Cukorbeteg-kiskáté - te mennyire ismered a diabéteszt?

Forrás: Thinkstock -
betegség megelőzés egészség magas vérnyomás diabétesz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyakran emlegetjük a cukorbetegséget, azt hisszük, jól ismerjük, pedig sokszor még maguk a cukorbetegek sincsenek teljesen tisztában betegségük sajátosságaival. A Life.hu az Országos Egészségfejlesztési Intézet segítségével gyűjtött össze néhány fontos információt.

Alapvetően két típusa van a cukorbetegségnek, az egyik az 1-es, a másik a 2-es típus. Ezen kívül beszélünk még terhességi cukorbetegségről, ami egyre gyakoribb, a 2-es típusú diabétesznek egyfajta előfutára.

Forrás: Thinkstock

"Az 1-es típusú cukorbetegség inkább a gyermekeket és a tinédzsereket érinti, de fiatal felnőtteknél is megjelenhet. Harmincéves kor felett már ritkán alakul ki. Az érintettek általában nem elhízottak, de ez nem alapszabály, első ránézésre sem a kor, sem a testsúly alapján nem lehet megállapítani, ki melyik típusba tartozik" – mondta el a Life.hu-nak dr. Molnár Jeannette, a Budai Endokrin Központ belgyógyász-endokrinológusa, diabetológusa.

1-es típusú diabétesz - egy életen át tartó betegség?

Az 1-es típusú diabéteszesek úgynevezett inzulinhiányos betegek, náluk sokkal gyakrabban fordulnak elő súlyosabb tünetek, mint a 2-es típusnál. Ha nem kapnak időben inzulint, nagyon gyorsan rossz állapotba, akár kómába is kerülhetnek. Mint megtudtuk, ennek a típusnak két fajtája van: az egyik az autoimmun, a másik az úgynevezett idiopátiás, azaz ismeretlen eredetű. Az előbbi a gyakoribb, a betegség elején a vérből ki lehet mutatni a betegségért felelős antitesteket. Az 1-es típusú cukorbetegek jellemzően életük végéig inzulinra szorulnak, ez alól egyedül akkor mentesülnek, ha van mód hasnyálmirigy-transzplantációra.

2-es típusú diabétesz – visszafordítható a folyamat

A 2-es típusú cukorbetegség általában idősebb korban alakul ki, főleg elhízottaknál, illetve nem túlsúlyos, de inzulinrezisztens felnőtteknél. A diabétesznek ez a típusa azonban ma már gyermekeknél is egyre gyakoribb, ami komoly probléma, mert rendszerint a gyerekkori elhízás szövődménye. A 2-es típusú cukorbetegség felismerése idején inzulinkezelésre rendszerint még nincs szükség, első körben elég az életmódváltás, elegendő a diétára és testsúlyra, a testmozgásra való odafigyelés. Emellett metformin hatóanyagú gyógyszerek adása jön szóba, ebből a típusból már nagyon sokféle elérhető. Ha az életmódváltás és kezelés hatására a testsúly jelentős mértékben csökken, a 2-es típusú cukorbetegség vissza is fejlődhet egy korábbi pre-diabétesz stádiumba, ami hatalmas különbség az 1-es típushoz képest, amelyből nincs visszaút.

Forrás: Thinkstock

Megváltozott a tiltólista – jöhet akár a szőlő is?

