„Annyi pénzem sem volt, hogy pelenkát vegyek a gyereknek" – Interjú Lisa Nicholsszal

Forrás: Facebook/Lisa Nichols -
motiváció interjú A titok Lisa Nichols exkluzív corleonis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egykor egyedülálló anyaként állami segélyen élt, ma pedig már a világ legkeresettebb motivációs előadója és több bestseller szerzője, aki világszerte több ezer embernek segített már abban, hogy felfedezzék rejtett képességeiket, tehetségüket és lehetőségeiket. Exkluzív interjú Lisa Nicholsszal.

Mi volt élete legmélyebb pontja? Mesélne erről egy kicsit?

Amikor szociális segélyből éltem, és nem tudtam ellátni a gyerekemet. Amikor annyi pénzem sem volt, hogy pelenkát vegyek neki. Ezeken kívül volt még néhány olyan sötét pillanat az életemben, ami dobogós helyért küzdött – volt, amikor egy mind fizikailag, mind érzelmileg bántalmazó kapcsolatban találtam magam, ahol az életem is veszélybe került.

Mit tanácsol azoknak az embereknek, akik egykor ugyanonnan kezdték, mint ahol Ön? Mi az első lépés egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb, sikeresebb jövő felé?

Abban hiszek, hogy új ismeretekkel, tartalommal kell feltölteniük az elméjüket – új lehetőségeket és szempontokat kell megismerniük. Nekem ezek az új ismeretek, leckék könyvekből származtak. Míg egyeseknek sokat segítenek a különféle inspirációs videoüzenetek, mások motivációs eseményeken töltekeznek.

Lisa Nichols Forrás: Facebook/Lisa Nichols

A lényeg, hogy a „mentális postai irányítószámukat" megváltoztassák, és új lehetőségek után nézzenek.

Nehéz mindig pozitívnak maradni? Hogyan lehetséges mégis?

Nem érzem, hogy nehézséget jelentene mindig pozitívnak maradnom. Ugyanakkor, ha a kérdés az, hogy mindig pozitív vagyok-e, a válaszom egyértelműen az, hogy nem. De miközben vannak negatív és nehéz pillanataim, de nem engedem meg magamnak, hogy olyan sokáig maradjanak, mint sokan mások. Mert persze, vannak nehézségek. Ilyenkor arra az információra és tapasztalatra hagyatkozom, amit megéltem, amit tudok, nem arra, amit éppen tapasztalok. És megkérdezem: hogyan lenne lehetséges mégis?

Ön szerint mit a legnehezebb beépíteni a mindennapokba?

A felelősségvállalást. Azt, ami arra késztet, hogy azzá a nővé vagy férfivé váljunk, akivé válni szeretnénk, illetve azt, hogy megengedjük magunknak, hogy meg is élhessük.

Önt ki inspirálja a leginkább?

Istenem, mennyire nem szeretem azt hallani, hogy „legjobban!" Hiszen sokan, sokféleképpen inspirálnak. Sokan tudják, hogy engem a nagymamám nagyon inspirál. Inspirál az elszántsága és a kitartása. 10 éves korában már gyapotot szedett, és ahogy felnőtt, és megváltoztatta a sorsát, még házat is vett. Egy igazi, önerőből sikeressé vált pozitív és jókedvű asszony. Majdnem 90 éves, aki a mai napig mindig nagyokat nevet, táncol és énekel a konyhában. Az ő körülményei sokkal rosszabbak voltak, mint az enyémek, hiszen a faji megkülönböztetés, a rasszizmus és szegénység mind az életének részei voltak. Megküzdött mindezzel, és ahogy szeret, amilyen elfogadó, és amilyen hálás mindenért, arra inspirál, hogy én is még hálásabb legyek.

