, ezért a stresszes állapotok megelőzésében, kezelésében is segítségünkre lehet. A bélműködést is fokozza, csökkenti a puffadást.

Alkoholmentes koktél
A kókusztej segít megtartani a súlyunkat, de fogyókúra idején is érdemes rendszeresen innunk
Forrás: Shutterstock

Gyümölcskoktél

Hozzávalók

  • 0,5 liter aloe vera juice
  • 1 nagy maréknyi fagyasztott bogyós gyümölcs
  • Fél gránátalma magja
  • 1 csipet kardamom
  • 1 evőkanál méz

Elkészítése

Egy kancsóba keverjünk össze mindent alaposan, majd tegyük be egy órára a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek. 

Hatása

Aloe vera: A növény húsa közel 200 féle jótékony hatóanyagot tartalmaz. Erősíti az immunrendszert, antibiotikus és antivirális hatása van, sőt, még a candida gomba ellen is hatásos. Felgyorsíthatja a szájban kialakult afták gyógyulását, emellett gyomor- és bélpanaszok ellen is bátran használhatjuk, akár savas reflux kiegészítő kezelésére is alkalmas. A növény leve fokozhatja az inzulinérzékenységet és javíthatja a vércukorszint szabályozását. Csökkenti a depressziót és a migrént.

Bogyós gyümölcsök, gránátalma: Rendkívül magas a C-vitamin és az antioxidánstartalmuk, remekül hatnak a memóriánkra, jót tesz az érrendszerünknek és erősíti az immunrendszert. Magas rosttartalmuk elősegíti az emésztést, emellett rengeteg vitaminnal és ásványi anyaggal töltik fel a szervezetünket. Jótékonyan hatnak a szív- és érrendszerre, csökkentik a káros koleszterinszintjét, míg a hasznos koleszterin mennyiségét növelik a véráramban. Lazítják a vér sűrűségét, így rendszeres fogyasztásukkal időskorban kisebb valószínűséggel alakulnak ki vérrögök, ennek köszönhetően csökken az embólia és a szívinfarktus veszélye is. Sikerrel alkalmazható érelmeszesedés esetén, valamint magas vérnyomás csökkentésére. 

Kardamom: Segíti az emésztést, a puffadás kiváló ellenszere. 


 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.