Megjelent Tomán Szabina szakácskönyve: ezekkel az ételekkel fogyott 30 kilót

diéta szakácskönyv egészséges életmód Tomán Szabina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fogyni és fogyókúrázni sokféleképpen lehet, de kevés az olyan módszer, ami bizonyítottan működik, ugyanakkor finom és változatos ételek elfogyasztását teszi lehetővé. Tomán Szabina receptjei viszont éppen azoknak szól, akik ragaszkodnak a jó ízekhez és nem vágynak önsanyargatásra.

Az elmúlt három évben közel ötezren fogytak le Tomán Szabina módszerének segítségével, amelynek alapját az átgondolt és körültekintően felépített fehérjediéta jelenti. A most megjelent szakácskönyv nem csupán a módszer titkát osztja meg az olvasóival, hanem olyan recepteket tartalmaz, amelyek segítenek abban, hogy a diétázók jókedvűen, változatos és jóízű ételek fogyasztása mellett érjék el a kívánt súlyukat.

Az elmúlt három évben közel ötezren fogytak le Tomán Szabina módszerének segítségével, amelynek alapját az átgondolt és körültekintően felépített fehérjediéta jelenti Forrás: Toman Diet

Hagyományok újratöltve

Az Egészségesen, Tománosan egyik érdeme, hogy a hagyományos magyaros fogásokat a mai nemzetközi diétás trendek fényében értelmezi újra. Így a töltött káposzta hajdinával készül, a pulykamell cordon bleu pedig vörösrizses reteksaláta-köretet kap, de a hortobágyi húsos palacsinta és a csokoládébrownie egészségesebb változatai is helyet kaptak a receptek között. Mivel a Tomán-módszer a napi ötszöri étkezést preferálja, a szakácskönyvben reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsorafogások kaptak helyet, összesen 64 recept 165 oldalon. Ezek összeállításában Kocsis Bálint mesterszakács, séf, a gasztronómia nagykövete volt Tomán Szabina segítségére.

A receptkönyv egyik érdeme, hogy a hagyományos magyaros fogásokat a mai nemzetközi diétás trendek fényében értelmezi újra Forrás: Toman Diet

Miért fehérjediéta?

A test alapvetően három makrotápanyagból, zsírból, szénhidrátból és fehérjéből tud energiát termelni. Ezek mind tartalmaznak kalóriákat, de nem minden kalória ugyanolyan tápértékű. A fehérje lebontása sokkal több energiát igényel, mint a zsíré és a szénhidráté, vagy másképpen fogalmazva: a fehérjékből történő energianyerés kevésbé hatékony.

„A fehérje grammonként négy kalóriát tartalmaz, de ebből egy kalória hőveszteség formájában elvész az emésztés során. Másképpen kifejezve a fehérje termikus hatása 25 százalék, míg a zsíré 2 százalék. Mialatt 100 zsírkalóriából 98-at, 100 szénhidrát-kalóriából pedig 94-et tud felhasználni a szervezetünk, 100 fehérjekalóriából csak 75-öt” – fejti ki Bencze Mária, a Toman Diet dietetikus szakembere.

A receptek összeállításában Kocsis Bálint mesterszakács, séf, a gasztronómia nagykövete volt Tomán Szabina segítségére Forrás: Toman Diet

Mindennek lényege, hogy a proteinből, vagyis fehérjéből származó kalóriák kevésbé hizlalnak, mint a szénhidrátból, illetve a zsírból származók, mert a fehérje lebontásához több energia szükséges. Az előnyök azonban itt nem érnek véget. A szakember szerint a fehérjefogyasztás jelentősen csökkent étvágyhoz is vezet, ami kevesebb kalória elfogyasztását eredményezi.

„A Toman Diet eredeti formájában nem csupán egy speciális étrend követése. Szakértőink folyamatosan nyomon követik a vendégek fogyását, két-három hetente találkoznak velük. Ezeken a konzultációkon zajlik a mérés, az étrenddel, mozgással kapcsolatos tanácsadás. Megfelelő ásványianyag- és vitaminpótlással egészségesen és hiányérzet nélkül érhető el fogyás. A szakácskönyvből viszont most bárki megismerheti a módszerünk alapjait, és kezébe veheti a teste feletti irányítást” – emeli ki Tomán Szabina.

Megfelelő ásványianyag- és vitaminpótlással egészségesen és hiányérzet nélkül érhető el fogyás Forrás: Toman Diet

Divatmodellből üzletasszony és családanya

Szabina korábban 15 évig dolgozott divatmodellként, sokszor olyan szupermodellek mellett, mint Naomi Campbell. Egy ilyen karrier után nagyon nehéz volt számára, amikor kislánya születésekor 30 kilót szedett fel. Így elkezdett olyan fogyókúrás módszert keresni, amelynek segítségével koplalás nélkül, egészségesen tud tartós fogyást elérni. Miután rátalált a fehérjediétára, szerette volna ezt másokkal is megismertetni, ezért úgy döntött, hogy saját márka kiépítésébe fog. Ennek során igénybe vette szakorvosok, dietetikusok szakértelmét is, annak érdekében, hogy a termékek ne csupán a fogyásban segítsék a fogyasztókat, hanem egy olyan helyes étrend hosszú távú kialakításában is, amelynek célja a különböző betegségek megelőzése. Egy francia gyártóval együttműködésben, Toman Diet márkanév alatt hozta létre termékportfólióját, amely jelenleg 80 különböző fogásból áll. A termékek mind magas fehérje-, de alacsony zsír- és szénhidráttartalmúak, tartalmaznak hozzáadott vitaminokat és ásványi anyagokat is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.