A vécéd és a rizs is megbetegíthet – állítják a kutatók

Forrás: Shutterstock -
rizs betegség probléma vécé wc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Számos dolog okozhat fertőzést az emberi szervezetben, ám az otthonunkban általában biztonságban érezzük magunkat. De itt is lehet két dolog, ami veszélyt rejt: a WC és a rizs.

Úgy gondolhatjuk, hogy az otthonunkban védve vagyunk a kórokozóktól és a fertőzésektől, ám van két dolog, ami még ott is veszélyt rejthet. A Daily Mail cikke szerint ezek nem mások, mint a vécé és a rizs.

Úgy gondolják ugyanis, hogy akármennyire is takarítjuk ki magát a WC kagylót, ez nem elég védelem. Hiába korszerűsödnek a WC-k és az öblítőrendszerek, a vízvezetékek ettől még nem. Így számos baktérium kerülhet az otthonunkban.

A rizs arzénban gazdag Forrás: Shutterstock

A rizs pedig arzént tartalmaz, így tudósok már próbálták felhívni a figyelmet arra, hogy minél kevesebbet együnk belőle. Ennek némileg ellentmond, hogy számos társadalomban közkedvelt étel, ahol az életkor is magasabb. Azt ajánlják, hogy 6:1 arányban főzzük a vízben, így csökkenhet az arzéntartalom.

Az emberi jogok története Magyarországonhttp://www.life.hu/kult/20181209-az-emberi-jogok-tortenete-magyarorszagon-ensz-europa-tanacs.htmlAz emberi jogokat az ENSZ Közgyűlése foglalta először össze. Ezek olyan jogokat tartalmaznak, amelyek az emberek közti egyenlőségen alapulnak. Sajnos azonban ezeket magánszemélyek, társaságok, szervezetek, vállalatok, sőt, nemzetek is gyakran figyelmen kívül hagynak – bár a legtöbb állam alkotmányába beépítették már őket. Amennyiben ez a 30 jog minden törvény, szabályzat és erkölcsi tettünk mögött élesen jelen lenne, gyakorlatilag létrejöhetne a világbéke. Ma, az emberi jogok világnapján állj meg pár percre, és olvasd el ezt a rövid összefoglalót, amelyben Magyarország szemüvegén át fogjuk bemutatni a téma legmeghatározóbb történéseit. KultOrigoTenor vagy bariton? Freddie Mercury hangjának titkát kutatjákhttp://www.life.hu/kult/20181209-tenor-vagy-bariton-freddie-mercury-hangjanak-titkat-kutatjak.htmlTöbb mint 3 oktáv volt a Queen együttes egykori frontembere, Freddie Mercury hangjának terjedelme. Hangjának azonban volt még egy érdekessége, amely most a kutatók figyelmét is felkeltette. Kult--Így búcsúztak a világ filmművészetének nagyságai és sztárjai Bernardo Bertoluccitólhttp://www.life.hu/kult/20181208-bernardo-bertolucci-filmrendezotol-a-vilag-filmmuveszetenek-nagysagai-es-sztarjai-bucsuztak-romaban.htmlA világ filmművészetének nagyságai, rendezők, filmsztárok búcsúztak csütörtök este az Oscar-díjas olasz filmrendezőtől, Bernardo Bertoluccitól a római Argentína Színházban. Kult--Meghalt Pete Shelley, a Buzzcocks dalszerző-gitáros-énekesehttp://www.life.hu/kult/20181208-elhunyt-pete-shelley-az-ikonikus-brit-punkzenekar-a-buzzcocks-dalszerzogitarosenekese.html63 éves korában elhunyt Pete Shelley, az ikonikus brit punkzenekar, a Buzzcocks dalszerző-gitáros-énekese. A zenész az utolsó éveiben a feleségével annak szülőhazájában, Észtországban élt, és ott halt meg csütörtökön, a hírek szerint szívrohamban. KultA 11:11 jelenség: ezt üzeni az univerzum, ha folyton ismétlődő számokba ütközölhttp://www.life.hu/kult/20181206-a-1111-jelenseg-ezt-uzeni-az-univerzum-ha-folyton-ismetlodo-szamokba-utkozol.htmlElőfordult már veled, hogy az órára pillantva 11:11 villogott rád vissza? Hogy már többször te voltál egy poszt 22. lájkolója, és gyakran futsz bele a 33, 44, 55... számsorokba az autók rendszámtábláján, illetve a telefon- vagy bankszámlaszámok között? Ezek a mesterszámok. Akik a 11:11 jelenséget rendszeresen megtapasztalják, általában hisznek abban, hogy az univerzum segítségként küldi ezeket a jeleket. Ezek a szinkronicitások az életünk fordulópontjain általában felerősödnek, amelyekkel az univerzum azt üzeni, hogy jó úton járunk. Ezeket a jeleket viszont csak azok veszik észre, akik meg tudják élni a pillanatokat, és nyitottak az univerzum által küldött üzenetek befogadására. KultOrigoEgyedi Artúr rejtélyes halála - A mosdóra akasztva találták meg a versenyistállósthttp://www.life.hu/kult/20181206-egyedi-artur-rejtelyes-halala.htmlKözel száz évvel ezelőtt az egész ország egy krimibe illő esetről beszélt. Szokatlan körülmények között találtak rá az Egyedpusztán lévő uradalom 67 éves urára. Már a ravatalon feküdt Egyedi Artúr a szerettei gyűrűjében, amikor a detektívek ellepték a Kerepesi temetőt és lefoglalták a testét. Hiába ámultak és kiabálták a rokonok, hogy ez kegyeletsértés, a törvénynek engedelmeskedniük kellett. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.