Mellkisebbítő műtétre készül Molnár Anikó

Forrás: Facebook / Molnár Anikó -
mellkisebbítés Molnár Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Diéta és plasztikai beavatkozás szerepel Molnár Anikó 2018-as tervei között. A celeb kisebb melleket szeretne. 

"Picit szégyellem magam, mert már tavaly is megfogadtam, hogy a születésnapomra visszanyerem a régi formámat, aztán persze végigdolgoztam a nyarat, és az edzésre nem jutott energiám" - nyilatkozta a Borsnak Anikó.

Forrás: Facebook / Molnár Anikó

"Mivel eléggé kötött vagyok, és gerincsérvem is van, nem nagyon tudok ugrabugrálni és futni, így a szakszerű konditermi edzés marad, ami már bevált és hatékonynak bizonyult. Az úszást is próbáltam, de mindig úgy másztam ki a medencéből, hogy majd leszakadt a derekam" - tette hozzá és elárulta, miután eléri a kívánt alakot, kisebb melleket szeretne,úgy, hogy implantátumai a helyükön maradjanak.

"Úgy gondolom, hogy ha egy olyan nőnek nagyok a mellei, aki egyébként sem az a vékony típus és szélesek a vállai, annak a nagy mell hordótestet tud adni. A jelenlegi nagy melleim inkább előnytelenek, mint előnyösek, és fogyás után némi felvarrás és a felesleges bőr eltávolítása szükséges lehet, hogy optikailag kisebbnek tűnjön a mellem" - vélekedik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.