anyagcsere karcsúság BikiniBody fogyókúra Katus Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A megfelelően működő anyagcsere amellett, hogy ellátja a szükséges tápanyagokkal a sejtjeinket, nem hagyja felhalmozódni testünkben a salakanyagokat. Éppen ezért az egészséges étrenddel kiegészítve távol tartja, vagy éppen leégeti a plusz kilókat. A jó közérzet már csak a bónusz.

Mindent, ami bekerül a szervezetünkbe, minden ételt és italt az anyagcserénk dolgoz fel. A fontos tápanyagokat el kell juttatnia a test minden egyes sejtjéhez, a salakanyagokat pedig mihamarabb ki kell űznie a testünkből. A tökéletesen működő metabolizmus a testi és a lelki egészségnek is fontos alapja. Vannak, akiknek ez a testi folyamat gyorsan működik, ők azok, akik alig tudnak felszedni egy-két kilót. A legtöbb embernek azonban a lassú anyagcsere okoz problémát, és egyben súlyfelesleget.

A megfelelő anyagcsere megtartásában, illetve kialakításában a rostdús táplálkozás, az elegendő mennyiségű folyadékfogyasztás és az aktív életmód játszik szerepet.

Vannak olyan élelmiszerek, amelyek mind a gyorsításért, mind a lassításért egyaránt felelősek, mint például az alma, a kávé. Egyénenként változik, hogy melyik élelmiszer kire milyen hatással van.

Forrás: Dreamstime

Víz

„A víz minden élő szervezetnek és szinte valamennyi élelmiszernek a legfontosabb alkotórésze. Az emberi szervezetben a víz sokféle szerepet tölt be. Mivel az anyagcsere-folyamatok kizárólag vizes közegben mennek végbe, az életműködés fenntartásához nélkülözhetetlen. Oldószere és szállítóközege a különböző vegyületeknek, fontos szerepet játszik az anyagcsere közbenső és végső termékeinek szállításában és kicserélődésében. Az optimális vízfogyasztási mennyiséget úgy lehet meghatározni, hogy a testsúlyt szorozzuk 0,33-mal, azaz minimum 2,5-3 litert, de sportolóknál akár 4-5 litert is. Fogyassz szobahőmérsékletű vizet, hiszen a gyomorban addig van ott, míg el nem éri a testhőmérsékletet” – mondja Katus Attila.

A tiszta, szénsavmentes ásványvíz mellett más italokkal is serkentheted az anyagcserédet. A zöld tea antioxidáns-tartalma magas, emellett összetevőinek köszönhetően pozitívan befolyásolja a zsírégetést, az anyagcserét, persze ehhez az is kell, hogy rendszeresen fogyaszd, lehetőleg ízesítés nélkül.

Rost

A rostok serkentik az anyagcserét, és javítják a bélműködést, így az anyagcsere megfelelő működésének alapvető elemei. A zabkorpa, a zab-, rozs- és búzapehely, a barna rizs mellett egyes zöldségek és gyümölcsök is kiváló rostforrások. Az egyik legjobb az alma: magas a rosttartalma, ennek egyharmadát a pektin nevű vegyület adja, ami egyébként is gyorsítja az anyagcserét. Az almában található vitaminok és ásványi anyagok is javítják az emésztést. Ha nem vagy az alma rajongója, válassz körtét vagy barackot, ezek is nagyszerűen hozzájárulnak a jobb anyagcseréhez.

A zöldségek közül fogyassz minél több uborkát: magas víz- és alacsony kalóriatartalmának köszönhetően az uborka alapzöldség a fogyni vágyóknak. 90 százaléka víz, így abban az esetben is nagy hasznát veheted, ha nehezedre esik meginni az ajánlott napi minimum 2 liter vizet. A B- és a C-vitaminnak fontos forrása, az utóbbi miatt az uborkán a héját is érdemes rajta hagyni, ráadásul a héjban található rostok javítják az emésztést. A magas víz- és rosttartalom miatt kipucolja a szervezetből a méreganyagokat.

Forrás: Dreamstime

8 meglepő dolog, ami lassítja az anyagcserédet – Figyelj és tegyél ellene!

