Lyme-kór: A téves diagnózis a legnagyobb probléma

Lyme-kór kullancs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár a Lyme-kór Európa szerte a leggyakrabban előforduló kullancsok okozta betegség, az esetek 30 százalékban már a csípést sem vesszük észre, többen pedig főleg a téves diagnózisok miatt életük végéig szenvednek a kór okozta tünetektől. A Lyme-betegség százszor gyakoribb, mint a szintén kullancsok által terjesztett agyhártyagyulladás.

Magyarországon a kullancsok 12-50 százaléka fertőzött; és bár évente kb. 1000 esetet jelentenek be, a Lyme-kór valódi gyakorisága ennek akár a tízszerese is lehet. A kullancsszezonra hamar Lyme-kór szakértővé válunk, kívülről fújjuk a tévhiteket, a fertőzés menetét, az eltávolítást és a kezelést is. Tisztában vagyunk vele, hogy az antibiotikumos kezelés a megoldás, mégis több tízezren küszködünk krónikus ízületi gyulladásokkal, idegrendszeri problémákkal, netán depresszióval anélkül, hogy tudnánk róla, Lyme-kórosak vagyunk.

A Lyme-kór első tünetével, az úgynevezett vándorló, körkörösen piros bőrpírral gyakran a bőrgyógyászt keressük fel, aki tévesen felületi kezelést ad rá, így az elváltozás, bár megszűnik, nem tűnik el. A baktérium befészkeli magát az ízületi tokba vagy a bőrréteg alá, hogy keserves ízületi fájdalmakat okozzon. Ezekkel aztán a reumatológust, ortopédust keressük fel, aki szteroidos kezelést, gyulladáscsökkentőt javasol, melyek szintén csak átmeneti megoldások. A fájdalmak mellett ráadásul az esetek 20 százalékában maradandó idegrendszeri károsodást szenvedhetünk. A patikában kapható kullancsteszt szintén téves diagnózist eredményezhet: ha ki is mutatja a borreliát, nem tudjuk, hogy jutott-e annyi baktérium belénk, amennyi a Lyme-kór kialakulásához kell, de azt sem tudjuk megjósolni, hogy az immunrendszerünk legyőzi-e vagy sem. Ezért sose magunk diagnosztizáljunk, hanem forduljunk szakorvoshoz.

"A Lyme-kór diagnosztizálását tovább nehezítheti, hogy a Borrelia baktérium a kullancs által termelt fehérjének köszönhetően könnyen kijátssza az immunrendszert. A vérvétel során szerológiai vizsgálatot végeznek, ilyenkor az immunrendszerünk által termelt ellenanyagok mértékét vizsgálják, ami becsapós lehet, mivel a fertőzöttség különböző fázisaiban különböző ellenanyagokat termelünk. Így, ha az eredmény pozitív is lesz, és megkezdődik az antibiotikus kezelés, könnyen lehet, hogy a fertőzés már régen megszűnt és feleslegesen szedjük az antibiotikumot. Emiatt lényeges, hogy a megfelelő módszerekkel és körültekintően történjen meg a betegség diagnosztizálása" - mondta el Dr. Földvári Gábor biológus, az Állatorvosi Egyetem Parazitológiai és Állattani tanszékének egyetemi docense.

További információkat a Lyme-kórról ITT olvashatsz.

A fertőzés veszélyének megállapítására létezik egy egyszerű képlet: fertőzés kockázata = fertőzött kullancsok előfordulásának gyakorisága x milyen gyakran találkozhatunk fertőzött kullancsokkal. "Az olyan szabadban töltött fizikai munkát igénylő foglalkozásoknál, mint a vadász, erdész vagy favágó, alapból magasabb a fertőzött kullancsokkal való találkozás esélye, így nem véletlen, hogy a Lyme-kór esetében férfi-többség figyelhető meg. Ami pedig a korosztályt illeti, legfrissebb adatok szerint az 50 év felettiek magasabb százalékban szenvednek a betegségben, melyre a legegyszerűbb magyarázat a gyengülő immunrendszer lehet" - árulja el a szakember. A gond az, hogy az erdők-mezők mellett ma már szinte minden játszótéren lehet kullancs, elég egy egyszerű séta, balatoni strandolás vagy bringatúra ahhoz, hogy a gyerekek nemkívánt élősködővel bőrükön térjenek haza, ezért minden szakember az esti alapos átvizsgálást javasolja.