Forrás: Facebook/Lisa Nichols

Személyes találkozás Lisa Nicholssal

Ha személyesen is szeretnél találkozni Lisa Nicholssal, akkor 2017. április 1-jén látogass el a Wake-Up! Day elnevezésű eseményre, 2017 legnagyobb motivációs/transzformációs rendezvényére, ahol Lisa Nichols mellett olyan világhírű coachok és trénerek lépnek színpadra, mint Marisa Peer, Jeffrey Allen, illetve számos hazai példakép is, így dr. Kemény Dénes, Hosszú Katinka, Shane Tusup és még sokan mások. A világszinten egyedülálló, tartalmas program délelőtt 10 órától este 7 óráig nyújt színvonalas kikapcsolódást, tanulási és fejlődési lehetőséget, akár életre szóló útravalót a résztvevőknek.

A rendezvényre jegyet itt rendelhetsz.

Amit a sikeres (és boldog) emberek másképp csinálnak – és gondolnakhttp://www.life.hu/drlife/20170124-a-sikeres-es-boldog-emberek-titkai.htmlMi különbözteti meg egymástól a sikeres embereket a kevésbé sikeres társaiktól? Nem a szerencsésebb csillagzat, és nem is a makulátlan külső. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a fontos tulajdonságokat, amelyek nem csupán a vágyott cél eléréséhez szükségesek, hanem a boldogság megéléséhez is. Mert a teljes és örömteli élethez mindkettő szükséges! Dr. LifeThinkstockEgy csomó, ami nem mellrákot jelezhttp://www.life.hu/drlife/20170118-a-csomo-ami-nem-mellrakot-jelez-a-fibroadenoma.htmlTermészetes, hogy szinte rögtön a legrosszabbra gondol az ember lánya, amikor valamilyen oda nem illő dolgot vesz észre a testén – például egy csomót tapint ki a mellében. Ugyanígy járt Anna is, aki mindössze 17 éves volt, amikor zuhanyzás közben észrevette magán az elváltozást. Dr. Life--Híres színvakok és színtévesztők, akik másképp látják a világothttp://www.life.hu/drlife/20170125-hiressegek-akik-szinvakok-vagy-szintevesztok.htmlSzínvaknak és színtévesztőnek lenni nem a világ vége. Bár sokan emiatt mondanak búcsút a gyerekkori álommunkájuknak, számos sikeres, híres és színlátásos zavarral küzdő ember példája bizonyítja, hogy így is lehet teljes életet élni és hatalmas eredményeket elérni. Dr. Life--A bőrkanapén túl: terápiás kezelések a filmvásznonhttp://www.life.hu/drlife/20170117-pszichologiai-kezelesek-a-filmvasznon.htmlMégis milyen problémákkal járnak az emberek pszichológushoz? Mi történik egy ilyen kezelés során? És milyen bonyodalmak adódhatnak a terapeuta és a páciens kapcsolatából? Íme, hat film, amelyek nem csupán kikapcsolnak és szórakoztatnak, hanem mindeközben egy pszichológus munkájába és mindennapjaiba is bepillantást nyerhetsz. Dr. Life--5 fontos egészségügyi történés 2016-bólhttp://www.life.hu/drlife/20170105-fontos-egeszseguggyel-kapcsolatos-tortenesek-2016-bol.htmlEgy globális vészhelyzet, egy nagylelkű felajánlás és egy középkori kórokozó túlélése – az elmúlt év egyaránt bővelkedett jó és rossz egészségüggyel kapcsolatos történésben, amelyek hol megmelengették a szívünket, hol elborzasztottak bennünket. Most összegyűjtöttük a legfontosabbakat. Dr. LifeAFPAz alulműködő pajzsmirigy is okozhat súlygyarapodásthttp://www.life.hu/drlife/20170111-a-pajzsmirigy-alulmukodese-okozhat-sulygyarapodast.htmlFáradtság, levertség, súlytöbblet, amitől sehogy sem tudsz megszabadulni – ezek mind előjelei lehetnek egy igen komoly megbetegedésnek. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.