Nagyon fontos, hogy a cukorbetegek diagnózisát mihamarabb felállítsák, az életmódváltást és a kezelést korán megkezdjék. Ehhez az orvos mellett dietetikus segítségére is nagy szükség van. A betegeknek ők tudják elmondani, mit hogyan főzhetnek, étteremben mit rendelhetnek. A cukorbetegek diétája a közhiedelemmel ellentétben nem sokban különbözik a jól összeállított, kiegyensúlyozott táplálkozástól. „A fő különbség, hogy gyakran kell keveset enniük, de ezt leszámítva szinte mindent fogyaszthatnak, csak keveset: egyszerre nem tanácsos 50 grammnál több szénhidrátot fogyasztaniuk. Ez kevesebb, mint két zsömle. Ennek oka, hogy esetükben az ennél nagyobb mennyiséget még az ultragyors hatású inzulin – ami a legjobban imitálja a hasnyálmirigy fiziológiás működését – sem tudja kezelni. Míg azonban régebben azt gondolták, hogy bizonyos ételek abszolút tiltólistán vannak, ma már más az álláspont: például a korábban abszolút tiltott banánból és szőlőből is lehet fogyasztani, de csak pár szeletet, illetve szemet – emeli ki Molnár doktornő.

Matek a konyhában

A cukorbeteg számára megfelelő szénhidrátbevitel mennyiségét a diabetológus többek közt a tünetek, a beteg vércukorszintje, testsúlya és fizikai aktivitása, munkavégzésének típusa alapján határozza meg. Mint Fekete Krisztinától, az Országos Egészségfejlesztési Intézet dietetikusától megtudtuk, ez a gyakorlatban nagyon különböző lehet. "Van például olyan az 1-es típusú cukorbeteg gyerekek, aki naponta 220–250 gramm szénhidrátot fogyaszt, az ebédje 70 grammos. Ezzel szemben egy olyan felnőtt, aki 2-es típusú diabéteszben szenved és túlsúlyos, van, hogy csak napi 150 gramm szénhidrátot fogyaszthat. Ebből jól látszik, mennyire széles skálán mozog az elfogyasztható szénhidrát-mennyiség” – magyarázza a szakértő. A dietetikus kiemeli, hogy az étrend meghatározása mellett nagyon fontos a rendszeres kontroll, ami történhet diabetológiai szakrendelésen és a háziorvosnál is, attól függően, ki gondozza a beteget. Ez azért fontos, mert a vércukorszintek változása nem csak a gyógyszeres vagy inzulinos terápia módosítását teheti szükségesé, hanem az étrendét is. Változhat például a beteg számára szükséges szénhidrát és bevihető kalória mennyisége is. Elengedhetetlen az is, hogy a beteg tudja, hogyan lakhat jól például 20 gramm szénhidrátot tartalmazó uzsonnájával anélkül, hogy túllépné a meghatározott szénhidrát mennyiségét. Ilyenkor sokat számít az, ha korpás zsemléje mellé rostos zöldségeket, például retket, jégsalátát, fogyaszt. A táplálkozás esetleges korrekciója miatt fontos, hogy a vércukorszintet a csak gyógyszert szedő cukorbetegek is rendszeresen mérjék, ne csak az inzulinosok.

Alattomos és éveken át rombolhat a 2-es típusú diabétesz

A cukorbetegségnek több tünete is van. Az 1-es típusnál a beteg sokat iszik, gyakran és sokat vizel (poliuria), emellett fogyni kezd, pedig sokat eszik (polifágia). Ez azért van így, mert a szervezete nem tudja hasznosítani a szénhidrátot. A 2-es típus azonban nem jelentkezik rögtön ennyire jellemző tünetekkel. Alattomos betegség, gyakran csak akkor veszik észre, amikor már kialakultak a szövődményei. Például szemvizsgálatnál, vagy a vesefunkció romlása miatt, amikor a háttérben meghúzódó diabétesz már évek óta fennáll.

A betegség megállapításához vérvétel szükséges, amit legalább egyszer meg kell ismételni, laboratóriumban kell kiértékeltetni. Az ujjbegyes vércukorszint-mérés akkor számít sokat, amikor a laboreredmények alapján már biztosan fölállították a diagnózist. Az otthoni mérés a mindennapokat teszi könnyebbé, segíti, hogy a beteg jól szervezhesse életét, be lehessen állítani a gyógyszer, illetve az inzulin adagolását. A mérés gyakorisága a betegség súlyosságától függ, de szerencsés minél gyakrabban ellenőrizni a szinteket, mert abból derülhet ki, hogy a szervezet hogy reagál az egyes élelmiszerekre. Panasz esetén mindenképpen mérni kell a vércukorszintet, emellett javasolják, hogy a cukorbetegek reggel, éhgyomorra is szúrják meg az ujjbegyüket. Van, akinek naponta többször, minden nagyobb étkezés előtt és után át kell esnie ilyen teszten, és van, akinek éjszaka is.

