Legyőzte a betegségeket, és bombanővé gyúrta magát

betegség életmódváltás fitneszmodell
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Major Mária az élő bizonyíték arra, hogy bárkinek lehet jó alakja 40 fölött is, miközben gyereket nevel és dolgozik. De ő nem elégedett meg azzal, hogy formásra edzette magát, színpadra is felállt, hogy bebizonyítsa, nincs lehetetlen.

Persze Máriának sem volt mindig bikinialakja. Tizenhat évesen ismerkedett meg az első férjével, és pont a 21. születésnapján született meg az első gyermeke. Az első szerelem általában nem tart örökké. Nem sokkal közös gyermekük megszületése után el is váltak.

Mária szklerózis multiplexszel és epilepsziával diagnosztizálták, ő azonban a betegsége ellenére is bombanővé gyúrta magát Forrás: Major Mária, Gabor Foto

Egyedül maradt a gyermekével, miközben az orvosok kezdődő szklerózis multiplexet és epilepsziát diagnosztizáltak nála.

A szklerózis miatt kezelésekre küldték, de nem ment el, az epilepsziára pedig gyógyszert kapott, de mivel fáradt volt tőle, abbahagyta a szedését. Inkább más utat választott. Életmódot váltott: elkezdett tudatosan táplálkozni, és egyre többet edzeni. A befektetett energia nem is maradt kifizetetlen. Egyre jobban érezte magát külsőleg és belsőleg egyaránt, és orvoshoz azóta nem is kellett mennie. A pozitív kisugárzásának köszönhetően pedig a szerelem is újra rátalált. Megismerkedett jelenlegi férjével, akivel azóta is együtt vannak, közös gyermeket vállaltak, és együtt igyekeznek példát mutatni neki. Mivel a gyerekek nagyon fogékonyak, fontos számukra, hogy jó példával járjanak elöl, ebbe pedig beletartozik az is, hogy megtanítsák: cukros és fehérlisztes termékek nélkül is lehet finomakat enni.

Mária életmódot váltott: elkezdett tudatosan táplálkozni, és egyre többet edzeni, a befektetett energia pedig nem is maradt kifizetetlen Forrás: Major Mária

Mindeközben Mária teljesen beleszeretett a fitnesz sportágba, ezért úgy döntött, személyi edző lesz, és itt nem is állt meg. Később elhatározta, hogy a színpadon is meg fogja mutatni az alakját, hiszen sok munka és lemondás van benne. Versenyfelkészülését Dávid Petra személyi edzőnél kezdte meg. Egyből nagy volt közöttük az összhang, hiszen Petra is életmódváltással fogyott közel 40 kilót, majd finteszmodellként is megmérettette magát. Úgy döntöttek, hogy Mária sportmodell kategóriában fog indulni az izomzata miatt, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen első nemzetközi versenyén, Ausztriából elhozta a második helyezést.

A MOM Sportban rendezett Fitparádén pedig a 40 év fölöttiek erős mezőnyében szintén a dobogóra tudott állni, bronzérmes lett - és még nincs vége az őszi szezonnak.

A MOM Sportban rendezett Fitparádén Mária a 40 év fölöttiek erős mezőnyében szintén a dobogóra tudott állni, bronzérmes lett Forrás: Major Mária

„Az ukrán hölgyek gyönyörűek, és jól felkészültek voltak. Boldogan jelentem be, így is sikerült a dobogóra állnom, és a 3. helyezést elhoznom a Fitparádéról. Köszönöm a kis csapatomnak a szurkolást, mindig támogattuk egymást. Köszönöm Dávid Petrának, a csapatfőnöknek a gyönyörű sminket és a sok biztatást. Köszönöm kis családomnak a kitartást, a szerelmemnek a türelmet, ami nekem már nem sok volt a diéta idején, kislányomnak pedig azt, hogy a backstagben is a gondomat viselte, szurkolt nekem, és nem győztem egész nap azt hallgatni, hogy mennyire büszke rám. Nagyon nagy élmény volt ismét sok új kedves emberrel, versenytársakkal megismerkedni. Nagyon színvonalas verseny volt, boldog vagyok, hogy a részese lehettem. Ezen a versenyen hatalmas élmény részt venni! Ne feledjétek, nem számít a kor a fitt életmódhoz” - kommentálta a sportolónő a Fitparádén elért eredményét.

