Ezt jelenti az SPF jelölés a naptejeken, kozmetikumokon

Forrás: Shutterstock -
napvédő fényvédő naptej fényvédelem uvb uva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közeledik a nyár, s vele együtt egyre erőteljesebbek a napsugarak. Ez egyrészt jó, hiszen végre meleg van, végre sokáig világos van és végre barnulhatunk egy kicsit, másrészt viszont itt az ideje, hogy komolyabban is odafigyeljünk bőrünk védelmére.

Érdemes megjegyezni, hogy bár nyáron jobban ki vagyunk téve a napnak, a fényvédelem nem csupán ilyenkor fontos, hiszen

az UVA és UVB sugarak egész évben érnek minket,

így a szabad felületeket télen ugyan úgy óvnunk kell tőlük, mint a meleg hónapokban, különben a bőrünk megéghet és akár visszafordíthatatlan károkat is szenvedhet.


Sun Protection Factor

Az SPF, azaz a Sun Protection Factor (magyarul: napvédő skála) voltaképpen egy szorzó, amely azt mutatja meg, hogy

mennyivel több időt tölthetünk a napon vényvédővel, mint nélküle.

A bőr saját védelmi rendszere, típustól függően, 5-30 percig bírja az UV sugárzást, utána elkezdünk leégni. Ezt az időt tudjuk meghosszabbítani, ha napvédő termékeket használunk.

SPF (Sun Protection Factor), azaz napvédő skála Forrás: Shutterstock

Egy átlagos bőrű ember nagyjából 20 perc alatt ég le, ha nem használ semmilyen napkrémet. Egy SPF 10-es terméket alkalmazva azonban ez az idő a tízszeresére növekszik, azaz 200 percre, ami nagyjából 3.5 óra, SPF 15-ös naptejjel pedig tizenötszörösére, azaz 300 percre, ami 5 óra. Ha a bőrünk az átlagosnál világosabb, akkor az alapszám természetesen nem 20 lesz, hanem csak 10 vagy 5, attól függően, hogy az átlagnál mennyivel fehérebb vagy érzékenyebb. Utóbbi esetben egy SPF 10-es fényvédővel csak 50 percet tölthetünk a napon, egy SPF 15-sel pedig 75 percet. Ha viszont az átlagnál kreolosabb tónusokkal rendelkezünk, akkor alacsonyabb SPF érték mellett is több időt tartózkodhatunk a napon, mint a többség.

Az SPF érték csak és kizárólag az UVB sugarakkal szemben nyújt védelmet,

ám manapság már tudjuk, hogy az UVA sugárzás épp olyan káros, mint az UVB, így ha teljes körű védelmet szeretnénk, ne csak az SPF számot keressük, hanem a PPD, azaz a Persistent Pigment Darkening értéket is, ez mutatja ugyanis, hogy az adott termék milyen fokú védelmet biztosít az UVA sugarakkal szemben. Mivel utóbbiaknál nehezebb számszerűsíteni a védelem fokát, így leginkább az „alacsony", „közepes", „magas" jelzéseket használják ezzel kapcsolatban.

Ha egy terméken azt olvassuk, hogy 100%-os vagy egész napos védelem, sunblocker, netán egyenlő SPF számmal jelzik az UBA és UVB védelmet, azonnal gyanakodjunk, mert ezek a feliratok nem felelnek meg a valóságnak.

Ha teljes körű védelmet szeretnénk, ne csak az SPF számot keressük, hanem a PPD értéket is Forrás: Shutterstock

100%-os és egész napos védelem nem létezik,

ugyanis hiába kenjük be magunkat többször, ezzel a napon tölthető időt nem hosszabbíthatjuk meg, csupán a lekopott (fürdés, zuhanyzás, törölközés, öltözködés stb. miatt) védőréteget pótoljuk! S mivel az UVA és UVB elleni védelmet másképp számszerűsítik, így a két érték sem lehet ugyanakkora!

Óvjuk a bőrünket tavasztól őszig a számunkra legmegfelelőbb fényvédőkkel, mert ez az, amit nem érdemes elhanyagolni, és amin nem érdemes spórolni sem, ha sokáig egészségesek és szépek akarunk maradni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.