Rusvai Miklós: ekkor magunk mögött hagyhatjuk az egész Covid-mizériát

fotó: Talán Csaba -
korlátozások tavasz járvány Rusvai Miklós koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rusvai Miklós szerint a jelenlegi vírus már nem az a vírus, ami két évvel ezelőtt volt, és úgy véli, tavasszal magunk mögött hagyhatjuk az egész koronavírus-mizériát.

Rusvai Miklós az RTL Klub Reggeli műsorában nyilatkozott arról, hogy a koronavírus ötödik hullámát magunk mögött tudhatjuk; ezt igazolja az is, hogy az elhunytak száma is erőteljesen csökkent az elmúlt tíz napban. A virológus elmondta, hogy a járvány esetében azt is jó tudni, hogy a koronavírus nagyon megszelídült, és a szelídülés még tovább tart majd.

Hozzátette továbbá, hogy ez a vírusfertőzés már jóval kevesebb eséllyel küld embereket kórházba és lélegeztetőgépre, illetve a halálozások száma is kisebb lesz. A vakcinákról elmondta, hogy ez iettől kezdve az egyének döntése, a felvétele pedig ugyanúgy opcionális marad, mint például a tüdőgyulladás vagy az influenza elleni készítményeké. Ha valaki rizikócsoportba tartozik, és még nem oltatta be magát, mindenképp ajánlott felvennie az oltást..

Rusvai Miklós virológus fotó: Talán Csaba

Ennek ellenére, aki eddig felvette az oltást, jól döntött, mert az adott járványügyi helyzetben komoly szükség volt rá, hogy minél többen szerezzenek védettséget.

A kutató szerint fertőzöttek ugyan lesznek továbbra is, de betegek sokkal kevesebben.

A koronavírus mellett 8-10 egyéb felső légúti, köztük más koronavírus van jelen, és a szakértő azzal számol, hogy a Covid-19 idővel még az influenzánál is enyhébb betegséget okoz. A vírus jelen marad, időnként a felnőttek és a gyerekek is megfertőződhetnek, de koronavírus elleni intézkedésekre nem lesz szükség - írja a Blikk.

Bár a koronavírus terjedése lassult, ezt a betegséget még mindig egyre többen kapják el hazánkban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.