5 dolog, amit megtehetsz a lelki egészségedért

Forrás: Dreamstime -
lélek egészség életmód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Manapság egyre többet foglalkozunk a testünkkel; ezért okolhatjuk a televíziót, az internetet, a közösségi oldalakat, de ettől nem jutunk közelebb a megoldáshoz. Pedig a lelki egészség legalább annyira fontos, mint az, hogy fizikailag jól érezze magát az ember - állítják a szakértők. Te is tehetsz azért, hogy lelkileg is rendben legyél – mutatunk is néhány remek technikát!

Te rendben vagy, úgy igazán?

Nagyon sokat teszel a testedért? Jókat eszel, hetente többször edzeni jársz, néha megjutalmazod magad egy szép cipővel, mégsem érzed, hogy minden rendben lenne? Hiába csinosítgatod a külsődet, jársz állandóan fodrászhoz, műkörmöshöz, masszőrhöz, mégsem vagy elégedett az eredménnyel? A hiba ott lehet, hogy talán keveset törődsz Magaddal, úgy igazán. "Manapság az, ha a testtel, a fizikai erőnléttel foglalkozunk, sokkal divatosabb, mint a lélek rendbetétele. Már csak azért is, mert rövidebb idő alatt vagyunk képesek általa eredményeket, sikerélményeket elérni, amit az ismeretségi körünk a közösségi oldalak révén képes azonnal visszajelezni.

A felgyorsult világunkban saját lelki egészségünk szorul leginkább háttérbe, az, hogy saját érzéseinkkel is törődni tudjunk

Forrás: Dreamstime

Tanulj minden helyzetből!

Nóra szerint a lelki edzettségre is szert tehetünk, pusztán csak figyelni kell önmagunkat, és egy-egy élethelyzetben érdemes megvizsgálni, mit tanulhatunk a történtekből.

Gyakran előfordulhat, hogy még az aktuális élethelyzetünkhöz sem sikerült megfelelően alkalmazkodnunk, és már egy újabb változás közepén találjuk magunkat, melyhez ismét meg kellene találnunk a hatékony alkalmazkodási módot.

Jó megküzdési és alkalmazkodási készségből, asszertivitásból, stresszel való megbirkózási készségből és több más, olyan személyiségjegyből áll össze, amelyek abban segítenek számunkra, hogy megterhelő élethelyzetekben képesek legyünk a rendelkezésünkre álló erőforrásainkat az adott probléma megoldásához újból és újból összerendezni. Azonban ehhez a folyamathoz szükséges, hogy a változásokat, terhelt életeseményeket ne csak túléljük, átvészeljük valahogy, hanem tudjunk fejlődni általuk. Tehát a régi, „ugyanoda vezető" megoldási módjainkat el tudjuk engedni, és a rugalmas alkalmazkodási képességcsomagunk elemeit felhasználva meg tudjuk oldani az aktuális helyzetet. Ezek segítenek hozzá hosszú távon a fejlődéshez" – vallja Nóra.

Forrás: Dreamstime

Ne hagyd figyelmen kívül az érzéseket!

Úgy érzed, rendre ugyanazokban a helyzetekben találod magad, és mindig ugyanazokkal a megoldandó feladatokkal szembesülsz?

Nem „kerek" az életed története, nem haladsz előre, ha vannak is kitűzött céljaid, azok megvalósításáig már nem jutsz el?

A múltbéli, meg nem oldott konfliktusaid, sérelmeid árnyékában élsz? Nóra szerint ezek megoldásának első lépése a probléma felismerése, megfogalmazása, majd az azon való lelki munka. Ennek eredményeként a múltbéli, negatív életeseményeket, traumákat fel tudjuk dolgozni, vagy „csak" képesek leszünk megfelelő helyen kezelni az életünkben, és együtt élni velük.

A szakértő szerint hosszú távon komolyabb gondot okoz a megoldatlan lelki problémákból, konfliktusokból fakadó magas szorongás- és stressz-szint: "A tartósan fennálló, kezeletlen, magas stressz-szint egy rizikófaktor a krónikus betegségek kialakulása szempontjából" – mondja a szakértő.

Forrás: Dreamstime

Tehetsz ellene!

A lélek rendbe tételéhez sokszor mi magunk is elegek vagyunk, vannak azonban olyan szituációk, amikor igenis fontos egy szakértő segítsége. Íme néhány technika, amik Nóra szerint nagyon sokat segítenek a lelki egészség eléréséhez.

