Sági Szilárd A Nagy Duett miatt nem műtteti meg hangszálpolipját

Forrás: Fem3Café -
A Nagy Duett Sági Szilárd hangszál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Indul a TV2 sikerműsora, A Nagy Duett, benne rengeteg sztárral, köztük Sági Szilárddal. Nagy kockázatot vállal a sztár ezért a szereplésért, ugyanis polipot találtak a hangszálán, amit a produkció miatt nem műttet meg.

Már nem kell sokat várni a TV2 szórakoztató műsorára, melyben Sági Szilárd Völgyesi Gabi oldalán mutatja meg tudását. Kiderült azonban, hogy az egészsége nem engedné meg a szereplést, ugyanis polipot találtak a hangszálán. Ő azonban a műtét helyett az éneklést választotta, pedig a szakértő szerint a súlyos következményei lehetnek az operáció elhalasztásának.

Sági Szilárd a hangszálait kockáztatja Forrás: Fem3Café

"A gyakorlások alatt tűnt fel Csík Sándor énektanárnak, hogy valami nem stimmel, nem a sima megfázásos rekedtség jellemző a hangomra. Még egy egyszerű magasabb hangnál is erőltetnem kellett az éneklést. Sejtette, hogy valami probléma van, ezért arra kért, mutassam meg a torkomat egy szakembernek.

Kiderült, hogy nem elég a szeretett ikerfiaimtól a bölcsiből hazahozott torokgyulladás, úgy néz ki, bővült a család"

- mondta Szilárd, aki nem tudta eddig megműttetni a hangszálát. "Egy ilyen operáció után hetekig némaságra van ítélve az ember, ami az első adásig még bele is fért volna, de akkor ki kell hagynom a felkészülést" - árulta el a sztár, aki hozzátette, majd a győzelem után kés alá fekszik. "Az orvos azzal nyugtatott, hogy ennél rosszabb már nem lesz. Persze azt is tanácsolta, próbáljam kímélni, a gyulladást pedig gyógyszerrel orvosolta. Miután megnyertük A Nagy Duettet, lesz időm az első lemezem előtt azzal foglalkozni, hogy megműttessem a hangszálaimat. Bár akkor kéne felénekelni az albumot" - nyilatkozta a Blikknek Szilárd, ám egy szakértő szerint nem szerencsés halogatni.

"Nem ajánlatos halogatni a műtétet, mert hosszabb távú, súlyos szövődményei lehetnek az elváltozásnak"

- mondta dr. Kóczán István.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.