A leginspirálóbb magyar nők a fitnesz és más sportágak területéről

motiváció inspiráció fitnesz BioTechUSA2018
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha egy kis extra motivációra lenne szükséged, ideje megismerkedned ezzel az öt nagyszerű nővel, akik lépten-nyomon bizonyítják, hogy milyen remek dolog a sport, mennyi akaraterőt ad, és mennyi mindent képes kihozni az emberből.
  • Kiss Virág

Fitneszversenyző, digital influencer, táplálkozási és életvezetési tanácsadó. Pályája igazán példaértékű, a sportkarrierje mellett ugyanis a jogi egyetemet is elvégezte, politológiából pedig angol nyelven diplomázott. „2012-ben úgy indultam el egy versenyen, hogy ha két egyetem mellett megnyerem, akkor van keresnivalóm ebben a sportban, ha nem, akkor maradok hobbi-konditeremlátogató" - nyilatkozta korábban Virág, aki nemcsak ezt a versenyt nyerte meg, de utána még nagyon sokszor állt dobogóra, 2016-ban világbajnok lett, végül pedig a profi kártyát is megszerezte. Virág, akinek Arnold Schwarzenegger is gratulált egy verseny alkalmával, manapság influencerként és táplálkozási, életvezetési tanácsadóként segít és motivál másokat.

Forrás: Instagram/viragakiss
  • Simon Szimonetta

Aerobik prezenter, a Boost Training edzésmódszer kitalálója. "Elmondhatatlan érzés egy olyan pluszt adni az embereknek, amitől nap mint nap jobban érzik magukat a bőrükben" - mondta egy korábbi interjúnkban Szimi, aki saját maga által kifejlesztett edzésmódszerével meghódította a fogyni és formálódni vágyó nőket. Nem is csoda, hiszen saját bevallása szerint az a legfontosabb célja, hogy óráin mindenkinek sikerélménye legyen, így pedig könnyű megszeretni a testmozgást. A Boost Training egy fantasztikus hangulattal és pozitív energiákkal teli csoportos edzés, ami ugyan kemény és intenzív, de látványos eredmény érhető el vele. Eszközt sem igényel, bárhol és bármikor meg lehet csinálni, és tetőtől talpig átformál.

Forrás: Instagram/simonszimi
  • Nagy Judit

Edző, anyuka, aki szülés után is topformában van, sőt, színpadra állt. Nagy Judit 2010 óta méretteti meg magát fitneszversenyeken. Kisebb szünetet tartott, amikor 2013 augusztusában életet adott kisfiának. A várandósság időszaka nem volt könnyű számára, az első három hónapban az erős rosszullétek miatt egyáltalán nem tudott edzeni. A második trimesztertől, természetesen csak óvatosan, de újra tudott sportolni. Judit 7-8 kiló plusszal távozott a kórházból, és mivel császármetszése volt, az első 8 hétben a babakocsival tett sétákon kívül mást nem sportolt, a táplálkozásra viszont odafigyelt. Azt Judit már a terhessége legelején eldöntötte, hogy a szülés utáni versenyszezonban színpadra szeretne állni fitneszmodell kategóriában, ehhez pedig extra motzivációra volt szüksége. Ezért is kezdte el a FittAnyu blogot, ahol a visszatérés lelki folyamatait, a diétát, az edzést, az ezekkel járó élményeket és tapasztalatokat osztotta és osztja meg olvasóival. Van mit tanulni tőle, hiszen nagyon tudatos életet él.

Forrás: Facebook/Fitten-pozitívan
  • Székely Réka

Influencer, átlagember, igazi példakép, aki a futás megszállottja lett. Rékát leginkább Fit.Love.Réka néven ismerhettek, így találjátok meg a közösségi médiában is. Réka 2015 elején indította Instagram-oldalát, hogy nap mint nap dokumentálja életmódváltását. Ennek kapcsán döntötte el azt is, hogy az edzőtermi erősítés mellett futni kezd, habár ez a sportág soha nem volt a szíve csücske. Első versenyén egy 7 km-es távot teljesített, majd a félmaratonra való felkészülés során végleg magával ragadta ez a sport. Réka azóta túl van a maratonon, az Ultra Balatonon, az Ultra Tisza-tón, az élete szinte egybeforrt a futással. Nemcsak az életmódváltás része lett, de személyiségformáló eszköz is, saját bevallása szerint ugyanis a futás által sokat tanult önmagáról, és önmaga határairól is. Ebben a sportban mindig újabb és újabb célokat tudsz kitűzni magad elé, és rájössz, hogy kitartással bármire képes vagy. A határ a csillagos ég.

