különleges betegségek betegség furcsa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Három ember, három különös betegség. A 23 éves nő olyan módon tudja kicsavarni a testét, ahogyan eddig még nem láttad. A 17 éves fiatalember csak egy speciális géppel aludhat, különben meghal. Az 50 éves férfi magassága pedig alig éri el a 70 centit. Különös betegségek nyomában!

10 év múlva kerekesszékbe kerülhet

Scarlet Checkers az úgynevezett Ehlers-Dalos szindróma tüneteivel él együtt. A kötőszövet ritka betegsége ez, mely szokatlanul hajlékony ízületeket, nagyon nyúlékony bőrt és sérülékeny szöveteket eredményez a páciensen.

Scarlet Checkers betegségét sokáig nem diagnosztizálták Forrás: Northfoto

Az orvosok azt közölték a 23 éves nővel, hogy tíz éven belül akár kerekesszékbe is kerülhet. „Persze hogy számomra is félelmetes a diagnózis, de nem engedem, hogy lehúzzon a betegség. A betegség az életem része, de nem a teljes életem. Kisgyerekként és kamaszként nem gondoltuk, hogy bármilyen genetikai rendellenségem lenne. Én és a szüleim is azt hittük, hogy csak nagyon hajlékony vagyok. 18 évesen kerültem orvoshoz, akkor diagnosztizálták nálam az Ehlers-Dalos szindrómát" - nyilatkozta a nő. „Ismerem a határaimat, ahogyan ismerem a testemet is. Vannak napok, amikor nagy fájdalmaim vannak, de akkor is azt mondogatom magamnak, hogy egy lépést meg kell tenni."

Forrás: Northfoto

Ha elalszik, meghalhat

Liam Derbyshire lélegeztetőmaszkban alszik. Ez az egyetlen dolog, ami életben tartja, ha elszundít. A tinédzser fiú egy súlyos betegséggel, az úgynevezett Ondine-átka szindrómával született. Ennél a betegségnél a központi idegrendszer megbetegedéséről beszélünk, melyben rövidebb-hosszabb légvételi szünetek lépnek fel. Alvás közben az időegység alatt jelentkező légvételek száma egyre alacsonyabb lesz, legalacsonyabb mélyalvás idején. A betegek egy része alvás közben hirtelen légzésleállás miatt meghal. A 17 éves srác ezért csakis ezzel a különleges készülékkel tud aludni, ráadásul éjszaka mindig valaki az ágya mellett van, nehogy baj történjen. Születése után alig 6 hetet jósoltak neki az orvosok, szerencsére nem lett igazuk, mert a fiatalember idén betölti a tizennyolcat!

Liam idén lesz 18 éves Forrás: Northfoto

Soha nem volt pénzünk kideríteni, hogy miért ilyen alacsony

Basori Lal alig volt ötéves, amikor megállt a növésben. Az indiai férfi idén ünnepelte az ötvenedik születésnapját, azonban magassága az elmúlt 45 évben egyáltalán nem változott. Basori alig 70 centiméter magas. Kis termete ellenére viszont Basori hatalmas népszerűségnek örvend a falujában, rengetegen látogatják őt, igazi látványosságnak számít. A családja pedig áldottnak érzi magát azért, hogy köztük van! A férfi a bátyjával és annak feleségével lakik együtt. Mivel mindig is szerény körülmények között éltek, orvosra és kivizsgálásra nem volt pénzük. Így az, hogy Basori milyen kórban szenved, immár 50 éve rejtély.

50 évesen alig 70 centi magas Forrás: Rare Shot / Barcroft Images/Rare Shot / Barcroft Media/Rare Shot / Barcroft Images

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.