rajongó rákbeteg Beyoncé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Beyoncé teljesítette egy haldokló rajongója kívánságát, aki nem sokkal ezután életét vesztette. 

Ebony Banks középiskolás tini volt, aki komoly rákbetegséggel küzdött. A fiatal lány története hamar körbejárta az internetet, ugyanis kiderült, semmi másra nem vágyik, "csak" egy találkozóra Beyoncéval.

Beyoncé teljesítette a haldokló lány kívánságát, aki három nappal később elhunyt

Az iskolatársai #ebeobmeetsbeyonce hashtaggel kampányoltak a lány kérése mellett, ez pedig hamar eljutott az énekesnőhöz. A szexi sztár pedig nem volt rest teljesíteni a haldokló lány kívánságát, bár ekkor még nem tudta senki, hogy ez volt egyben Ebony végakarata is.

A lány ugyanis három nappal a találkozás után életét vesztette, története pedig ezzel beírta magát a 35 éves előadó életébe is. A diáktársai gyertyagyújtással gyászolják a középiskolás lányt, Beyoncé egyelőre nem nyilatkozott a téma kapcsán – írta meg a BBC.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.