Forrás: Instagram/fit.love.reka
  • Medveczky Erika

Négyszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok kajakozó. Élete legjobb formáját akkor érte el, amikor tudatosan figyelt a táplálkozására és a táplálékkiegészítőket is beemelte az étrendjébe. Így sikerült 7 kilót fogynia, miközben izomtömege a régi maradt. Pályafutása alatt akadtak mélypontok, szinte kilátástalannak tűnő pillanatok, de mégis érezte, hogy ez a sportág tartogat még valamit a számára, így mindig volt ereje felállni és tovább küzdeni. Az új, sokkal tudatosabb életmód az eredményekben is megmutatkozott, 2017-ben két aranyat is elhozott a világbajnokságról, most pedig gőzerővel készül Erika az olimpiai válogatóra.

Forrás: Instagram/medveczky_e_
Prevenciós jelleggel vállalta a masztektómiát Turóczi Rékahttp://www.life.hu/ez-zsir/20180611-turoczi-reka-triatlonista-blogger-prevencios-jelleggel-esett-at-egy-komoly-mellmuteten.htmlA hétvégi Ez Zsír! magazinban Turóczi Réka hobbifutó, triatlonista, blogger volt Sarka Kata vendége a LifeTV-n. Réka többek között arról mesélt, miért vállalt be egy drasztikus műtétet, és hogyan érzi magát azóta. Ez Zsír!OrigoInzulinnal kezelt cukorbetegként váltott életmódot Niki: ismerd meg a történetéthttp://www.life.hu/ez-zsir/20180607-interju-simon-szimonettaval-es-arpas-nikivel-fogyas-edzes-cukorbetegseggel.htmlÁrpás Niki egy évvel ezelőtt határozta el magát az életmódváltás mellett. Mivel 12 éves kora óta inzulinnal kezelt cukorbeteg, profi segítséget kért az étrend- és az edzésterv kialakításához: Simon Szimonetta aerobikprezenterrel kezdtek közös munkába. Niki azóta nemcsak, hogy sokat formásodott, de a laboreredményei is egyre jobbak, és kevesebb inzulint kell használnia. Velük interjúztunk! Ez Zsír!OrigoÚj testpozitív kampány hódít: a bikini mindenkié, viseld büszkénhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180601-uj-testpozitiv-kampany-hodit-a-bikini-mindenkie-viseld-buszken.htmlA Swimsuits For All fürdőruhamárka számára a pozitív testkép az első számú inspiráció. Korábbi kollekcióikat is úgy alkották meg, hogy mindenféle testalkatú és súlyú hölgyre gondoltak. Legújabb kampányuk még nagyobb figyelmet kapott. Ez Zsír!Origo45 kilót fogyott, pedig be sem lépett az edzőterembehttp://www.life.hu/ez-zsir/20180524-45-kilot-fogyott-pedig-be-sem-lepett-az-edzoterembe.htmlJessica Pittius akkor jött rá, hogy életmódot kell váltania, amikor megrettent saját tükörképétől. Először megreformálta az étkezését, majd fokozatosan a mozgást is bevezette az napi rutinjába. Végül 45 kilót sikerült leadnia. Olvasd el a történetét! Ez Zsír!OrigoA lektinmentes diéta az új őrület, pedig sok egészséges ételt is tilthttp://www.life.hu/ez-zsir/20180516-a-lektindieta-az-uj-orulet-pedig-sok-egeszseges-etelt-is-tilt.htmlMivel a mértékletességet és változatosságot hirdető életmódváltás sokak számára túlságosan unalmas, mindig akad egy újabb hangzatos diéta, ami átsöpör a világon. A legújabb trend a lektinmentes étrend, amin már most sokat vitatkoznak a dietetikusok. Ez Zsír!OrigoKefirt vegetáriánus barátnője szoktatta rá az egészséges táplálkozásrahttp://www.life.hu/ez-zsir/20180604-kefirt-vegetarianus-baratnoje-szoktatta-ra-az-egeszseges-taplalkozasra.htmlAz Ez Zsír! magazin múlt heti adásában a zenész Kefir volt Sarka Kata vendége a Life TV-n. Kefir elárulta, hogyan változott az életmódja az elmúlt pár évben, és az is kiderült, hogy ebben barátnője, Mihályi Mariann volt a segítségére. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.