Fényevés és sörfogyókúra – Extrém diéták, amiket soha ne próbálj ki

diéta extrém fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az őrültségnek nincs határa, ez tudjuk jól. Sajnos néha az egészség rovására mennek az extrém őrületek, mint például a különböző diéták, amiket senkinek nem ajánlunk. 

70 éve egy falatot sem evett

Prahlad Jani 1929-ben született, és már 7 éves korában a spiritualitás útjára lépett. Ekkor költözött ki a dzsungelbe, hogy a meditálásnak szentelje az életét. Tizenegy éves korában olyan vallásos élményben volt része, ami megváltoztatta az életét: Amba istennő követője lett. Felhagyott az evéssel és az ivással is, mert úgy hitte, hogy az istennő folyékony táplálékot bocsát a rendelkezésére, ami a szájpadlásáról csöpög le. Ezzel magyarázza, hogy több mint hetven éve nem vett magához ételt és italt, mégis életben van. Tudósok többször is megvizsgálták.

Prahlad Jani nem eszik és iszik 70 éve Forrás: AFP/Sam Panthaky

A fényevő professzor

Dr. Michael Werner állítása szerint 8 éve napi négy kávét és két pohár gyümölcslevet vesz magához. Tapasztalataiból már könyvet is írt, amiben azt állítja, megfelelő tudattal a fényevés igenis lehetséges.

A sörrel böjtölő

Az amerikai J. Wilson hamvazószerda és húsvét között tartott böjtöt, de nem a hagyományos módon. Mivel a férfi kedvenc itala a sör, ezért úgy döntött, kipróbálja, milyen 46 napon keresztül kizárólag ezt fogyasztani. Napi 2-3 liter csúszott le, majd a böjt végeztével egy nagy darab szalonnával ünnepelte sikerét.

A férfi 46 napon keresztül sörrel böjtölt Forrás: Thinkstock

A zacskósleves-őrület

Georgi Readman 5 éves korában kapott rá a zacskós levesre, illetve kedvencére, a tésztás levesre. Azóta nem is hajlandó mást enni, minden ételt elutasít. Az orvosok szerint azonban nagyon rossz úton halad: alultáplált, egészsége pedig olyan, mint egy nyolcvanéves emberé.

Csak a Starbucks

Egy amerikai nő egy éven keresztül élt kizárólag a Starbucksból származó ételeken, italokon. Ennek sem sok értelmét látjuk, hiszen amellett, hogy semmi egészséges ételt nem evett, havi szinten akár kétszázezer forintot is elszórt a hóbortjára. Mindenesetre büszke volt magára, hogy megcsinálta.

A Beautiful Existence névre hallgató hölgy egy éven keresztül csak Starbucks-termékeket fogyasztott Forrás: for1yearofmylife.com

A csirkefalat-diéta

Stacey Irvine is jól ismeri a gyorséttermi függőséget. Ő a csirkefalatokra kapott rá alig pár évesen, és nem is volt hajlandó mást megenni. 17 éves volt, amikor összeomlott a szervezete, és kórházba szállították: az orvosok szerint csak életmódváltással van esélye a túlélésre és az egészségre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.