A sok ülés évekkel rövidítheti meg az életedet - Tegyél ellene!

Forrás: Thinkstock -
élet egészség öregség edzés ülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy 1500 nő bevonásával készült vizsgálat kimutatta, hogy akik kevesebbet mozognak, és többet ülnek, azoknak a sejtjei nyolc évvel idősebbek, mint a korukbeli többi nő sejtjei. 

Amint arról a kutatást vezető Aladdin Shadyab, a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i Orvosi Iskolájának szakembere beszámolt,

a kronológiai életkor nem mindig egyezik az ember biológiai korával, és úgy tűnik, az ülő életmód nem kedvez az utóbbinak.

A sok ülés megrövidítheti az életet Forrás: Thinkstock

A kutatás eredményei

A vizsgálatban részt vevő 64 és 85 év közötti nők kitöltöttek magukról egy kérdőívet, és emellett hét napon át magukon hordtak egy eszközt, amely a fizikai aktivitásukat mérte. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknak a nőknek, akik naponta tíz óránál több időt töltöttek ülve, és emellett nagyon keveset mozogtak, rövidebbek voltak a telomerjeik, vagyis a kromoszómát alkotó DNS-szál végein található szakaszok, melyek feladata éppen az lenne, hogy a DNS-t a folyamatos károsodástól óvják. A telomerek egyébként az évek során maguktól is rövidülnek, de a káros életmód, például a dohányzás vagy az elhízás, felgyorsíthatják a folyamatot. A megrövidült telomerek pedig már szívbetegséget, cukorbetegséget vagy akár rákot is okozhatnak. A szakemberek azt is megfigyelték, hogy

azoknak a nőknek, akik sokat ültek ugyan, de mellette naponta legalább fél órát mozogtak, nem voltak a szokásosnál rövidebb telomerjeik,

vagyis mindenkinek ajánlott, hogy már fiatalon kezdje el, és idős korában se hagyja abba a rendszeres mozgást, sportolást.

Aki ülőmunkát végez, annak még inkább be kell iktatnia a rendszeres testmozgást az életébe Forrás: Thinkstock

Napi fél óra mindig belefér

Napi fél óra mozgást még úgy is meg tudsz oldani, hogy nem mész el edzőterembe, vagy nem nyomsz le otthon egy izzasztó tornát. Persze ez is nélkülözhetetlen legalább hetente egyszer. De a hétköznapokba lazán beiktatható alkalmakat sem érdemes elmulasztani. Olyan apróságokról van szó, hogy egy megállót legyalogolsz, lift helyett a lépcsőt választod, vagy biciklivel jársz a munkahelyedre. Iktass be egy-egy sétálós randit a szerelmeddel vagy a barátnőddel.

Ülőmunkát végzel? Mozgástippek az irodába!

Miért fontos hatványozottan odafigyelni a mozgásra azoknak, akik ülőmunkát végeznek? Hogyan lehet az irodában is átmozgatni a testünket? Olvasd el Katus Attila tippjeit!
Egy konyhából sem hiányozhat! Kedvenc receptjeink csicseriborsóvalhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170106-csicseriborsos-receptek.htmlA csicseriborsó szuper fehérjeforrás, ráadásul tele van rostokkal és vitaminokkal. A vegetáriánus konyhában rendkívül fontos alapanyag, de a húsevőknek is tiszta szívből ajánljuk. Íme, a kedvenc receptjeink, amelyeknek a csicseriborsó az alapja. Ez Zsír!ThinkstockA csípős paprika a hosszú élet titka? http://www.life.hu/ez-zsir/20170119-a-csipospaprika-a-hosszu-elet-titka.htmlEgy friss kutatás szerint elképzelhető, hogy tovább élnek azok, akik szeretik a csípős ételeket. A csípős paprika fogyasztása 13 százalékkal csökkenti a korai elhalálozás esélyét – derül ki a Vermonti Egyetem friss kutatásából. Ez Zsír!ThinkstockEnnyi izomzatot mozgatunk meg szex, csókolózás és sírás közben - Meglepő adatokhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170119-a-szex-a-legjobb-edzes.htmlHiába fogadtuk meg, hogy az új évben többet fogunk mozogni, a januári hidegek sokunknak kedvét szegik, és inkább bekuckózunk a meleg szobánkba. Mike Aunger anatómiai szakember szerint azonban ahhoz, hogy edzésben legyünk, nem kell kimennünk a hidegbe, ugyanis a legtöbb mindennapos tevékenységünk során szinte valamennyi izmunkat aktivizálni tudjuk. Ez Zsír!ThinkstockÍgy ronthatod el a gyereked életét! Akit a szülei kövérnek látnak, el is fog híznihttp://www.life.hu/ez-zsir/20170117-koverebb-lesz-az-a-gyerek-akit-a-szulei-kovernek-latnak.htmlEgy nemrégiben közzétett kutatás szerint azok a gyerekek, akiket a szüleik túlsúlyosnak tartanak, valóban hízni kezdenek, szemben azokkal, akiket a szüleik normál súlyúnak vélnek. Ez Zsír!ThinkstockEgyik kutya, másik eb? „Diétás” italok kontra cukrozott üdítőkhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170113-dietas-italok-kontra-cukrozott-italok.htmlA cukormentes italok úgy tűnik, semmivel sem jobbak a cukrozott társaiknál, nem segítik a fogyást, és fogyasztásukkal nem kerülhető el a súlygyarapodás – derül ki egy új tanulmányból. Ez Zsír!ThinkstockSzuperzöldség télre! 7 ok, amiért érdemes megszeretni a cékláthttp://www.life.hu/ez-zsir/20161121-a-cekla-igazi-szuperzoldseg.htmlA cékla igazi szuperzöldség! Íme, hét ok, amiért nemcsak savanyúságként, hanem akár önmagában ropogtatva is érdemes céklát fogyasztani! Ez Zsír!Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.