Sokkal többre van szükséged, mint edzés és zöld tea, hogy jól működjön az anyagcseréd. Ahelyett, hogy étrend-kiegészítőkhöz, kapszulákhoz vagy más művi dologhoz fordulnál, változtass apró, de annál hatásosabb dolgokat az életedben! Olvasd el a Life.hu cikkét!

Testmozgás

A mozgás nemcsak kívülről formája a testünket, a belsőnkre is rengeteg pozitív hatással van. Például az anyagcserét is gyorsítja. A rendszeres súlyzós edzés és a kardiótípusú edzések a legjobb választások ehhez. Szakértők szerint az izomszövetek egységnyi idő alatt háromszor annyi kalóriát égetnek el a saját fenntartásukhoz, mint a zsírszövetek, így semmiképpen ne zárkózz el a súlyzós edzésektől akkor sem, ha nem a gyúrás a célod. Kardiójellegű edzésnek rengeteg mindent választhatsz. A futás, a biciklizés, a step pad és bármilyen magas intenzitású aerobfitnesz-óra jót fog tenni az anyagcserédnek.

Tornázz mindennap Katus Attilával a LifeNetwork tévében. Várunk egy közös edzésre reggel 7-kor, délután 3-kor és este 7-kor. Nincs kifogás! Bikini Body Katus Attilával!
3 cukormentes édesség, amit az áprilisi kihívás alatt is fogyaszthatszhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160405-3-cukormentes-edesseg-amit-aprilisi-kihivas-alatt-is-fogyaszthatsz.htmlAz áprilisi kihívást sokan különösen nehéznek ítéltétek. Nem is csoda: egy-egy finom falat édességet, ha nem is többet, mindennap szívesen fogyaszt az ember. Erről nem is kell teljesen lemondani áprilisban sem, ugyanis vannak olyan egészséges finomságok, amelyekben semmi hozzáadott cukor nincs. Ez Zsír!--Unod a monotonitást? Dobd fel a futást extrákkal!http://www.life.hu/ez-zsir/20160405-futas-extrakkal-ha-mar-unod-a-monotonitast.htmlHa már unod a megszokott ritmust, turbózd fel a futást újfajta elemekkel. Lássuk, hogyan küzdhetsz a monotonitás ellen! Ez Zsír!--Ezért élnek száz évig a japánok – Lesd el az étkezési szokásaikat!http://www.life.hu/ez-zsir/20160329-lesd-el-a-japanok-taplalkozasi-szokasait.htmlA japánok köztudottan nagyon egészségesek, a várható élettartam alapján a második helyen állnak, és mindössze a lakosság 3,5 százaléka elhízott. Szakemberek szerint a titkuk abban rejlik, hogy az étrendjük gabonában és szénhidrátban gazdag. Ez Zsír!--10 meglepő ok, ami keresztbe tesz a fogyókúránakhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160322-10-meglepo-ok-ami-keresztbe-tesz-a-fogyokuranak.htmlNem sikerül olyan mértékben fogyni, mint ahogy tervezted? Vagy éppenséggel egyáltalán nem mutat kevesebbet a mérleg? Lehet, hogy valamit rosszul csinálsz a diétád alatt. Íme, 10 meglepő dolog, amiről nem is gondolnád, hogy keresztbe tehet a fogyókúrádnak. Ez Zsír!--Ők a popsiformálás nagymesterei: Jen Selter, Vicky Justiz és Renahttp://www.life.hu/ez-zsir/20160325-ok-a-guggolas-nagymesterei-jen-selter-vicky-justiz-es-rena.htmlA márciusi kihívás a tökéletes combokról és a kerek popsiról szól. Nézzük, kik azok az Instagram-sztárok, akik igazi példaképek ebben. Lesd el az ő tanácsaikat! Ez Zsír!--Papp Melinda fitneszmodell: "Betartom a játékszabályokat, de élhető életet szeretnék"http://www.life.hu/ez-zsir/20160325-papp-melinda-fitneszmodell-az-egeszseges-eletmodrol-meselt.htmlA 22 éves Papp Melinda két versenyszezonon van túl. A sport és az egészséges életmód számára szívügy, de az állat- és környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás is. Melinda betartja a játékszabályokat, amelyeket egy fitneszmodellnek kell, de mindemellett egy élhető életet szeretne megteremteni. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.