Détár Enikő elmondta, hogy egyszer lemondott egy örökbe fogadásról

Fotó: Polyák Attila - Origo -
örökbe fogadás Détár Enikő család nevelő szülő nevelő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mielőtt színésznő lett Détár Enikő, egy gyermekotthonban dolgozott nevelőként. Szeretett volna örökbe fogadni egy kisfiút, ám az édesanyja lebeszélte róla. Ám most is vannak gyermekek az életében. A sajátjain kívül párja gyermekei is zsivajjal töltik meg a házat. 

"Egy évig az Egri Gyermek- és Ifjúságvédelmi Központban dolgoztam mint képesítés nélküli nevelő. Vigyáztam a gyerekekre, törődtem velük, foglalkozásokat tartottam, és beszélgettem velük" - mondta a Borsnak Détár Enikő, akit először nem vettek fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.

Détár Enikő lemondott egy örökbe fogadásról Fotó: Polyák Attila - Origo

Elárulta: szeretett volna örökbe fogadni egy kisfiút. "Úgy éreztem, képes vagyok rá, pedig visszanézve nagyon éretlen voltam akkoriban. Ezek a gyerekek addigra már nagyon sok mindenen túl voltak, rettenetes körülmények közül jöttek, túl sok mindent láttak már. Emlékszem, szeretett édesanyám beszélt le végül róla. Azóta persze eszembe jutott az örökbe fogadás, de nagyon másfelé ment az életem" - mesélte a lapnak Détár. Mint mondta: a válás után sem hiányzik életéből a gyerekzsivaj, hiszen saját a gyermekei mellett párja, Péter csemetéi és részei az életének.

Ralphie Waplington még csak 1 éves, de milliókat keres influenszerkénthttp://www.life.hu/csalad/20181204-ralphie-waplington-meg-csak-1-eves-de-milliokat-keres-influenszerkent.htmlA Nagy-Britanniában élő Ralphie Waplington még csak 1 éves, de máris milliókat keres. Édesanyja szerint fia máris modell és influenszer, rengeteg fényképet készítenek róla, és minden napra másik babakocsija van. Család--Kasza Tibi felesége, Manker megmutatta újszülött kislányukathttp://www.life.hu/csalad/20181204-kasza-tibi-felesege-manker-megmutatta-ujszulott-kislanyukat.htmlNéhány nappal ezelőtt látta meg a napvilágot Kasza Tibi és Manker első gyermeke, Lora Bella. Az édesanya most egy tündéri fotót mutatott az újszülött csöppségről. Család--Meghan hercegné testvére, Tyler Dooley hiányolja a nővéréthttp://www.life.hu/csalad/20181203-meghan-hercegne-testvere-tyler-dooley-hianyolja-a-noveret.htmlMég mindig nem mentes a botrányoktól Meghan hercegné családja. Most testvére, Tyler Dooley tálalt ki. Azt mondja: nagyon hiányzik neki a nővére, amióta a királyi család tagja, egyáltalán nem tudnak vele kapcsolatba lépni. Család--Jordán Adél fia színész akar lenni, az édesanya aggódik emiatthttp://www.life.hu/csalad/20181203-jordan-adel-fia-szinesz-akar-lenni-az-edesanya-aggodik-emiatt.htmlSzínész szeretne lenni Jordán Adél fia, amit a színészcsaládból származó édesanya aggodalommal fogadott. Szeretné, ha 8 éves fia meggondolná magát. Család--Kollányi Zsuzsi megmutatta, mekkorát nőttek már ikreihttp://www.life.hu/csalad/20181203-kollanyi-zsuzsi-megmutatta-mekkorat-nottek-mar-ikrei.htmlSokáig titkolta Kollányi Zsuzsi énekesnő, hogy ikrei születtek. Bálint és Bence ma már jól vannak, édesanyjuk most azt is megmutatta, milyen nagyot nőttek. CsaládFotó: Mudra László - OrigoEgy Diana hercegnéhez közel álló asztrológus elárulta, mikor születhet Harry herceg gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20181129-egy-diana-hercegnehez-kozel-allo-asztrologus-elarulta-mikor-szulethet-harry-herceg-gyermeke.htmlDebbie Frank Diana hercegné személyi asztrológusának vallja magát. Azt állítja, hogy már most meg tudja jósolni, hogy mikor születik meg Harry herceg és Meghan hercegné gyermeke. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.