Forrás: Thinkstock

Csalóka vércukorszint - napló

A szénhidrát-anyagcsere gondozása során a betegnek évente legalább négyszer laborvizsgálaton is részt kellene vennie. Ennek oka, hogy haemoglobin A1c szintet csak itt tudnak mérni. Ez az érték utal arra, hogy az elmúlt két-három hónapban milyen volt az átlagos vércukorszint. Ez azért is fontos, mert a beteg saját naplója időnként csalóka: ha tudja, hogy orvoshoz megy, hajlamos jobban figyelni a diétájára, emiatt pedig a valóságosnál jobb eredményeket produkál a vizit előtti hetekben, a vércukorszint-naplójába kedvezőbb számok kerülnek a valóságosnál. A laborvizsgálatok közül fontos lehet a fruktózamin-szint meghatározása is, amely az elmúlt két hét átlagos vércukorszintjét tükrözi. Ezt főképp terhességi diabétesznél nézik.

A diabétesznek van egy kevésbé ismert, eléggé aluldiagnosztizált fajtája is, az úgynevezett "MODY" (maturity onset diabetes of the young). Ez tulajdonképpen olyan felnőtt diabétesz, mely fiataloknál jelentkezik és a glükóz anyagcseregénjeinek mutációja miatt alakul ki. Ennek fennállását csak géndiagnosztikai módszerekkel lehet igazolni.

Nem részeg - cukorbeteg!

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet különösen nagy hangsúlyt fektet a diabétesz megelőzésére, de ugyanilyen fontosnak tartja azt is, hogy a környezet helyesen értékelje és felismerje azt, ha a közelében lévő cukorbeteg rosszulléttel küzd. Gyakori ugyanis, hogy a hipoglikémiás (alacsony vércukorszint) állapotban lévő beteget egyszerűen részegnek nézik, és sorsára hagyják - elfordulnak, nem segítenek és nem hívnak mentőt.
Éppen ezért fontos felismerni a hipoglikémia tüneteit, valamint megszerezni azokat az ismereteket, amelyek akár a cukorbeteg életét menthetik meg.
A nemvagyokreszeg.hu weboldal e gondolat mentén született.

Csicsókával a cukorbetegség ellenhttp://www.life.hu/drlife/20140321-a-krumplihoz-hasonlo-csicsoka-a-cukorbetegseg-legjobb-ellenszere-es-tele-van-vitaminnal.htmlA krumplihoz hasonlatos csicsóka amellett, hogy remek vitaminforrás, megelőzi a cukorbetegség kialakulását.Dr. Life--Amikor gyakran konzerv a vacsora - így hat a vérnyomásrahttp://www.life.hu/drlife/20141006-a-keszetelek-natriumbenzoat-tartalma-negativ-hatasok.htmlA készételek, a konzervek fogyasztása, bár nagyon kényelmes, nagy mennyiségben károsak az emberi szervezetre. Különösen a vérnyomásra hatnak, így a szívre is.Dr. LifeOrigoEz nem vicc, ettől lesz magas a vérnyomás!http://www.life.hu/drlife/20130103-feherkopeny-jelenseg-magasabb-lehet-a-vernyomasunk-ha-az-orvos.htmlIgenis létezik olyan, amikor az orvosnál mért érték úgy lesz magas, hogy nincs mögötte betegség. Ez leggyakrabban vérnyomásértékeinek megállapításánál jelentkezik. Persze erre is van megoldás, mégpedig a helyes otthoni mérés.Dr. Life



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.