soványság éhezés beteg gyermek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Évekig éhezett egy kisfiú az árvaházban, az élete komoly veszélyben volt, mikor a segítség megérkezett.

Bulgáriában élt egy árvaházban az a kisfiú, aki 7 éves korában ugyanannyit nyomott, mint újszülött korában: 3500 grammot. A kis Ryan mind végig éhezett, ám Priscilla Morse és férje segítségével az élete megváltozott.

Ryan Morse 7 évesen is még csak 3500 grammot nyomott Forrás: Facebook/Priscilla Morse

A nő egy képet látott meg a gyermekről a neten, és azonnal elszorult a szíve. Elhatározta, hogy örökbe fogadja. A legkorábbi géppel odaepült, ám mikor először megpillantotta Ryant, sokkot kapott.

Ryan szobájába lépve az első gondolatom az volt, hogy ez a kisfiú meg fog halni, mire aláírom a papírokat" – vallotta be a Mirrornak.

Hazatérve Nashville-be az első útjuk egy kórházhoz vezetett, ahol

az orvosok is elfacsarodott szívvel, könnyes szemmel nézték

a csont sovány, aprócska testet.

Priscilla Morse azonnal tudta, hogy segítenie kell a kisfiún Forrás: Facebook/Priscilla Morse

A szakvélemény szerint csodával határos, hogy a kicsi egyáltalán életben van ennyi év éhezés után. Olyan elváltozásokat, betegségeket is diagnosztizáltak a gyereknél, amelyek a kóros soványságtól függetlenül is megjelentek volna, így Ryanre kemény időszak vár.

Azóta már 15 kilót szedett fel, és kezd beilleszkedni a környezetébe. Szerető családban él, ahol a házaspár vérszerinti gyermekei is úgy szeretik, mintha mindig is közöttük élt volna. Az állapota folyamatosan javul, egyre jobban érzi magát.

Ryan azóta már jól van Forrás: Facebook/Priscilla Morse

Bírósági végzés támogat egy anorexiás nőt abban, hogy ne kényszeríthessék evésrehttp://www.life.hu/drlife/20161201-egy-anorexias-nonek-birosagi-vegzese-van-arrol-hogy-ne-kenyszeritsek-evesre.htmlEgy súlyosan anorexiás New Jersey-i nő a bírósági tárgyalás során elérte, hogy ne kényszeríthessék őt akaratán kívül evésre, amely a kezelésének egyik részét képezi – mindezt pedig a mögötte álló szakértői csapat is egyhangúan támogatta. Dr. LifeThinkstockÍgy néz ki agyvérzése után a legendás sportoló http://www.life.hu/drlife/20161207-rigobert-song-a-liverpool-valogatott-labdarugoja-most-igy-fest-foto.htmlBár Rigobert Song túlélte a betegséget, a külsején igencsak meglátszanak az agyvérzés nyomai. A rajongókat megrázta a fotó. Dr. Life--Elképesztő átalakuláson esett át egy torz arcú nőhttp://www.life.hu/drlife/20161206-motorbaleset-miatt-lett-torz-a-thai-lany-de-mutetekkel-helyrehoztak.htmlKomoly balesetet szenvedett az a lány, kinek a becsapódás után teljesen megváltozott az élete. Dr. Life--Szexfüggőséget okozhat az internetes pornó (18+)http://www.life.hu/drlife/20161206-internetes-porno-ezt-okoz-ha-tul-sokat-nezel-szexfuggoseg.htmlMinden 25. fiatal szexfüggő, amiért részben az internetes tartalmak tehetők felelőssé - derül ki a Cambridge-i Egyetem friss kutatásából. Dr. Life--Mi az igaz barátságok titka?http://www.life.hu/drlife/20161205-az-igaz-baratsagok-titka.htmlA valódi, akár egy életen át tartó barátság igazi ritka kincsnek számít, amely ha egyszer birtokunkba kerül, nem elég csupán megbecsülni, hanem ápolni is kell. Most összegyűjtöttük azokat a dolgokat, amelyek nélkül nem működhet egyetlen igaz baráti kapcsolat sem. Dr. LifeThinkstockTe tudod, mi a különbség a vírus és a baktérium között?http://www.life.hu/drlife/20161205-a-virus-es-a-bakterium-kozotti-kulonbseg.htmlA hideg idő beköszöntével egyre több a megfázás, a torokgyulladás, és lassan elérkezik az influenzaszezon is. Ám a legtöbben még mindig nincsenek tisztában azzal, milyen nagy különbség van a vírusos és a bakteriális fertőzések között. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.