„A mostban való hozzáállásunk az, amely meghatározza a jövőnk alakulását” - interjú Tóth Edina természetgyógyásszal

termeszetgyogyasz, Toth Edina, jovo, valtozas
Tóth Edina - PILVAN_ANITA
változás boldogság önismeret hozzáállás jövő
Így az év második hónapjában arra már bizonyára rájöhettünk, hogy az év kezdete önmagában nem hoz pozitív változást. Soha nem kerülhetjük meg a belső világunk átalakítását, új hitrendszerek kialakítását, a régi berögződések, szokások elengedését. Arról, hogy hogyan is tudunk megküzdeni problémáinkkal, egy természetgyógyásszal beszélgettünk.

Cikkünkben Tóth Edina, természetgyógyász, reflexológus, biofeedback terapeuta segít abban, hogy rálelhessünk a testi-lelki harmóniára. A szakértő szerint merni kell váltani, változtatni, mert ahogy beáramlik az új, úgy leszünk egyre inkább tisztában azzal, mit akarunk, úgy fogjuk látni, mi az, ami a javunkat, a fejlődésünket, a gyógyulásunkat szolgálja. 

Egy kis lépés is nagy tud lenni 

Ha önmagában egy új év nem is hoz pozitív változást, dolgoznunk kell saját magunkon, hogy elérhessük azt a jóléti állapotot, amit szeretnénk.  

Első és legfontosabb, hogy legyünk tisztában azzal, miben akarunk változni, változtatni, Írjunk listát fontossági sorrendben. Mindez segít fókuszálni. Ne akarjunk mindent egyszerre, legyünk türelmesek önmagunkhoz, tartsuk be az érési időnket. Hagyjunk fel a halogatással, mindenképpen tegyünk lépéseket a változás irányába. A kisebb sikerélmények erőt adnak a tervek megvalósulásához

 – fejtette ki Edina. 

,,A külvilág a legjobb tükör...” 

Nem egyszerű azonban felismernünk, hogy mely területen kell még dolgoznunk, hol vannak elakadásaink. 

Vegyük észre, milyen szituációk és élethelyzetek ismétlődnek az életünkben. Nézzük meg mely területen alakítjuk könnyen az életünk pozitív alakulását, és mely területen ütközünk folyamatosan akadályokba. Milyen tulajdonságú emberek társaságát vonzzuk.  

A külvilág a legjobb tükör, mert megmutatja azt, hogy változtatnunk kell és meg kell húzni a határainkat. 

Ne lépjünk folyamatosan ugyanabba a pocsolyába. Az ösztönös cselekvés jó, de ahhoz le kell hámozni a blokkjainkból eredő reakciókat. Azon döntéseket, melyek korábban rossz helyzeteket eredményeztek, nem szabad újra meghozni. Emiatt fontos eldönteni, mely szituációkban nem akarunk többet kerülni.

Toth Edina, termeszetgyogyasz, jovo, valtozas
Először is, fogadjuk el azt, amiben vagyunk!
Forrás: Tóth Edina

 

Testi-lelki harmónia? Létezik! 

A kritikus gondolkodás elsajátítása elengedhetetlen. Ne higgyünk el egyből mindent, nézzük meg az adott kérdést több oldalról, és ne felejtsünk el odafigyelni az érzelmeinkre. Az érzelmeink mindig iránytűként funkcionálnak.  

–Manapság rengeteg információval találkozunk minden nap, ezek között nehéz eligazodni. Csakis arra kell fókuszálni, amelyet a mikrokörnyezetben meg tudunk oldani. A többi csak frusztrációt okoz – magyarázta a szakértő. 

És akkor hogyan birkózzunk meg a nehézségeinkkel? 

Nyilván rengeteg nehézséggel kerülünk szembe, így konkrét recept nincs, viszont hozzávalókból tudunk alkotni. A hozzávalók: megengedés és elengedés.  

Először is, fogadjuk el azt, amiben vagyunk! Ez nem beletörődést jelent és semmiképpen sem azt, hogy nem akarunk megoldást. Én úgy látom, hogy mi emberek, amikor nehézségekkel találkozunk ösztönös reakcióként a kétségbeesés és a kapkodás állapotába kerülünk, amelyből nem látjuk tisztán a helyzetet.

 

Miért jó a megengedés? Mert a megengedés segít elfogadni a jelenlegi helyzetet, nem állunk ellen, így könnyebben átadhatjuk magunkat a megoldást kereső szemléletnek. Nem a kétségbeesés vezet, hanem egy elfogadóbb szemlélet. Az elfogadás állapotában már nincs ellenállás, így a megoldások is könnyebben érkeznek. Ezt igazán akkor érthetjük meg, amikor elkezdjük gyakorolni. 

 

Reflexológia, mint megtisztulás 

A reflexológia lényege, hogy idegpontokon keresztül hatunk a problémás szervre, testrészre. Az egészségügyi problémára tekinthetünk úgy, mint egy energetikai elakadásra. Ha problémás egy terület, ott energetikai hiány vagy többlet alakul ki, például gyulladás formájában jelentkezik. Reflexzónák stimulációjával érjük el az egyensúlyt. Mivel az idegrendszerre is hatással van, így segít a stressz csökkentésében, a testtudat kialakításában. Ha van testtudat, az egyén pontosabban érzi, milyen jelzést ad a szervezete, mire van szüksége, milyen táplálkozási irányt kövessen, milyen kapcsolatokat kell kialakítania, hogy a test-szellem-lélek egyensúlyához közelebb kerülhessen. 

Egy a titok: Figyeljük a jeleket 

A lehetőségek tárháza hatalmas és mindenkinek más a kulcs önmaga megismeréséhez. Valakinek a meditáció, valakinek egy hangtálterápia, valakinek egy önismereti képzés vagy a reflexológia kövezi ki az útját önmagához.  

Tapasztalatom szerint több oldalról kell megközelíteni a kérdést, több helyről kell információt és tapasztalatot szerezni, mert a mozaik akkor fog összeállni.  

Minden lépés egy újabb irány, hogy a belső kapunk tovább nyíljon. Figyeljük meg mi az a technika, ami többször előjön a mindennapjainkba, akár egy ismerőssel folytatott beszélgetés, reklám vagy bármilyen formában. Lehet, hogy ez jel, a belsőnk kivetülése, mely mutatja éppen milyen tapasztalás szükséges a fejlődéshez. 

Toth Edina, termeszetgyogyasz, jovo, valtozas
Minden lépés egy újabb irány, hogy a belső kapunk tovább nyíljon!
Forrás: Tóth Edina

,,A válasz mindig ott van bennünk...” 

Szemléletváltás akkor kell, amikor úgy érezzük nem haladunk az élet bizonyos területén. Fel kell tenni a kérdést, vajon mi az, amit az adott helyzetem tanítani akar nekem? Mi az, amit meg tudok tenni a helyzetem javítása érdekében. 

A válasz mindig ott van bennünk, viszont a válaszhoz kell az énidő, egy relaxált állapot, amely lehetőséget ad a megértéshez. Mindemellett fontos az is, hogy ne féljünk segítséget kérni. 

–Nagyon sok női páciensem van, és azt látom, ha meg van az elhatározás a változtatáshoz, akkor az elhatározás mindig vonzza az eszközt a megvalósításhoz. Arra tudok bíztatni mindenkit, fókuszáljon egy megoldandó kérdésre és akkor legalább már meg van az irány, aminek az eléréséhez, már csak utat kell építeni. A mostban való hozzáállásunk az, amely meghatározza a jövőnk alakulását – zárta mondandóját a szakértő.


 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.