Zoe Saldana elutasítja a diétákat: az egészséges életmód híve

Forrás: Shape Magazine -
A galaxis őrzői táplálkozás egészség Zoe Saldana egészséges életmód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A galaxis őrzői forgatási napjain öt órát töltött a sminkszékben Zoe Saldana, hogy Gomorrává váljon. A sminkmesterek rémálma az ebédidő volt, amit viszont a színésznő soha nem hagyott ki, hiszen a rendszeres étkezés is része életmódjának. De mindig nagyon vigyázva kellett ennie, nehogy pár csepp leves végigfolyjon az állán, vagy lecsöpögtesse magát valamivel, az ugyanis újabb plusz órákat vett volna igénybe, hogy megfelelően kijavítsák.

Nem véletlen, hogy a színésznő a forgatások alatt is ennyire figyelt a rendszeres étkezésre, illetve arra, hogy mit eszik, hiszen nem sokkal előtte sikerült leadnia 32 kilót. A plusz kilókat ikerterhessége során szedte fel A galaxis őrzői első részének bemutatója után. Mivel a második rész forgatási időpontja is megvolt már, pár hónappal a gyerekek születése után Zoe szépen fokozatosan, először csak rövid sétákkal sportolni kezdett, és a diétákat elutasítva, az egészséges étkezésre állt rá.

Zoe Saldana Forrás: Shape Magazine

"Hogyan fogyj egy hét alatt 5 kilót?" avagy ezért veszélyesek a gyorsan sokat ígérő diéták


A "minél többet, minél rövidebb idő alatt" világában élünk. Véletlenül se kelljen megmozdulni, vagy változtatni a mindennapi rutinunkban, de azért szeretnénk leadni 10-20 kilót, és szeretnénk tökéletes alakot. Maximum a koplalást vállaljuk be, mert ha pár hétig nem eszünk, az biztosan meghozza a kívánt eredményt. Pedig ez így nem működik, és aki mást állít, az bizony be akar csapni. Olvasd el a Life.hu cikkét!

A reggeli

A színésznő korábban azt nyilatkozta, hogy szerinte a tojás a legkreatívabb reggeli, mert elképesztően sokféle fogást lehet belőle csinálni. A keményre főtt, a lágy, az omlett, a frittata, a rántotta, a tükörtojás mind nagyszerű fogások. Reggel természetesen a szénhidrát sem maradhat el, amit általában pirítós formájában fogyaszt avokádóval és paradicsommal körítve. Zoe számára a kiegyyensúlyúzott étrendhez hozzátartoznak a zöld smoothiek, amiket néha még a reggeli részeként, máskor tízóraira készít el.

Gamora #BTS - part 3 - #gotgvol2 #gamora #ifGamorawasaNewYorker

Zoe Saldana (@zoesaldana) által megosztott bejegyzés,

Fő a változatosság

Habár Zoe férje, Marco olasz származású, így magával hozta a tészták szeretetét, nem fogyasztják ezt sem mindennap. Helyette igyekeznek változatosabb köreteket, illteve egytálételeket készíteni. Búzaliszt helyett például gyakran készítenek tésztát quinoa lisztból, aminek hihetetlenül magas a fehérjetartalma, lassú felszívódású, azaz a jófajta szénhidrátok közé tartozik. Rostban gazdag, és nem tartalmaz glutént. A pizza alapjának pedig szívesen használ karfiolt, amivel kiváltja a szénhidrátot. A köretként imádja a cukkinit, amit szintén sokféleképpen szeret elkészíteni. A színésznő imádja az extrém fűszerezést is, egyik kedvence például a mézes, gyömbéres csirke, ami igazán pikánsnak hangzik.

Adóz a hagyományoknak

Zoe számára fontosak a hagyományok: egy ősi családi receptet minden alkalommal elkészít az édesanyjával. Számára a főzés és az étkezés nemcsak arról szól, hogy egészségesen éljünk, hanem a hagyományokról is, a család összetartozásáról, az együttlétről. Az étkezéseknek ezt a vonatkozását sem szabad elfelejteni - vallja a színésznő, aki imád az édesanyjával tevékenykedni a konyhában.

