Király Linda túlsúly lelki okok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Király Lindát 53 kilós filigrán lányként ismerte meg az ország, azóta azonban felszedett néhány kilót magára. Erről mesélt őszintén.

Meghízott Király Linda, aki elárulta, mi áll a jelentős súlyfelesleg hátterében. A fizikai okokon túl, lelki problémái is vannak a gyönyörű hangú énekesnőnek, aki a súlytöbblet ellenére is nagyon szexi.

Király Linda Forrás: FeelSOULgood - Lelkünk küzdelme a kilókkal rendezvény

„Az, hogy hogyan érzem magam a bőrömben, nem a súlyomtól függ. Volt olyan időszak, amikor bár vékonyabb voltam, mégsem voltam magabiztos. A hízásomnak a fizikai okokon túl, lelki oka is van: korábban rengeteg bántás és csalódás ért, karrierem elején sokszor úgy éreztem, hogy a külsőmre figyeltek, ahelyett, hogy a hangommal és a mondanivalómmal foglalkoztak volna. Ahogy a testem jelezte, hogy valami nem stimmel, úgy indultam el egy belső, önismereti úton, és azáltal, hogy megismertem önmagam, és kiteljesedtem, végre a hangomra kezdtek figyelni"

„Hiszek abban, hogy életmódváltás kell a fogyáshoz, emellett fontos az is, hogy orvosi segítséget kérjünk, ha szükséges, de a legfontosabb az, hogy rendben legyen a lelkünk. Úgy érzem, kezdek békében lenni magammal, emiatt a jelenlegi alakomra csupán átmeneti állapotként tekintek" - mondta el Linda a FeelSOULgood Lélekközösség rendezvényen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.