Ritka betegsége miatt folyton éhes Alex Brown: Prader-Willi-szindrómája van

betegség prader-willi szindróma hízás Éhség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alex Brown ritka betegségben szenved: Prader-Willi-szindrómája van, ami azt jelenti, folyton éhes.

Alex Brown gyermekként olyan volt, mint a többi kortársa, azzal a különbséggel, hogy már akkor is teltebb volt a többieknél. Mivel egyre vastagabb lett, a szülei végül elvitték orvoshoz, aki megállapította, hogy a lány egy ritka betegségben, a Prader-Willi-szindrómában szenved. Ez azt jelenti, hogy szinte állandóan éhségérzete van.

Szülei ezt követően próbálták korlátozni, hogy mennyit ehet egy nap, ha kellett, a hűtőszekrényt is lelakatolták. Később azonban, amikor a lány felnőtt, már senki nem szabhatta meg neki, hogy mit tegyen, így súlyosan elhízott. Életét valószínűleg az mentette meg, hogy két éve találkozott egy specialistával, aki rádöbbentette, hogy változtatnia kell és fogyókúrára fogta. Immár az egészségesebb ételeket választja és sikerült 20 kilótól megszabadulnia - számolt be róla a Mirror.

Katalin hercegné rajongói már a kórháznál gyülekeznekhttp://www.life.hu/sztarok/20180421-katalin-hercegne-rajongoi-mar-a-korhaznal-gyulekeznek-baba.htmlAz egész világ izgalommal várja Katalin hercegné harmadik babájának világra jöttét. A legeltökéltebb rajongók már le is telepedtek a kórház elé. TV + Sztárok--Berki Krisztián és Ambrus Attila könyvükben tálalnak ki Ázsia Expresszes versenytársaikrólhttp://www.life.hu/sztarok/20180421-berki-krisztian-es-ambrus-attila-konyvukben-gyalazzak-azsia-expresszes-versenytarsaikat.htmlMegjelent Berki Krisztián és Ambrus Attila közös könyve, melyben az Ázsia Expresszben átélt élményeiket írték meg, de a versenytárasaikról is ejtettek szót, illetve pocskondiázzák őket. Muri Enikő, Fésűs Nelli és R. Kárpáti Péter sem menekült. TV + SztárokOrigoAvicii halála megrendítette a zenészvilágot, barátai búcsúznak tőlehttp://www.life.hu/sztarok/20180421-avicii-halala-megrenditette-a-zeneszvilagot-baratai-bucsuznak-tole.htmlA fél világot döbbentette meg a hír, amikor pénteken érkezett a hír: a 28 éves Avicii-t holtan találták. Zenésztársai megrendülve búcsúznak tőle közösségi oldalaikon. TV + Sztárok--Pártos Csilla kevesebb gyermektartást fog kapni: leszállították az összegethttp://www.life.hu/sztarok/20180421-partos-csilla-kevesebb-gyermektartast-fog-kapni-leszallitottak-az-osszeget.htmlNem örülhet Pártos Csilla, ugyanis újabb kedvezőtlen ítélet született ellene: leszállították a volt férjére kiszabott gyermektartás összegét. TV + SztárokOrigoMarenec Fruzsina szexi fürdőruhás képeket osztott meghttp://www.life.hu/sztarok/20180421-marenec-fruzsina-szexi-furdoruhas-kepeket-osztott-meg.htmlA Barátok közt egykori Emmája kicsit eltávolodott a rivaldafénytől, azonban közösségi oldalán meglehetősen aktív. A minap szexi fürdőruhás képeket posztolt. TV + Sztárok--Alpári stílusban elemezték Tóth Andi szexuális életéthttp://www.life.hu/sztarok/20180421-alpari-stilusban-elemeztek-toth-andi-szexualis-eletet-kommentek.htmlTóth Andi fiatal kora ellenére is jól tűri a közösségi oldalára érkező negatív kommenteket. Ha kell, néha még csattanós választ is ad a rosszindulatú hozzászólásokra. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.