Jon Brower Minnoch 419 kilót fogyott

Forrás: Wikipedia -
kövér elhízás Jon Brower Minnoch
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jon Brower Minnoch 1978 tavaszán került kórházba szívelégtelenség miatt. Tűzoltók juttaták el a klinikára, utána pedig extra tehebírású hordágyon, 13 ember cpelte be az épületbe. A kórteremben két ágyat kellett összetolni, mert egy darab kevésnek bizonyult. Ekkor volt 635 kiló.

A kórházból 16 hónap múlva távozhatott, akkor már csak 216 kilót nyomott. Őrületes tempóban fogyott, havonta több mint 26 kilótól szabadult meg. Sajnos a testsúlycsökkenés nem tartott sokáig, egy évvel később Minnoch már megint 430 kg volt: ez idő alatt 200 kilót szedett vissza. Két év múlva elhunyt.

Jon Brower Minnoch Forrás: Wikipedia

Jon Brower Minnoch gyerekkora óta küzdött a súlyával, 12 éves korában már 133 kiló volt. Taxisofőrként kezdett dolgozni, de egy idő után már nem fért be a vezetőülésbe, aztán már mozogni sem tudott. Amikor kórházba került az ödéma extrém változatát állapították meg nála. A férfi testsúlyából kb. 400 kilót csak a testében felgyülemlett folyadék tett ki.

Minnoch 1983-ban, 42 éves korában halt meg, azóta is szerepel a Guinness Rekordok Könyvében. Ő volt minden idők legkövérebb embere - írta az Index.

Egészséges recept: zöldborsófőzelék fasírttalhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171017-recept-zoldborsofozelek-fasirttal.htmlBuday Péter alternatív receptjeivel még a legkalóriadúsabb magyar fogásokat is pillanatok alatt egészségesebbé lehet varázsolni. Az egészséges életmód ugyanis nem kell hogy íztelen legyen! Sőt a gulyáslevest, a túrós csuszát vagy éppen a töltött káposztát sem kell száműzni az étkezésükből! A Keverd újra, Buday! a finom, változatos, laktató és pénztárcabarát ételekről szól! Ez Zsír!--Prisais Townsend a világ egyik legsportosabb négyévesehttp://www.life.hu/ez-zsir/20171022-prisais-townsend-a-vilag-egyik-legsportosabb-negyevese-edesapja-edzotermeben-edz.htmlA kaliforniai Prisais Townsend edzőteremben tölti a fél életét. Ha hiszed, ha nem, 10 hónaposan már súlyzót emelgetett, azóta pedig olyan mutatványokra képes, amelyek még a sportosabb felnőtteknek se mindig mennek. CrossFit edző apukája, James Townsend nagyon büszke a gyermekére, és támogatja az ambícióit. Ez Zsír!OrigoElárulta fogyása titkát Király Lindahttp://www.life.hu/ez-zsir/20171021-elarulta-fogyasa-titkat-kiraly-linda-enekesno.htmlKirály Linda rövid idő alatt elképesztő változáson ment keresztül. Látványosan megszabadult jó pár kilótól, igazi bombanő. Ez Zsír!Fotó: Szabó Gábor - OrigoTóth Verával reklámozta termékeit egy fogyókúrás cég jogtalanulhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171020-toth-veraval-reklamozta-termekeit-egy-fogyokuras-ceg.htmlTóth Vera nevét és fényképét többen láthatták az elmúlt időbe egy fogyókúrás termék reklámjában, erről nyilatkozott most az énekesnő. Ez Zsír!--Édesburgonya: egy zöldség ínyenceknek és az egészséges életmód híveinekhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171011-minden-az-edesburgonyarol.htmlNemcsak ínyenceknek ajánljuk a sokféleképpen elkészíthető, sőt még süteményekhez is használható édesburgonyát, hanem az egészséges életmód híveinek is. Hogy miért? Íme minden infó, amit az édesburgonyáról tudnod kell. Ez Zsír!OrigoGáspár Bea megmutatta, hogyan edz: fotóhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171018-gaspar-bea-megmutatta-hogyan-edz.htmlGáspár Bea betegsége miatt hízott meg, de elhatározta, hogy kezébe veszi a dolgokat: elkezdett edzeni, és bizony olvadnak le róla a kilók! Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.