"Be akartam bizonyítani, hogy nekem is lehet kockás hasam!" - Így váltott életmódot Henrietthttp://www.life.hu/ez-zsir/20171012-eletmodvaltas-interju-szappan-henriettel.htmlÉvekig rendszertelenül sportolt, és az étkezésére sem figyelt oda. Idén, év elején, 70 kilósan ébredt rá, hogy nagyon rossz úton halad. A fáradékonyságon át a hajhullásig többféle tünetet tapasztalt Henriett, ami a rendszertelen életvitel következménye volt. Az önbizalma és a kitartása nem sokkal később azonban megingathatatlan lett. Ismerd meg a történetét! Ez Zsír!--Így reggeliznek a hollywoodi sztárokhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171010-ezt-eszik-reggelire-a-hollywoodi-sztarok.htmlA reggeli tényleg nagyon fontos étkezés: kellő energiát biztosít a nap első feléhez, segít az elhízás megelőzésében, jót tesz a vércukorszintnek és a nassolás iránti vágyat is csökkenti. Szóval nem érdemes kihagyni a nap első étkezését, ha viszont nem tudod, hogy mit ennél legszívesebben, lopj ötleteket a hollywoodi sztároktól. Ez Zsír!--Zimány Linda fitneszmodellként debütál a hétvégi Fitparádén: exkluzív interjú!http://www.life.hu/ez-zsir/20171013-zimany-linda-fitneszmodellkent-all-szinpadra-a-fitparaden.htmlHa valaki követi Zimány Linda Instagram-oldalát, már gyaníthatta, hogy a sok edzőtermi, és egyre több kockahasas fotó bizony nem véletlen. Kiderült, Linda a hétvégi Fitparádén fitneszmodellként fogja megmérettetni magát. Hogy miért vállalta a versenyt és mennyire volt kemény a felkészülési időszak - erről mesélt nekünk. Ez Zsír!OrigoÍgy váltott életmódot Oprah Winfreyhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171004-igy-kovetheted-oprah-winfrey-etrendjet.htmlHa valakinek, akkor Oprah-nak el lehet hinni, amit az egészséges életmódról mond. Néhány évtizeddel ezelőtt 30 kilótól szabadult meg, de nagyon durva, egészségtelen diétával, ami szervezetét is jó időre kiütötte. Ő is végigment a gyors fogyásért mindent bevállalók útján, majd felismerte, hogy az életmódváltás az egyetlen jó út, és ma már azért küzd, hogy ezt mások is felismerjék. Ez Zsír!OrigoSimon Szimonetta zsírgyilkos Boost Training óráján jártunkhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171002-simon-szimonetta-zsirgyilkos-boost-training-orajan-jartunk.htmlA Life.hu és a BioTechUSA jóvoltából három szerencsés jelentkező részt vehetett Simon Szimonetta saját fejlesztésű, zsírégetésről és alakformálásról híres Boost Training óráján, ahol elképesztő hangulat uralkodott. Nézd meg videónkat! Ez Zsír!--Így étkezik a csodálatos Kate Hudsonhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170926-igy-eszik-egeszsegesen-kate-hudson.htmlA 38 éves színésznő tavaly adta ki egészséges életmódról írt a könyvét Pretty Happy: Healthy Ways to Love Your Body címmel. Az ép testben, ép lélek mottóra épült könyvben rengeteg tanáccsal szolgál Kate Hudson, és maga is e szerint él. Nemcsak sportol és meditál, de egészségesen is étkezik. Mutatjuk is, miket eszik a bájos színésznő. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.