Borzalmas fogyitrend: életveszélyes is lehet a Hamupipőke-diéta

Forrás: YouTube -
veszély diéta fogyás Hamupipőke fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy a butaságnak, úgy a szörnyű diétatrendeknek sincs végük. A legújabb őrület, ami Japánból indult, irreális elvárásokat fogalmaz meg a nők irányába, akár életveszélyes is lehet. Ez a Hamupipőke-diéta!

Úgy fest, az igencsak egyszerű alapelveken nyugvó egészséges életmód sokaknak túlságosan unalmas. Helyette olyan hangzatos diétákat követnek szívesebben, amelyek azonban rendkívül egészségtelenek, test- és lélekrombolók, hiszen ép testben ép lélek. Előfordul, hogy életveszélyesek is, hiszen olyan irreális elvárásokat fogalmaznak meg a testünk felé, ami egyszerűen kivitelezhetetlen.

A Hamupipőke-diéta nem tartalmazza, hogy milyen irányelvek alapján fogyj, csak a célt fogalmazza meg, ami egészen egyszerűen úgy hangzik: legyen olyan derekad, mint Hamupipőkének, akiről azért ne felejtsük el, hogy egy rajzolt mesehős, így a kiindulópont abszolút valószerűtlen. Mindennek persze egy konkrétabb megfogalmazást is adtak. A számok nyelvén tehát a lényeg az, hogy a magasságodat méterben megadva emeld négyzetre, majd szorozd meg 18-cal. Egy átlagos, 165 cm-es nő esetében ez így néz ki: 1,65x1,65x18. E számítás eredményeképpen pedig a

165 cm-hez az ideális testsúly 49 kg.

Életveszélyes is lehet a Hamupipőke-diéta Forrás: YouTube

Ez nagyjából 18%-os testtömegindexet eredményez, ami a BMI szerint már a normális testsúly kategória alatt van.

A Japánból indult fogyitrend már Amerikában is elterjedt, az ottani szakértők pedig már élesen bírálták is az új őrületet. Lindy Cohen New York-i dietetikus szerint a 18-as testtömegindex alatti súllyal az egészségünket kockáztatjuk. "Ez nem egy diéta, hanem egy irreális elvárás a testünk felé, ami az egészségünk rovására megy. A kóros soványság ugyanannyira rossz, mint a túlsúly" - nyilatkozta. A mesebeli karakterek, ahogy azok megrajzolt alakja és testsúlya csupán fikció, így nagy butaság lenne hozzájuk mérni a hús-vér embereket. Ha mégis így teszünk, az súlyos csapda: egy ilyen irreális fogyókúra kedvingadozásokat, hiánybetegségeket, kóros lehangoltságot okozhat: vallják a szakértők.

Zsírgyilkos gyakorlatok Simon Szimonettával: videó!http://www.life.hu/ez-zsir/20180409-zsirgyilkos-gyakorlatok-simon-szimonettaval.htmlSimon Szimonettát már jól ismerhetitek, hiszen mi is írtunk korábban zsírgyilkos edzésmódszeréről, a Boost Trainingről, és az otthoni edzés pozitívumairól is beszélgettünk vele. Ezúttal olyan videóval készültünk, ahol Szimi a legjobb zsírégető gyakorlatokat mutatja be nektek! Kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánljuk! Ez Zsír!OrigoTúlsúllyal küzdött, ma már életmódváltó programja van: interjú Palkó Noémivelhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180406-palko-noemi-aerobik-edzovel-beszelgettunk-eletmodvaltasrol-sportrol.htmlPalkó Noémi jól tudja, hogy milyen egy életmódváltás. Ismeri a nehézségeit, hiszen maga is végigcsinálta. Ahogy leadta az első kilókat egyre tudatosabb lett, egyre jobban élvezte, és egyre többet akart tanulni, így beszippantotta ez a világ: ma már saját életmódváltó programja van. De nemcsak az edzésekben segít, az étrendet is átalakítja, és nem is akárhogy, ugyanis Noémi igazi édességmániás, és saját bevallása szerint is hedonista. Vele beszélgettünk! Ez Zsír!Origo6 fehérjeforrás vegáknak: hús nélkül, egészségesenhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180405-feherjeforras-vegaknak-hus-nelkul-egeszsegesen.htmlA vegetáriánus és vegán étrend az elmúlt években egyre több embert hódít meg. Sokféle tévhittel kell szembenézniük a növényi alapú étkezés híveinek, többek között azzal, hogy a szervezetük nem jut elég fehérjéhez. Valójában sok olyan növényi alapú élelmiszer van, ami gazdag egészséges fehérjében, és könnyedén bevihető vele a napi szükséglet. Ez Zsír!Origo5 tipp édességfüggőknek az egészséges élethezhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180404-ot-tipp-edessegfuggoknek-az-egeszseges-elethez.htmlHa szeretnél egészségesen élni, ha szeretnél energikus és fitt lenni, ráadásul néhány kilótól sem lenne rossz megszabadulni, akkor bizony oda kell figyelni arra, hogy mennyi cukrot viszel be a szervezetedbe. Édességfüggőként persze ez nehezebb ügy, mint az ember gondolná. Íme, 5 tipp, ami beválik! Ez Zsír!OrigoMost vagy soha! Így vágj bele a fogyókúrábahttp://www.life.hu/ez-zsir/20180322-most-vagy-soha-igy-kezdj-neki-a-fogyokuranak.htmlHabár az időjárás még mindig nem mutatja napos oldalát, egyértelműen közeleg a tavasz és a nyár, vele a bikiniszezon. Sokaknak ez jelenti a legnagyobb motivációt, hogy formába hozzák magukat, pedig az életmódváltásnak csak egy pozitív következménye a szép alak a jó közérzet és az egészség után. Ezúttal azoknak adunk tippeket, akik most döbbentek rá, hogy szeretnének változtatni, és nyárig jó formába kerülni. Ez Zsír!OrigoUtálod az edzőtermeket? Simon Szimonetta aerobic prezenter erre is tudja a megoldást!http://www.life.hu/ez-zsir/20180322-interju-simon-szimonetta-fitnesz-oktatoval-az-otthoni-edzesrol.htmlSimon Szimonettával korábban már beszélgettünk zsírgyilkos edzésmódszeréről, a Boost Trainingről, mosz viszont az otthoni edzésről, annak esetleges nehézségeiről, előnyeiről, a szükséges eszközökről, és kedvenc gyakorlatairól kérdeztük. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.