A lehető legjobb, ha a megelőzésre koncentrálunk. Ma már számtalan, a kullancsok távoltartását segítő szer és eszköz létezik a piacon. Vannak kullancsriasztó permetek, ha pedig a környezetkímélőbb megoldásokat részesítjük előnyben, akkor az ultrahangos kullancsriasztó a legjobb megoldás, amely akár 3 méteres körben távol tartja tőlünk és kisállatainktól a kullancsokat. Érdemes ellátogatni a Lyme-kór mentes Magyarországot oldalra, ahol minden, a kullancsok által terjesztett betegséggel kapcsolatos tényt és tévhitet megismerhetünk.

Forrás: Mitte Communications
Eddig áll el a maradék ételhttp://www.life.hu/drlife/20180711-eddig-all-el-a-maradek-etel-hutve-hutes-nelkul.htmlA hétvége után maradt ételeket kár lenne kidobni, viszont mindent nem is tudunk megenni azonnal, sőt pár nap alatt sem. Fontos tudni, mi az, amit érdemes tárolni, és mi az, amit nagyon gyorsan fogyasszunk el vagy dobjunk ki, ugyanis Magyarországon évente több mint kétezer ember betegszik meg valamilyen romlott étel fogyasztása miatt. A tévhittel ellentétben azonban nem étteremben, hanem otthon, ételmaradéktól leszünk betegek. Dr. LifeOrigoAhogy idősödünk, egyre kevésbé bírjuk az alkoholt: ez az okahttp://www.life.hu/drlife/20180701-ahogy-idosodunk-egyre-kevesbe-birjuk-az-alkoholt.htmlSzomorú vagy sem, az évek múlásával egyre nehezebben bírjuk összeszedni magunkat egy-egy buli után, és egyre tovább tart a másnaposságunk is, annak ellenére, hogy már koránt sem tudunk annyit inni, mint egyetemista éveinkben. Most szakemberek mondják el, miért van ez, és hogy az idő előrehaladtával miért kell fokozottan vigyázni magunkra. Dr. LifeOrigoKiújultak Benke Laci bácsi veseproblémáihttp://www.life.hu/drlife/20180629-kiujultak-benke-laci-bacsi-szakacs-veseproblemai.htmlTavalyi fertőző gyulladásos betegsége után újra orvosi kezelés alatt áll a népszerű szakács. Emlékezetes, az ország szakácsa egy évvel ezelőtt súlyos depresszióba esett az őt ért támadások miatt, és a sok stressz bizony a testén is nyomott hagyott. Benke Laci bácsi akkor került kórházba, amikor többen támadni kezdték a munkásságát, kritizálták a receptjeit, a főztjét. Schobert Norbi akkor Laci bácsi védelmére kelt, még a konyhafőnök zsűrijével, Fördős Zével is összebalhézott barátja miatt. Dr. LifeOrigoMegfejtették, miért nőtt aránytalanul nagyra az ember agyahttp://www.life.hu/drlife/20180527-megfejtettek-miert-nott-aranytalanul-nagyra-az-emberi-agy.htmlSzámítógépes modellel fejtették meg amerikai tudósok, miért nőtt aránytalanul nagyra az ember agya az evolúció során, eredményeik szerint a legfontosabb tényezők nem társadalmiak, hanem gazdaságiak voltak: az élelem megszerzése, tárolása, eszközök készítése. Dr. LifeOrigoIntravénásan táplálják Orbán Józsithttp://www.life.hu/drlife/20180621-intravenasan-taplaljak-orban-jozsit-a-korhazban.htmlAhogy már megírtuk, ismét kórházban van Orbán József, a 100 Folk Celsius zenekar zenésze. Bár testéből a daganatok eltűntek, depressziós lett, olyannyira, hogy enni sem eszik. Dr. LifeOrigo90 éves, és még mindig műt Alla Ilinichna Levushkina, orosz doktornőhttp://www.life.hu/drlife/20180520-90-eves-es-meg-mindig-mut-alla-ilinichna-levushkina-orosz-doktorno.htmlLassan már hetven éve, hogy sebésznek állt a 90 éves Alla Ilinichna Levushkina. Az orvos a mai napig műt. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.