Ismét kórházba került Orbán József

Forrás: Facebook/100 Folk Celsius -
100 Folk Celsius Orbán József
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyelőre nem tudni, miért kellett ismét kórházba mennie az énekesnek. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Orbán József májusban a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinikára került, miután erős nyomást érzett a mellkasában. Elmondása szerint nagyon megijedt, hogy ismét a szíve okozza a bajt, hiszen 3 évvel ezelőtt már átesett egy 4 órás szívműtéten.

Ismét kórházba került Orbán József, a 100 Folk Celsius frontembere? Forrás: Facebook/100 Folk Celsius

Akkor szerencsére nem történt semmi komolyabb baj, hiszen hamar jó kezekbe került, akik szeretettel és kellő szakértelemmel látták el a hírességet.

Most azonban arról szólnak a hírek, hogy a zenész ismét kórházba került. Nem megerősített források szerint József az utcán lett rosszul, onnan szállították be az egyik fővárosi intézménybe - írta meg a fullank.hu

Egyelőre senki nem erősítette meg az állítást, reméljük, hogy semmi komoly betegség nem áll a háttérben.

Epilepsziás roham miatt került kórházba a híres rapper

Többször is epilepsziás rohamot kapott Lil Wayne, melyek következtében a rapper még az eszméletét is elvesztette. Így találtak rá a szállodai szobájában, Chicagóban. A sztárhoz rögtön mentőt hívtak, és azonnal kórházba szállították, ahol ismét rohama volt...

Pánik és szorongás - ezzel harcolnak a Radio Mobster tagjaihttp://www.life.hu/drlife/20171013-radio-mobster-a-panikkal-is-megharcol-az-x-faktorban.htmlLámpaláz, pánikbetegség, szorongás... mindhárom jelenség megnehezítheti egy előadóművész életét. Jól tudják ezt a Radio Mobster banda tagjai is, akik elsőként búcsúztak az idei X-Faktortól. Gáspár Laci mentoraltjai nincsenek könnyű helyzetben. Mint olyan sok kreatív emberen, rajtuk is gyakran eluralkodik a fent említett három állapot. Dr. Life--Solti Ádám, az RTL Klub sztárja dongalábbal született: tolószékbe kerülhethttp://www.life.hu/drlife/20171016-solti-adam-dongalabbal-szuletett-toloszekbe-kerulhet.htmlA Barátok közt színészének életét komoly születési rendellenesség keseríti meg: dongalábbal született. Minden egyes nap küzdelem számára, és szembe kell néznie a keserű orvosi figyelmeztetéssel: tolószékbe kerülhet. Dr. Life--James Middleton magánélete romokban hever http://www.life.hu/drlife/20171016-szakitas-miatt-kerult-korhazba-james-middleton.htmlJames Middleton élete rossz irányt vett: anyagi, magánéleti és egészségügyi gondjai is vannak. Dr. Life--Elveszítette ikerbabáit Köllő Babett, színésznőhttp://www.life.hu/drlife/20171016-elveszitette-ikerbabait-kollo-babett-a-luxusfeleseg.htmlKöllő Babett nevét mára egy ország megismerte. Bár színésznőként keresi a kenyerét, a média mégis a Feleségek luxuskivitelben című műsor alatt figyelt fel az élesnyelvű luxusfeleségre, akiről azóta számos információ került napvilágra. Dr. LifeOrigoSztárban sztár: Liptai Claudia beteghttp://www.life.hu/drlife/20171015-liptai-claudia-beteg-sztarban-sztar.htmlMindenkitől elnézést kért.Dr. LifeOrigoMagyarországon találták meg a világ legrégebbi leprás betegéthttp://www.life.hu/drlife/20171015-magyarorszagon-talaltak-meg-a-vilag-legregebbi-lepras-beteget.htmlAz eddig ismert legkorábbi leprás megbetegedés csonttani tüneteit mutatták ki kutatók a mai Abony közelében a rézkorban élt emberek maradványain.Dr. LifeAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.