színész rák Val Kilmer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy azt már korábban megírtuk, Val Kilmer súlyos rákos betegséggel küzd. Egy ideig tagadta, később mégis beszélt arról, hogy rákos. 

Egy ideig tagadta az ezzel kapcsolatban felröppenő híreket, pedig korábban már Michael Douglas is megerősítette a szomorú tényt.

Később aztán beismerte a betegségét, most pedig sorra mondja le a nyilvános szerepléseit, ami aggasztja a rajongókat. Filfmorgatást, filmfesztivált és a saját kiállításának megnyitóját is kihagyta. A környezete szerint rosszabbodik az állapota, ezért vállal ilyen kevés szereplést.

Ráadásul az is probléma, hogy Kilmer a Keresztény Tudomány tanításait követi, amely elutasít minden modern orvosi kezelést, emiatt pedig a sztár sokáig kemoterápiát sem kapott - írta meg a DailyMail.

Nők, akik belehaltak a plasztikázásbahttp://www.life.hu/drlife/20170723-asszonyok-akik-belehaltak-a-plasztikazasba.htmlFenékplasztika, mellnagyobbítás és arcfelvarrás. A legtöbb nő elégedett a végeredménnyel, és boldog életét él a beavatkozás után. Ám azok a nők, akikről most írunk, mind belehaltak a plasztikázásába. Dr. LifeAFPHalálos kórral küzd a fiatal magyar underground zenészhttp://www.life.hu/drlife/20170806-halalos-korral-kuzd-a-fiatal-magyar-underground-zenesz-baratai-igy-segitenek.htmlAz underground zenei világban ismert The Southern Oracle együttes dobosa jó ideje küzd a rák ellen. A zenekara azonban mindenben segíti, beleértve az anyagiakat is. Dr. Life--Tévés dokik, akik a valóságban is a kórházban kötöttek kihttp://www.life.hu/drlife/20170723-korhazba-kerultek-a-teves-dokik.htmlEzek a színészek sokáig dokit alakítottak, vagy alakítanak még most is egy-egy népszerű kórházsorozatban. De eljött az a pillanat az életükben, amikor betegként ők is kórházba kerültek. Nézzük, hogy mivel kezelték őket. Dr. LifeAFPTudtad, hogy milyen undorító dolog van a szállodai hajszárítóban?http://www.life.hu/drlife/20170805-ilyen-undorito-dolog-van-a-szallodai-hajszaritoban.htmlHa eddig nem akartál hajszárítót csomagolni a nyaraláshoz, akkor a cikk után tuti bedobod a bőröndödbe! Dr. Life--Boros Lajos és a felesége romlott ételtől lett rosszulhttp://www.life.hu/drlife/20170804-romlott-etelt-vasarolt-boros-lajos-felesege.htmlNincs is annál kellemetlenebb, mint amikor az ember nagy lendülettel neki ugrik egy tál illatos ételnek, amiről csak utólag derül ki, hogy romlott volt... Dr. Life--Tenyérnyi kisbaba született Bristolban: Fotó! http://www.life.hu/drlife/20170804-megszuletett-a-vilag-egyik-legaprobb-kisbabaja.htmlEnnyire aprócska újszülöttet szinte még sosem láttunk. Elfér az ember tenyerében. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.