5 ok, amiért a savanyú káposzta igazi csodaszer

2018.11.27. 12:00

A fehér káposzta fermentált, azaz erjesztett változata a savanyú káposzta, ami rendkívül egészséges, főleg télvíz idején nagy hasznát vehetjük immunerősítő tulajdonságának, de például fogyókúrázóknak is ajánlott. Tudj meg róla mindent!

  • Vitaminbomba

A savanyú káposzta rendkívül gazdag C-vitaminban, de B6- és K-vitamint is tartalmaz. Ásványi anyagok közül bővelkedik nátriumban, vasban, mangánban, folsavban.

  • Jót tesz az emésztésnek

Az erjesztő eljárás miatt a káposzta probiotikussá válik, azaz kifejezetten barátja a gyomornak. Segíti a  bélflóra egyensúlyát, hiszen megnöveli a belekben a jó baktériumok arányát. 

A káposzta kifejezetten barátja a gyomornak, segíti a bélflóra egyensúlyátForrás: Shutterstock
  • Immunerősítő hatású

Ritkán beszélünk róla, pedig nem árt tudni, hogy a bélflóra milyen szoros kapcsolatban van az immunrendszerrel, mondhatni a legfontosabb immunszerv, de a bolygóidegen keresztül az aggyal is közvetlen kapcsolatban áll. A bélrendszerünk egészségétől függ tehát az immunrendszerünk állapota, de még az agyi működés is. A szervezet ellenálló képességét, egészségét erjesztett ételekkel kifejezetten jól támogathatod, hiszen helyreállítják a bélflórát. Nem utolsósorban persze a káposztában lévő vitaminok is támogatják az immunrendszert.

  • Segíti a fogyást

Mivel kalóriatartalma igencsak alacsony, viszont rostot és lassú felszívódású szénhidrátot is tartalmaz, kifejezetten jól illeszthető be a diétába. Jót tesz az anyagcserének, és azt sem árt tudni, hogy ha a bélflóránk egészséges, sokkal kevésbé kívánjuk a zsíros, cukros, azaz egészségtelen ételeket.

Kalóriatartalma igencsak alacsony, rostot és lassú felszívódású szénhidrátot is tartalmazForrás: Shutterstock
  • Kívül-belül megszépít  

Ahogy az immunrendszerrel és az aggyal, úgy a bőrünkkel is szoros kapacsolatban van a bélrendszerünk. A sok cukros étel így nemcsak itt okoz gyulladásos tüneteket, de az arcunkon is. A pattanások kialakulása mellett a rosacea és az ekcéma is kapcsolatban áll az étkezésünkkel és a bélflóra állapotával, amit pedig a savanyú káposzta gyorsan rendbe tud tenni. Ha egészséges a bélrendszer, a bőröd is szép és üde lesz.

Árban a legjobb
A külföldről importált, gyakran nem is túl olcsó, viszont igen hangzatos szuperélelmiszerek helyett, mellett érdemes a hazai piacon is körülnézni. Lényegében a savanyú káposzta is egy szuperétel, árban pedig verhetetlen.
vitamintélsavanyú káposzta