Nem a végletek híve

A hétköznapokban egészséges, változatos fogásokat eszik, odafigyelve arra, hogy megfelelő tápértékű, tápanyagú ételekkel lássa el a szervezetét. Hétvégente azonban kicsit kienged, lelkiismeret-furdalás nélkül engedi meg magának a pizzát vagy a fish and chipset. "Ilyenkor csak becsukom a szememet, és élvezem, hogy ez a fajta változatosság is belefér az étrendembe. Erről szól az egészséges életmód. Így válik egy életre tarthatóvá" - nyilatkozta.

A magyar G. I. Jane: Buttás Viktória katona és fitneszmodellhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180213-buttas-viktoria-katona-es-fitneszmodell-tortenete.htmlA 36 éves Buttás Viktória hivatásos katona, emellett igazi sportrajongó. Vallja, ha munkája mellett több időt tudott volna az uszodában tölteni, máig is az úszás lenne a legnagyobb szerelme. Az élet azonban máshogy hozta: Viktória a fitnesz világában tudott igazán kiteljesedni. Ebben az évben öt versenyen indult, és mindenhonnan éremmel tért vissza. Idén a világbajnoki győzelem a cél. Ez Zsír!--Éld át életed legjobb szaunázásáthttp://www.life.hu/ez-zsir/20180215-szaunaprogram-az-igazi-feltoltodes.htmlHa már igazán unod a telet, a hideget és a szürkeséget, akkor ne is gondolkodj tovább: neked egy kiadós szaunázásra van szükséged, hogy testileg és lelkileg is feltöltődhess! Ez Zsír!OrigoKettő az egyben egészséges recept: koktél és fasírt zöldségekbőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180208-recept-egeszseg-koktel-es-zoldseg-krem.htmlBuday Péter alternatív receptjeivel még a legkalóriadúsabb magyar fogásokat is pillanatok alatt egészségesebbé lehet varázsolni. Az egészséges életmód ugyanis nem kell, hogy íztelen legyen! Sőt, a gulyáslevest, a túrós csuszát vagy éppen a töltött káposztát sem kell száműzni az étkezésükből! A Keverd újra, Buday! a finom, változatos, laktató és pénztárcabarát ételekről szól! Ez Zsír!OrigoBlake Lively 10 tippje az egészséges élethezhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180205-blake-lively-tippjei-az-egeszseges-elethez.htmlBlake Livelyt már a tinifilmek főszereplőjeként is sokan imádták, de manapság, amikor egyre több oldalát tudja megmutatni a filmvásznon, ráadásul családanyaként és Ryan Reynolds feleségeként is rendre elbűvöli a közönséget, jobban szeretik, mint valaha. Ezúttal a színésznő életmódhoz való hozzáállására voltunk kíváncsiak, és ezúttal sem csalódtunk. Ez Zsír!OrigoÍgy adott le 35 kilót Jennifer Hudson: elárulta titkáthttp://www.life.hu/ez-zsir/20180201-igy-adott-le-35-kilot-jennifer-hudson-es-igy-tartotta-meg-sulyat.htmlA színésznő 2009-ben, kisfia születése után döntötte el, hogy életmódot vált és leadja a felesleges kilókat. Ezután 35 kilótól szabadult meg, és az igazán nagy dolog az egészben, hogy súlyát azóta, immáron hét éve is tartja. Ez Zsír!OrigoGránátalma: jótékony csodaszer a téli hónapokbanhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180124-granatalma-vitaminban-es-asvanyi-anyagban-gazdag-gyumolcs-telre.htmlA téli vitaminpótlás és antioxidáns-bevitel egyik legfontosabb szereplője a csodás piros kis magokat rejtő gránátalma. Most eláruljuk, miért fontos a fogyasztása, és hogyan lehet a lehető legkönnyebben megpucolni. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.