  • Relaxálj!

Ez az egyik legegyszerűbb módszer, aminek rendszeres végzése hatékonyabb, mint gondolnánk. Törekedj kezdetben csak heti 1-2 alkalommal, majd napi rendszerességgel beilleszteni a mindennapokba a befelé figyelést, a relaxációs gyakorlatokat. Ezt az időt szánd csak magadra! Ezek a gyakorlatok nemcsak a léleknek, de a testnek is jót tesznek, ugyanis csökkentik a stresszhormonok szintjét.

  • Figyeld magad!

Fontos, hogy rendszeresen figyeld meg, milyen helyzetek azok, amik feszültté, ingerültté tesznek. Ha rájössz, mely szituációk jelentik számodra a legfőbb stresszforrást, akkor könnyebben tudsz tenni ellenük. Általánosságban ajánlott többet foglalkoznunk önmagunkkal, elmélyíteni az önismeretünket, tudatosítani a helytelen viselkedésformákat, megváltoztatni a stresszreakciókat. Ehhez a negatív viselkedéses válaszok felismerése után rendszerint valamilyen pozitív irányú önprogramozásra is szükség van.

  • Pihenj!

A komolyabb betegségek elkerülése érdekében általában több aktív és passzív pihenésre van szükség, nemcsak testi, hanem szellemi síkon is meg kell tanulnunk kikapcsolódni. Különféle stresszkezelési technikákat érdemes elsajátítani, mint amilyen a relaxáció is, de alapvetően gondolati szinten érdemes elkezdeni a stressz kezelésével foglalkozni. Erre megoldásul számos technika ismert: először próbáld feltárni a stressz hátterét egyes stresszel terhelt életeseményekben, és tedd fel a következő kérdéseket magadnak: mi jelenti számomra a valódi problémát? Mi történt valójában? Van összefüggés az esemény és az azzal kapcsolatos érzéseim között?

Forrás: Dreamstime


Értékeld a helyzetet: Mik az objektív tények? Mik a gondolataim? Milyen érzéseim vannak? Mire lenne szükségem ebben a helyzetben? Miről szól VALÓJÁBAN a helyzet? Mi az, ami a legnagyobb feszültséget okozza?
Gyakorold felismerni saját világképedből, érzéseidből fakadó negatív gondolkodási mintáidat:

  • Túláltalánosítás – az is így volt, ez is így lesz...
  • Negatív szűrő – pozitív részletek figyelmen kívül hagyása
  • Katasztrofizálás – a lehető legrosszabbra számítok és készülök fel (mert akkor biztosan nem csalódok, önvédelem!)
  • Kellene állítások – külső kényszernek tulajdonítás
  • Címkézés – ítéletalkotás, „mindig/soha" elv
  • Megszemélyesítés, hibáztatás – vagy magadat mindenért, vagy másokat

  • Jógázz!

A jóga az egyik, ha nem a legnyugtatóbb hatású technika. A jógának rengeteg fajtája létezik, így te választatod ki, hogy épp elmélyülésre, lazításra, befelé figyelésre és a légzésed tökéletesítésére vágysz, netán egy olyan órán szeretnél részt venni, ahol maximálisan igénybe van véve a tested. Ha azonban nem vagy a jóga hódolója, választhatsz bármilyen más mozgásformát: sokakat a futás kapcsol ki, olyankor tudnak igazán elmélyülni dolgokban, meditálni, magukra figyelni. Fontos, hogy kitapasztald, neked mi segít lecsendesedni legbelül is.

Forrás: Dreamstime
  • A szakember is nagy segítség

Kis Nóra szerint a magas stressz-szinten élők, a krízisben lévők, a szomatikus betegségben szenvedők, kiégés szempontjából veszélyeztetettek vagy traumát átélt egyének szakember segítségét kérhetik a lelki támogatáshoz, gyógyuláshoz. Egy külső, objektív szemlélő, aki ideális esetben szakember, sokkal inkább hivatott segíteni a probléma megoldásában, mint a barátok vagy a rokonok.

