Túl van Stohl András a sérvműtéten

Forrás: Sztárban sztár -
műtét színész Stohl András lágyéksérv
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színész jól van, de egyelőre sokat kell pihennie. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Stohl András körül mostanában felgyorsultak az események: szerepel a Valami Amerika 3-ban, a Válótársakban, és a TV2-n futó Piramis című műsorban is. Egészségi állapota azonban egy időre ágyhoz köti a színészt, kiderült, lágyéksérve van, amelyet meg is műtöttek.

Stohl András átesett a sérvműtéten, jelenleg lábadozik Forrás: Sztárban sztár

Tegnap pedig át is esett az előre ütemezett beavatkozáson, és a hírek szerint minden a legnagyobb rendben van.

"A műtét sikeres volt, András már pihen, és erre a hétre már nincs is más programja, csak az ágynyugalom. Minden egyebet töröltünk a naptárából" - mondta színművész képviselője. A színpadra 8 nappal a műtét után, vagyis január 24-én térhet vissza. - írta meg a Blikk.

Így küzd a betegséggel Székhelyi Józsefhttp://www.life.hu/drlife/20180117-igy-kuzd-a-betegseggel-szekhelyi-jozsef-szinesz.htmlKezelésekre jár, több mint 10 kilót fogyott Székhelyi József, de ennek ellenére több darabban is játszik a Madách Színházban. A színész emberfeletti küzdelmet vív a rákkal, amelyet novemberben diagnosztizáltak nála. Dr. LifeOrigoMinden, amit az ekcémáról tudni lehethttp://www.life.hu/drlife/20180106-ekcema-kisokos.htmlMi történik, ha egy ekcémás beteg napozik? Jelentkezhet-e kisbabáknál az ekcéma, és hogyan lehet kezelni? Kérdések és válaszok az ekcémáról. Dr. Life--Rákos sejteket távolítottak el Jane Fonda ajkáról: fotó! http://www.life.hu/drlife/20180116-rakos-sejteket-kellett-eltavolitani-jane-fonda-ajkarol.htmlJane Fonda nem titkolja a világ előtt, hogy miért visel tapaszt az alsó ajkán: rákos sejteket távolítottak el a szájáról. Dr. Life--Elképesztő: ezt látta a klinikai halál állapotában Oszter Sándorhttp://www.life.hu/drlife/20180116-ezt-latta-a-klinikai-halal-allapotaban-oszter-sandor.htmlHalálközeli élményéről vallott Oszter Sándor, akit 23 évesen egy súlyos májfertőzés következtében szállítottak kórházba. Dr. Life--400 grammal született a világ legkisebb babája: fotók! http://www.life.hu/drlife/20180115-3-honappal-korabban-szuletett-a-vilag-legkisebb-babaja.htmlSzinte csodával határos, hogy az orvosok életben tudták tartani azt a kisbabát, aki 3 hónappal korábban érkezett a vártnál. Dr. Life--Kárász Róbert tüdején foltot találtak: ezért szokott le a cigirőlhttp://www.life.hu/drlife/20180115-foltot-talaltak-karasz-robart-tudejen.htmlKárász Róbert 17 évig dohányzott, de egy sokkoló diagnózis miatt azonnal letette a cigit: foltot találtak a tüdején. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.