Elhunyt Katona János, a József Attila Színház művésze

Forrás: Facebook/József Attila Színház -
halál színész József Attila Színház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
65 éves korában elhunyt Katona János. Halálhírét a József Attila Színház is megerősítette.
"Kedves Közönségünk! Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Katona János színművész életének 66. évében a mai napon elhunyt. Katona János színművész 1992-től volt a József Attila Színház tagja. A József Attila Színház társulata nevében ezúton is őszinte részvétemet fejezem ki János családjának" - írja Nemcsák Károly igazgató a színház honlapján.
Forrás: Facebook/József Attila Színház

Úgy tudni, Katona a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, majd játszott a Szolnoki Szigligeti Színházban, a Várszínházban, a Nemzetiben, 1992 óta pedig a József Attila Színház társulatának tagja volt. Számos tévéfilmben is szerepelt, hangját, arcát, humorát egy ország ismerte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.