Tudtad, hogy te tehetsz a legtöbbet az egészségedért? Tőled függ, hogy meddig élsz tovább egészségesen! A legtöbb betegség, amiben a magyarok szenvednek, amibe belehalnak, az megelőzhető lenne. Kezünkben a sorsunk! Itt az ideje, hogy ne a betegségekből akarjunk kigyógyulni, hanem egészségesek akarjunk maradni. Ha mindenki csak annyit tenne az egészsége megőrzése érdekében, amennyit aztán a betegségéből való felépülésére fordít, akkor a korai halálozás közel fele megelőzhető lenne. A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet egy 1600 kilométeren át tartó 16 napos futással kívánja felhívni a figyelmet arra, hogy mi magunk tehetünk a legtöbbet az egészségünk megőrzéséért. Az egészségfejlesztők az egészségügyben dolgozókkal közösen futják körbe az országot váltóban. Kövesd őket a Facebookon, hogy megtudd, miként előzheted meg te is a jövőd!

Támogatott tartalom

5 árulkodó jel, hogy infarktusod leszhttp://www.life.hu/drlife/20160922-5-arulkodo-jel-ami-esetleg-szivinfarktust-jelezhet.htmlMa Magyarországon a szívinfarktus a leggyakoribb halálokok között van, akárcsak Európában, ahol a szív- és érrendszeri megbetegedések 52%-ban végzetesek. Az infarktusnak nincsenek mindig jelei, ha azonban jelentkeznek a tünetek, komolyan kell venni őket. Fontos, hogy mindenki megtanulja, mik ezek a jelek, hogy ha magadon vagy a környezetedben észleled őket, azonnal mentőt hívhass. Dr. LifeOrigo5 orvosi szűrés, amire minden tudatos, felelős nőnek szüksége vanhttp://www.life.hu/drlife/20160922-5-orvosi-szures-amire-minden-nonek-szuksege-van.htmlAz orvosi műszerek fejlődése és elterjedése lehetővé tette, hogy a betegségek nagy része, beleértve a daganatos megbetegedéseket is, korai fázisában kimutatható legyen. Hazánkban is a leggyakrabban előforduló daganatok szűrése több éve, évtizede elindult, melyeknek köszönhetően számtalan betegség megelőzhető és gyógyítható, ha idejében észrevesszük és orvosoljuk a problémát. De mely szűrések a legfontosabbak a nők számára, és mikortól érdemes őket elkezdeni? Ennek jártunk utána szakértő segítségével. Dr. LifeOrigoVégleg letennéd a cigarettát? 5 dolog, amivel sikerülhet!http://www.life.hu/drlife/20160922-vegleg-letenned-a-cigarettat-5-dolog-amivel-sikerulhet-leszokni-a-dohanyzasrol.htmlÚgy érzed, eljött az idő, hogy búcsút mondj a dohányzásnak, de már most tudod, hogy nagyon nehéz hónapok várnak rád? Aggódsz, hogy ha belekezdesz, felszalad rád jópár kiló? Tervezz előre egy kicsit, és próbálj beiktatni új dolgokat az életebe. Legyél tudatosabb – íme 5 dolog, ami segít, hogy könnyebben kezdj bele a dohányzásmentes életbe. Dr. Life--5 dolog, amit megtehetsz a jó közérzetérthttp://www.life.hu/drlife/20160911-5-dolog-amit-megtehetsz-a-jo-kozerzetert-futas-etkezes.htmlA nyár végével azt érzed, az energiaszinted csökken, és nehezen fogadod el, hogy lassan egyre kevesebb a napsütés, rövidebbek a nappalok. Ne feledd, minden csak azon múlik, te hogyan állsz hozzá a dolgokhoz: most mutatunk öt egyszerű, de hatásos trükköt, amelyekkel bármikor javíthatsz a közérzeteden! Dr. LifeOrigoNeked van egészségterved?http://www.life.hu/drlife/20160908-neked-van-egeszsegterved-eletmod-es-egeszseg.htmlA siker titka a legtöbb esetben egy gondosan elkészített terv, ez pedig az élet minden területére igaz. Egy egészségterv elkészítése sokszor életmentő lehet; sokat segít egy gondosan átgondolt, egészséges életmód kialakításában. Dr. Life--Életmentő fogások: te tudod, mit kell tenned?http://www.life.hu/drlife/20160913-eletmento-fogasok-te-tudod-mit-kell-tenned-gyorfi-palt-kerdeztuk.htmlMit teszel, ha a közeledben történik egy baleset, vagy melletted lesz valaki rosszul a bevásárláskor? Az esetek nagy részében életmentő, ha a beteghez legközelebb lévő személy megkezdi a segítségnyújtást a mentők kiérkezéséig. Félsz, hogy valamit rosszul csinálsz majd? Ezt felejtsd el: inkább tanuld meg azokat az alapokat, amik akár valakinek az életét is megmenthetik! Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.